Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1949

Index

- 45 — a boldog otthon, meg az üzlet helyén csak üsz­kös romokat találtak, kővédermedve bámultak maguk elé. Először a kocsmáros tért magához az első meglepetésből. Feljajdult, elrohant Anélkül, hogy megkérdezte volna, mi lett az övéivel, hol van­nak, merre vannak, az életükön kívül sikerült-e még valamit megmenteniük: felakasztotta magát. Felocsúdott a másik is, a boltos. Kérdezős­ködni kezdett, hová lett a felesége meg a gyer­meke ? Megtudta, hogy biztonságban vannak. Ahogy így beszélgetnek, vigasztalgatják a szom­szédok a kárvallott embert, megszólal a szom­széd sarok felől egy köszörűs rikácsoló hangja. Egy ócska kaszát pergetett a masináján, hogy a furcsa hangokkal odacsalogassa az embereket. A boltosnak eszébe villant egy gondolat. Oda­ment a köszörűshöz s megkérdezte, eladná-e ezt a szerszámot jó pénzért ? A köszörűs ráállt az alkura. Megegyeztek. Az ember kifizette a vásárból hozott pénzzel, aztán kezébe vette az ócska kaszát és elkezdte a mesterséget. Vagyis, bánatát lenyelve, újra kezdte az életet, Mi en­nek a két esetnek a magyarázata ? A kocsmá­ros csak űz azletnek élt. A lelke, lelkének sorsa nem érdekelte, Istent soha nem kereste. Mikor aztán rászakadt a uyomorúság, nem birta ki. Nem volt ereje hozzá Úrrá lett rajta a kétség­beesés. A boltos istenfélő ember volt. Őt is lesúj­totta a veszteség. Az ő lelke is viharzott na­gyon. De fölülkerekedett benne az Istenben való bizalom. Ez adta neki a bátorságot, hogy újra kezdje az életet. Mikor a másik faluban utolérte feleségét és gyermekét, azokkal már nem a le­sújtott és kétségbeesett, hanem az Istenben és önmagában bízó ember találkozott. Vagyona elveszett, de az élete és boldogsága nem. így lett az Istennel való kapcsolat hiánya az egyik ember és az egyik család veszte, az Istennel való bensőséges, meleg összeköttetés pedig a másik boldogságának forrása. Ezért mondjuk Jézus Szentséges Szivét „élet forrásáénak a li­tániában. Ezért mondja a Szentséges Atya, hogy a Jézus Szive tisztelet gyógyító szer, éspedig egyetlen gyógyítószer a világ bajai ellen. A felemelkedő rétegnek viszont nagy fe­gyelemre és felelősségtudásra van szüksége, hogy a rábízott hatalommal mindazok javára élni tudjon, akiknek élén jár és akiknek javát munkálni feladata. Mind a kettőnek szeretet a melegágya. Lemondani, vágyait és indulatait üdvös korlátok közé szorítani ugyanis csak az tudja, aki szeret. Annak a kedvéért, ^ akit vagy akiket szeret. De mennyi szeretet kell ahhoz, hogy át tudja ölelni az egész világot? Micsoda szivkell ahhoz, hogy az egész világ — legalábbis az a szűkebb világ, amelyben forgolódunk — elférjen benne? Pedig ilyen sziveknek becsületes össze­fogása kell ahhoz, hogy az igazságtalanság he­lyét a szociális igazság foglalja el. A szeretet az a csodálatos erő, amely így egybe tudja fogni a sziveket, ilyen egylelküvé tudja ková­csolni az embereket. Ez a szeretet az isteni szívből árad ki a világra. Mégpedig olyan bő­ségesen, mint talán soha. Ezért várja tőle a | lánglelkü pápa a világ vérző sebeinek gyógyu­lását, a világ megújulását. c) Lelki válság a neve annak a harmadik betegségnek, amely napjainkban különös súllyal nehezedik rá az emberiségre. Sok a válságba jutott, magával meghasonlott lélek. Sok a sze­rencsétlen ember, aki az új világban életének értelmét és célját nem találja, mert földreszeg­zett szemekkel jár, és fölfelé tekinteni elfelejt. Nyilván, mert nem emlékezik már az Üdvözítő nagy jelentőségű nyilatkozatára: „Ha én felemel­tetem a földről, mindeneket magamhoz vonzok." (Ján. 12, 32.) A pogány embernek nincsen re­ménysége, ha lesújtja az élet, mert pogány. Mert életének a főid a középpontja, az örökké­valóság felé kilátásai nincsenek. Tehát nincs is mit keresnie odafent, ahonnan pedig biztatóan integet az, aki „minden szjv királya és közép­pontja." : „Bízzatok, én meggyőztem a világot!" (Ján. 16, 33.) Egy öreg szerzetes beszéli, hogy egy al­kalommal beteghez hívták. Szegényes hajlékban, nem is ágyon, csak egy szalmazsákon feküdt a beteg. Az egész „otthon"-ról lerítt a szegény­ség. A beteg mégis feltűnő örömmel, szinte ra­gyogó arccal fogadta. Pedig a betegségen kívül az egyedülvalóság, az elhagyatottság is gyö­törte nagyon. Az Atya el nem mulasztotta meg­kérdezni, minek tulajdonítandó ez a nagy nyu­galom, sőt belső örvendezés ? A beteg a szoba sarkában, egy kis emelvényen álló Jézus Szive szoborra mutatott, amely előtt kicsi mécses égett. „Tetszik látni ? Onnan jön minden fény, minden vigasztalás és erő. Ez a Szív többet tűrt és szenvedett, mint én, pedig ártatlan volt. Nem hiába imádkozzuk minden első pén­teken : „Legyen áldott a Szentséges Sziv, amely­ben nekünk üdvösségünk támadt." Hiszen „ab­ban ismertük meg az Isten szeretetét, hogy ó életét adta miérettünk" — így olvassuk az Apos­tol levelében. (Ján. I. 3, 16.) Nem ez a jó öreg volt az utolsó szenvedő, vagy az utolsó kárvallott magyar. A két nagy ' háború és a nyomukban járó viszontagságok után tömérdek a lesújtott ember, tömérdek a kereszthordozó. De nem mindegyik viseli egy­forma lélekkel a keresztet, ^an aki keserű szív­vel hordozza, van aki hittel és bizalommal viszi Krisztus után. Bízik abban, aki „a benne re­ménylők üdvössége." Aki megígérte, hogy meg­vigasztalja a szenvedőket Akinek szivéből foly­tonosan áramlik felé az a szeretet, amely „min­dent elvisel, mindent remél, mindent elszenved." (Kor. I. 13, 7.) A Jézus Szive tisztelet tehát fölöttéb al­kalmas, sőt legalkalmasabb eszkőz, hogy meg­mentse a kétségbeeséstől a szenvedő világot. Hogy új életkedvre derítse, alkotó munkára ser­kentse azokat, akiket az élet lesújtott és meg­tépázott. És szeretetre indítsa azokat, akik szű­kebb vagy tágabb körben a népek sorsát inté­zik. Ezért mondja a Szentatya, hogy a Szent Szívben van az egyetlen gyógyítósz^r a világ bajai ellen 2.) Mindezek alapján joggal mondja a bol­dogemlékü pápa, hogy a Szent Sziv az a győ­zelmi jel, amelyre bizalommal tekintenek mind-

Next

/
Thumbnails
Contents