Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1949

Index

— 11 — el." Mégis meg kell néha állnunk és vissza kell néznünk; meg kell állnunk és vissza kell néznünk, hogy .elmondjuk mea culpánkat azért, amit elhibáztunk és elénekeljük Te Deumunkat azért, amit az Úrtól kaptunk és azért is, hogy terveinek keresztülvitelében „kegyes volt bennünket eszközül felhasználni." Áldott legyen Ö, aki elnézte tökéletlenségeinket, nem fordult el tőlünk a szolgálatában tanúsított hanyagságunk miatt, sok mindent jóra fordított és nem vetett el bennünket, mikor elhagytuk, hanem türelemmel várt reánk és minden botlásunk után szeretettel ölelte irgalmas szivére tékozló gyermekét. Áldott legyen Ö, aki mikor jöttek a viharok és csapkodtak körülöttünk árhullámok és mi az életüket féltő tanítványokkal felkiáltottunk: „Uram, szabadíts meg minket, mert elveszünk", odaállt mellénk és biztatóan szólt hozzánk: „Mit félsz kicsinyhitű?" Aztán csendet teremtett.' Áldott legyen Ő, aki mikor jöttek a keresztek, * nem engedett a súlyuk alatt összeroskadni! Legyen áldott Ő, aki kegyes volt eszközül használni tudatlanok tanítására, csüggedők bátorítására és arra, hogy embertársaink szeméről egy pár keserű könnyet letöröljünk. Ilyen gondolatokkal és érzelmekkel állok meg én is püspökkészentelésem 20 éves fordulóján és ilyen gondolatokkal és érzelmekkel nézek én is vissza arra az útra, amelyet azóta megtettem. Áldom az Urat, aki — mint szent Pál írja Timoteusnak —: „Szent hívással meghívott, nem cselekedeteim alapján, hanem az ő saját elhatározása s azon kegyelem folytán, amely örök idők előtt adatott nekünk Krisztus Jézusban" (II, 1, 9.), és aki püspöki működésemnek mind a három stációján: Győrött, Szombathelyen és Kalocsán „kegyes volt eszközül felhasználni" embereket üdvözítő munkájában. Áldom az Urat a napsugaras napokért, amelyeket bőségesen árasztott reám, de áldom azokért a napokért is, amelyeken sötét felhők borították az eget fölöttem. Áldom őt azért, hogy egyben-másban eredményes volt a munkám és alázatosan bocsánatot kérek tőle azért, amit elhibáztam. Áldom Őt azért is, hogy a szombathelyi és kalocsai papságban olyan munkatársakat adott nekem, akik főpásztori törekvéseimben teljes odaadással és hűséggel támogattak. A 20 éves évforduló vészterhes időkben köszöntött rám. Évek óta sötét az ég a magyar katolikus egyház fölött. Különösen súlyosan nehezednek ránk az utóbbi hónapok eseményei. Ezekből kifolyólag erősen megnőtt főpásztori felelősségem. Megvallom : voltak ezekben a hónapokban órák és napok, amikor elfogotf a csüggedés. Ezen nem kell se csodálkozni, se megütközni. Nálam összehasonlíthatatlanul nagyobb emberekkel is megesett ez. Megesett az Ószövetség egyik legnagyobb alakjával, Illés prófétával a Királyok III. könyvének tanúsága szerint. Mikor az istentelen Jezabel elől menekült és a pusztában fáradtan leült egy borókafenyő alá, megúnva zaklatott életét a halált kivánta, mondván: „Elég volt, Uram, vedd el életemet, mert én sem vagyok jobb atyáimnál" (19. 3—4). És megesett az Újszövetség egyik legnagyobb alakjával, szent Pál apostollal is. A korintusiakhoz írt második levelében mondja, hogy az ázsiai provinciában elszenvedett szorongattatások úgy elcsüggesztették, „ut taederet nos etiam vivere" (1, 8.). Az Úr nem vette el Illés próféta életét, hanem angyal útján ételt és italt küldött neki, amelynek „erejével negyven nap és negyven éjjel méne, egészen az Isten hegyéig, Hórebig", hogy aztán tovább folytassa a rábízott munkát. És szent Pálnak is tovább kellett dolgoznia. A hálaadás és bocsánatkérés után az én imám is a 20 éves évfordulón a haldokló szent Márton imája: „Domine, si adhuc populo tuo sum necessarius, non recuso laborem." Papjaimhoz pedig az a kérésem, hogy álljanak mellettem továbbra is az eddigi odaadással és hűséggel." Az üdvözlést szerény, de az ünnep jelentőségéhez illő agape követte az érseki residentiában a főkáptalan, központi és szerzetes papság, valamint több vidéki vendégpap részvételével. Délután 5 órakor a N^gyszeminárium társalgó termében a clerus junior műsoros előadással emlékezett meg a főpásztor ünnepéről. Koszter atya az Érsek Úr pályafutásának egyes állomásait vette szemügyre és méltatta élete mozzanatainak jelentőségét. Majd a teológus és gimnazista kispapok ének-, szavalat- és zeneszámokkal kedveskedtek, amelyekben az ünnep jelentőségét iparkodtak kiemelni. A kedves családi ünnepen, a főpásztor a következőkben válaszolt kispapjainak : „Püspöknek lenni sohasem volt könnyű feladat. A püspökség nagy méltóság, de nagy felelősség is. A püspök több talentumot kap, de többről is kell számot adnia. „Cum enim augentur dona, rationes etiam crescunt donorum", — olvassuk Nagy szent Gergely homiliájában a Confessor Pontifex officiumában. Különösen nehéz püspöknek lenni ma. A jók és gonoszok harca, amely az emberiség egész történetén végigvonul, Szentséges Atyánk megállapítása szerint sohasem volt olyan éles Nés kegyetlen, mint napjainkban. Ma különösképen meg kell szívlelnie a püspöknek a figyelmeztetést, ctmelyet az Úr tanítványainak adott és amelyet az electio és consecratio anniversariumánajc szentmiséje dörög a fülébe: „Videte, vigilate et orate!" Nehéz ma püspöknek lenni. Nekem a nehéz feladatot eddig megkönnyítette papjaim buzgósága és hűsége, híveim ragaszkodó szeretete, amelynek főleg az utóbbi időkben annyi tanújelét adta, az a sok ima és áldozat, amely főleg az utóbbi időkben papok és hívek ajkáról az égbe szállt és az az erő, amely a sziklából, akit valamikor Péternek hívtak és ma Piusnak hívnak, kiárad püspökökre, papokra és hívekre egyaránt. Sohasem éreztem úgy, mint ezekben a hónapokban, hogy mit jelent a számomra és mindnyájunk számára Róma. Tőletek, Kedves Fiaim, főképen ezt kérem : az imádságot érsekatyátokért, hogy az Isten akaratát felismerje és követni tudja és azt: készüljetek komolyan szent hivatástokra, hogy meg tudjátok tartani, vagy ha kell vissza tudjátok hódítani a magyar földet Krisztusnak!" E jelentős évforduló' alkalmával Érsek Urunkhoz püspöktársai, a győri és a szombat-