Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1945
Index
— 28 — zeti szocialista politikusok életrajzait, beszédeit, a fasiszta állampolitikát méltató tudományos szinezetű műveket, a német hadviselést feldicsérő sajtótermékeket, a fasiszta politikusoknak ily szellemű műveit, a fasiszta pártoknak és kiadóvállalatoknak összes politikai jellegű kiadványait vagy ilyen vonatkozású szépirodalmi termékeit. A jelzett sajtótermékeket el kell távolítani a joghatóságom alá tartozó egyéb (hivatali, intézeti, egyesületi kölcsön-, segítő stb.) könyvtárakból és népkönyvtárakból is. Az iskolák igazgatói, tanárai és tanítói kötelesek gondoskodni arról is, hogy a tanulók a náluk levő és megsemmisítendőknek minősített mindennemű sajtóterméket, tehát a jövőben használatba nem kerülő tankönyveket is szolgáltassák be. Megjegyzem még, hogy mind a könyvtárakból, mind a tanulók kezéből eltávolított könyvekről kétféle jegyzéket kell készíteni. Az egyik jegyzék a tankönyveket, a másik az egyéb sajtótermékeket foglalja magában. A tudományos célokat szolgáló könyvtárakban, tehát az egyetemek és főiskolák központi, kari, intézeti és szemináriumi könyvtáraiban, a Magyar Nemzeti Múzeum kötelékébe tartozó intézmények könyvtáraiban stb. található fasisztaszellemű, szovjetellenes és antidemokratikus sajtótermékekre vonatkozólag, további intézkedésig a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr akként rendelkezett, hogy azokat a szóbanforgó könyvtárakban a többi műtől gondosan elkülönítve kell őrizni és kezelni s a könyvtárak helyiségeiben kizárólag tudományos célra a megbízható személyek továbbra is használhatják A könyvtár helyiségeiből azonban ilyen célból sem szabad ezeket a sajtótermékeket kiadni. Az esetleges ilyen szellemű könyveket a főszékesegyházi és hittudományi főiskolai könyvtárakban is elkülönítve kell tartani. Az eltávolítandó könyvek jegyzékét a magyar miniszterelnök teszi közzé ,,Hirdetmény" alakjában folytatólagosan a Magyar Közlöny c. hivatalos lapban. Eddig a Magyar Közlöny 54., 59. és 81. számában jelentek meg ilyen jegyzékek. Az iskolák, intézetek, egyesületek, illetőleg könyvtárak vezetői tartoznak a könyvtárakból eltávolítandó műveket a szerző nevét, a könyv cimét és a kötetek számát feltüntető jegyzék kíséretében a rendelet hatálybalépésének, illetőleg esetről-esetre a jelzett könyvjegyzék kihirdetésének időpontjától számított 15 nap alatt a törvényhatóság első tisztviselője által megjelölt gyűjtőhelyre beszolgáltatni. A fenti módon a könyvtárakból eltávolított sajtótermékekre vonatkozólag a leltár, illetőleg könyvtár jegyzék „Megjegyzés" rovatába a következőket kell beírni: ,,Az 530/1945. M. E. sz. rendelet alapján a könyvtárból eltávolíttatott." A könyvtárakból eltávolított sajtótermékek jegyzékének egy példányát azonnal fel kell terjeszteni az iskolák (intézetek stb.) illetékes egy rházi hatóságaihoz. Kalocsa, 1945. augusztus 4. Tekintettel arra, hogy a Magyar Közlöny f. évi szeptember 2-i, 117. számában megjelent 11.511 1945. VKM. sz. rendelet 4. §-ának 3. bekezdése értelmében állami tanítóvá okleveles tanító is kinevezhető, azért 380 45. isk. sz. körrendeletemnek (Circ. 1945. pag. 14.) vonatkozó részét ezennel hatálytalanítom, s a jogilag megüresedett tanítói állásoknak kezdő tanítókkal meghívás vagy választás útján való betöltését is engedélyezem. Választás esetén a pályázati hirdetményt az esetleges helyi lapon kívül a VKM, hivatalos lapjában: a Köznevelésben kell közzétenni. Kalocsa, 1945. szeptember 7. A 6980 1945. M. E. sz. rendelet újból megállapítja az okirati és közigazgatási illetékeket. E rendelet bennünket jobban érdeklő pontjait alábbiakban közlöm: Okiratok első példányának első íve 30 pengő, többi íve, valamint a másodpéldányok minden íve 15 pengő, de összesen legfeljebb újabb 30 pengő illeték alá esik. Az anyakönyvi kivonatok és egyéb bizonyítványok illetéke 15 pengő, családi értesítőnél pedig annyiszor kell ezt az illetéket leróni, ahány anyakönyvi esetet tanúsít. Félévi vagy évvégi iskolai bizonyítványok illetéke 5 pengő, középiskolai érettségi bizonyítványoké pedig 30 pengő. A javadalom adományozásáról kiállított okirat 2 H/o illeték alá esik. Az illeték alapja a javadalmasra elsőízben kivetett teljes évi jövedelemadó alapjául szolgált tiszta jövedelmének az Illetékszabályok 61. §-a értelmében kiszámított többszöröse. Az okiratot a javadalmas a javadalomba bevezetésétől számított 15 nap alatt tartozik az illetékes állami adóhivatalnál illetékkiszabás céljából bemutatni. Kalocsa, 1945. szeptember 7. A pénz értékének változása folytán a templompénztárból külön érsekhatósági engedély nélkül kifizethető összeg nagyságát, az eddigi 100 pengő helyett 5 q búza mindenkori hatósági árában állapítom meg. Kalocsa, 1945. július 25. 1053. sz. isk. Tanítói állások betöltése. 1917. sz. Illetékek új megállapítása. 1481. sz. Kifizetés a templompénztárból. Az espereskerületi gyűlések (coronák) jegyzői tisztét, mint az esperes állandó helyetteséét rögzíteni és személyhez kötni kívánom. Miért is felhívom a főegyházmegye összes espereseit, hogy az őszi corona alkalmából, vagy e célra külön összehívható gyűlésen az egyes kerületekből — szabályszerű titkos szavazással — három kerületi papot jelöltetni szíveskedjenek, akik közül ki fogom nevezni a kerület állandó jegyzőjét s egyben az esperes helyettesét. Kalocsa, 1945. szeptember 9. 1929. sz. Espereskerületi jegyzői állás megszervezése. József s. k. érsek. árpád r.-t. könyvnyomdája, k*locb/v. Felelős : Fodor Ernő üzemvezető.