Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1946
Index
kodó, sokszor kisebbségi pértok akarják a többség gyermekeire rákényszeríteni • maguk világnézetét? Egyszer az egyik párt, másszor a másik, aszerint, hogy m»lyik kerül uralomra. És mindegyik az iskola révén akarja a ma^a uralmát állandósítani I Nem, ez nem demokrácia, ez nem is szabadság... Akik az Egyházat a reakció fészkének szeretik tekinteni, akiknek reakció minden, ami katolikus, ne benne keressék a reakciót, hanem az efféle szabadságellenes törekvésekben. És ha katolikus iskoláinkat kiéheztetni akarják, megvonván tőlük az államsegélyt és mondván; tartsák fenn azokat maguk erejéből a katolikusok, akkor mi erre azt feleljük: a katolikus iskoláknak adott államsegély nem kegyadomány, hanem a katolikus szülők adójának visszajáró része. Egyes nyugati, igazán demokratikus országokban, igy pl. Angliában és Hollandiában a katolikus iskolákat egészen az állam, illetve a közület tartja fenn, mondván : a katolikusoknak joguk van arra, hogy az ő adójukból őnekik valő katolikus iskolát tartsunk fenn! Ha tehát a magyar állam az adókból iskolákat tart fenn, a mi adónkból katolikus iskolákat tartson, vagy legalább hathatósan segélyezzen 1 Különösen joguk van erre a fenntartásra szerzetes iskoláinknak, melyeket a földreform létalapjuktól fosztott meg. Mikor az állam a szerzetesrendeknek földjét a nép száméra igénybe vette, akkor ünnepélyes, törvényes formában kárpótlást igért és ezen igéret és törvény értelmében joguk van szerzetes iskoláinknak az áltamtól személyi és anyagi terheink kiutalására — ismételjük, nem kegyképen, hanem az igazság alapján 1 És szerzetes iskoláink épúgy, mint egyéb katolikus iskoláink az államnak ezen kiadásait bőségesen megtérítik szellemiekben és erkölcsiekben, mert ha valamely rendszernek, úgy a demokratikus rendszernek van szüksége a nép széles rétegére kiterjedő műveltségre és felelősségérzetre, mindkettőt pedig legnagyobb eredménnyel katolikus iskoláink teremtik meg és terjesztik. Talán úgy tetszik — Kedves Híveink —, hogy aggódás szól szavainkból, mikor a katolikus iskolák és hitoktatás mellett valóságos védőbeszédet tartunk. Bór alaptalannak bizonyulna aggódásunk I Előttünk azonban az Ur szava lebeg : „Vigilatel" Lelkek pásztorai, őrködjetek! őrködjetek és imádkozzatok ! És felhívunk titeket — Kedves Híveink —, ti is őrködjetek, ne aludjatok, mint az apostolok a Getszemáni kertben, őrködjetek és imádkozzatok, hiszen a ti ügyetekről, gyermekeitek és unokáitok lelkéről és rajtuk keresztül a haza jövőjéről van szó! Oly vigasztaló számunkra látni buzgóságtokat a templomban, de üresek lesznek a templomok és csak négy fal között fogják bemutatni a legszentebb áldozatot, ha iskoláinkhoz és a hitoktatáshoz nem ragaszkodtok és gyermekeitek vailás nélkül fognak felnőni. Sőt papjaitok sem lesznek a legszentebb áldozat bemutatásához, a szentségek kiszolgáltatására, mert vallás nélkül nevelt ifjúságban hogyan támadjanak papi hivatások ? Előttünk azonban más jövő képe lebeg, nem ilyen szomorú jövőé: a katolikus újjászületés képe, mely szerte a világon erőteljesen és biztatóan bontogatja szárnyait és amely hivatva van megújítani a föld szinét, az igazság, a béke, az emberi testvériség és szabadság jegyében, az ifjúság katolikus nevelése útján. * Esztergom, 1946. Szent Mónika ünnepén. A magyar püspöki kar nevében : Mindszeniy József biboros, hercegprímás, esztergomi érsek. iamjkv JANOS urrowcu r*l«l«t kiadó : dr. Mitril Gyula.