Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1947

Index

6 — „Széjjelfeszíteni a családot és tagjait világgá szórni!" Ez az ördög akarata. Azért hirdeti és hirdetteti, hogy az élet célja az élvezet, hogy le kell rázni minden béklyót és szét kell tépni minden láncot, amely az élet élvezésének útjában áll. Tehát a férfi rázza le azt a béklyót, amely haláláig egy nöhöz köti, a nő rázza le azt a béklyót amely egész életére egy férfihez köti, a szülők rázzák le magukról azt a terhet, amely a gyermekneveléssel jár. Elvezni az életet — ez a jelszó — és ehhez kell a szabadszerelem. „Széjjelfeszíteni a családot és világgá szórni tagjait!" A rombolás munkája folyik. Újságokban, moziban, színpadon, regényekben hirdetik a szabadszerelmet és teszik gúny tárgyává a házasság szentségét és a hitvestársi hűséget. És a munkában segítségökre van a bűnre hajló természet és az emberi szenvedély. Ki mentse meg a családot ebben a harcban ? Nincs más, aki megmentse, mint az Ur Jézus és az Ö Szentséges Szive. Az Ur Jézus azért jött a földre, hogy az embereknek életük legyen és pedig bőségesen legyen életük. Azért vette védelmébe az élet bölcsőjét, a családot és azért bástyázta körül olyan erősen a családi élet tisztaságát. Azt mondta, hogy „aki elbocsátja feleségét és mást veszen, az házasságtörést követ és az asszony, aki elhagyja férjét és máshoz megy, paráználkodikApostola, szent Pál pedig azt tanítja, hogy „azoknak, akik házasságban élnek, nem én parancsolom, hanem az Ur, hogy a feleség el ne hagyja az urát és a férfi el ne bocsássa feleségét." Kemény beszéd ez! Elég sokszor hallhatjuk, hogy a kat. egyház kegyetlen, hogy nem respektálja a szív jogait, mert nem engedi szabadjukra azokat, akik házasságuk második vagy esetleg huszadik évében egyszer csak felfedezik, hogy nem illenek össze. Az egyház nem hirdethet mást, mint amit Krisztus és apostolai tanítottak. Elégszer figyelmezteti a házasulandókat, hogy vizsgálják meg magukat, mielőtt az oltárhoz lépnek, és fontolják meg jól azt a lépést, mert azt többé visszacsinálni nem lehet. Krisztus törvénye nem ismeri a házasság felbontását; Krisztus törvénye csak sirig tartó, sokszor áldozatos, sőt néha hősies házastársi hűséget ismer. Krisztus egyházában, Krisztus oltáránál nem időre szól az eskü, hanem holtomiglan-holtáiglan. Mikor Aemilius Paulus római patríciustól megkérdezték, hogy miért vált el feleségétől, igazi pogány módra azt felelte: „Hát csak azt tettem, amit az ember a cipőjével tesz, ha szorítja." A cipőt le lehet vetni és el lehet dobni, ha szorítja az ember lábát, de a férj, a feleség nem ruhadarab, amelyet az ember egy darabig használ, aztán félredob. „Amit az Isten összekötött, azt ember szét nem választhatja" — mondta az Üdvözítő. Szent Pál pedig azt hirdeti: „Férfiak, szeressétek feleségteket, ahogyan Krisztus szerette egyházát és életét adta érte... Egymás terhét hordpzzátok és így teljesítsétek Krisztus törvényét.'" Jól tudta Krisztus Urunk, hogy a házasság felbonthatatlanságával nehéz terhet rak a házastársakra és sok lemondást, önmegtagadást és áldozatot kíván tőlük, de meg kellett ezt tennie az emberiség érdekében és meg kellett tennie a gyermekek érdekében. Mi lett volna az emberiséggel, ha a házasságot az emberi szenvedélyek prédájává engedte volna tenni és mi lenne a gyermekekkel, ha Krisztus Urunk nem védené meg számukra az otthont? Állami menhelyekkel, állami neveléssel nem lehet pótolni az otthont. Adhatnak ott mindent: lakást, ellátást, ruhát, de az atyai, anyai szeretetet, kezük puha, meleg simogatását soha. Pedig a gyermeknek ez kell: melegség, szeretet; enélkül nem lehet boldog. Egy hitoktató mondta el a következő történeteket: Nemrég első áldozás volt az egyik intézetben. Minden gyermeknek ott volt a szülője, csak egyetlen egynek — megmondta a nevét is — nem volt jelen sem atyja, sem anyja. Érdeklődtem az intézet vezetőségénél. „Tegnapelőtt — felelték — itt volt az apa; azt mondta, eljön. Tegnap itt volt az anya. Ó is azt mondta, eljön. De mikor említettük, hogy az apa is eljön, elpirult és sietett kijelenteni, hogy akkor ő nem jöhet. Meghallotta ezt az apa. Miattam nem megy? Csak menjen, inkább én maradok otthon. A végén egyik sem jött." Ezek a szülök elváltán élnek. Szegény gyermekük, mint senki fia elhagyottan, árván végezte első szentáldozását, míg a többi gyermek szüleinek tekintetét megánérezve vagy szüleitől kisérve boldogan lépett az oltárhoz. Egy másik eset — folytatta a hitoktató. Tizenhat éves leány. Volt tanítványom. Találkozunk. Hogy van ? — kérdezem. Köszönöm, jól — feleli. Mi újság otthon ? — kérdezem tovább. Rég nem voltam otthon — feleli. Tetszik tudni, eddig anyámnál voltam, aki elvált és újra férjhez ment. Mostohaatyám szeretett. Most anyám újra ejvált és harmadszor is férjhez ment, de oda csak nem mehettem vele. Mostohaatyjánál csak nem marad ? — mondom neki. Menjen vissza édesatyjához! Oda nem lehet — volt a felelet. Ó is megnősült, gyermekei vannak, örül, ha nem lát. Hát most hová megy ? — kérdezem. Utazom a kisasszonnyal; egyszer itt, egyszer ott — mondja és egy nagy könnycsepp pereg végig az otthontalan gyermek arcán. A harmadik eset — mondja a hitoktató. Látogatóban voltam. Vidám gyermekseregbe jutottam. Csak egy volt köztük szomorú, mogorva tekintetű. Mi van ezzel a gyerekkel ? — kérdezem a háziasszonytól. Uram, ennek a gyermeknek nincs, aki megcsókolja — feleli a háziasszony. Elvált szülők gyermeke, atyja is, anyja is új házasságot kötött. Ezért védte az Ur Jézus a családot Hogy ne legyenek ilyen szomorú, otthontalan gyermekek. A házasság felbonthatatlanságával nehéz terhet rakott a házastársak vállaira, sok lemondást, önmegtagadást és áldozatot kívánt tőlük, de adott és ad erőt is a teher viseléséhez, áz önmegtagadáshoz és az áldozatokhoz. Szentséggé tette a házasságot, ami annyit jelent, hogy külön kegyelmet ad azoknak, akiket erre az áldozatos életre hiv, hogy meg tudják való-