Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1942

Index

— 49 — 1564. sz. isk. Katonai szolgálatot •teljesítő tanító családi pótléka. javítások elmulasztásából nagyobb károk követ­keznének be, ezek a mulasztást elkövető java­dalmason megveendők. 8. Minden javadalmas tartozik legkésőbb minden év május 1-éig a szükségessé vált na­gyobb igazítások jegyzékét a kerületi főtisztnél bejelenteni, hogy ezek tekintetében a költség­vetés a felsőbb hatóság által kellő időben el­készíttethessék. Az elkésetten benyújtott be­jelentések, amennyiben az elhalasztás kárral vagy veszéllyel nem jár, csak a jövő évi költség­vetésnél fognak tekintetbe vétetni; az elkésésből származó nagyobb költségeket pedig az illető javadalmas tartozik megtéríteni. (Ez a pont úgy módosul, hogy a helyreállítási kérelmek minden év szeptember 15-éig terjesztendők elő az egy­házmegyei hatóságok útján a vallás- és közokta­tásügyi miniszterhez. (48.900/1942. sz. r. fenn.)! Kalocsa, 1942. december 3. Tudomásulvétel és miheztartás végett köz­löm a vkm. 207.415/942. VI/5. ü. o. sz. rendeletet. Fenti számú felterjesztésére értesítem, hogy az 5.700/1940. M. E. számú rendelet 34. §-a. valamint ennek módosítása tárgyában kiadott 1.870/1942. M. E. számú rendelet 6. §-a értel­mében a honvédelmi kötelezettségeket teljesítő közszolgálati alkalmazottak a bevonulás napját követő legközelebbi esedékességi időponttól kezdve amennyiben a honvédségnél a valóságos rangosztályba sorolt havidíjasok, vagy valóságos tiszthelyettesek sorába tartoznak, polgári állá­suk után fizetés címén azt a különbözetet kap­ják, amely a polgári állás után járó fizetés és a honvédségnél járó havidíj és honvédségi pót­díj együttes összege között mutatkozik. Az 1940. évi 5.700. M. E. számú rendelet 37. §-a értelmében változatlan összegben meg­kapják a családi pótlékot is. A nem állami népiskolai tanítók az államtól nem fizetést és családi pótlékot kapnak, hanem az. 1925. évi 7.000. M. E. számú rendelet 140. pontjának végrehajtása kapcsán a nem állami népiskolai tanítók illetményeinek újabb szabá­lyozása tárgyában kiadott 1926. évi 25.000. V. K. M. számú rendelete értelmében illetmény­kiegészítő államsegélyben részesülő nem állami népiskolai tanítóknak helyi javadalma állam­segéllyel egészíttetik ki azon összeg erejéig, amely az ugyanolyan szolgálati idővel bíró ál­lami népiskolai tanítókat az érvényben lévő kor­mányrendelet értelmében fizetés és családi pót­lék címén megilleti. Ebből a rendelkezésből minden kétséget ki­záróan megállapítható, hogy a helyi javadalom­ban nemcsak a fizetés, hanem a családi pótlék is bentfoglaltatik. Ennélfogva a hivatkozott kormányrendele­tek alapján a Központi Illetményhivatal a ka-" tonai szolgálatot teljesítő nem állami tanító tel­jes összegű helyi javadalmát egészíti ki a jogos fizetés és családi pótlék együttes összegére, ha pedig fizetés nem jár, akkor jogos családi pótlék összegére. Az érintetlenül maradó családi pótlék ki­fizetésére nem az államkincstár, hanem az iskolafenntartó illetékes. Ennek fedezetére első­sorban a helyi javadalom veendő igénybe. Kalocsa, 1942. december 2. Tudomásulvétel és miheztartás végett köz­löm a vkm. 205.946/1942. Vl/5. ü. o. sz. ren­deletet. Az 1907. XXVII. tc. 32. §-a nem állami tanítókra vonatkozólag kimondja, hogy a tanító működését csak az eskü (fogadalom) letétele után kezdheti meg. A fenti törvény alapján 1940. évi december 30-án 136.000/1940. szám alatt kelt rende­letemmel felhívtam (807 1942.—isk. szám, 1. Circ. 1942. pg. 23.) a kir. Tanfelügyelő urat hogy a jövőben anyagi és fegyelmi felelősség terhével bármilyen minőségben alkalmazott (választott), tehát helyettesítéssel ideiglenesen megbízott tanítótól is a fogadalmat, esküt még a tanító közvetlenül működésének megkezdése előtt vegye ki, vagy megbízottja által vétesse ki. Ezen rendelkezésem ellenére a központi illetményhivatal arról értesített, hogy több eset­ben a tanítótól csak a működés megkezdése után veszik ki a hivatali esküt (fogadalmat) és így a hivatali eskütétel (fogadalomtétel) előtti idóre a tanítók a fenthivatkozott kormányren­delet értelmében államsegélyt nem kaphatnak. Ismételten felhívom a kir. Tanfelügyelő urat, hogy a jövőben a tanítótól fegyelmi fe­lelősség terhe mellett minden egyes esetben, a hivatali esküt (fogadalmat) még a működés megkezdése előtt vegye ki. Ha a tanító műkö­dését a hivatali eskü (fogadalom) letétele előtt kezdi meg. minden egyes esetben meg fogom ál­lapítani a mulasztóval szemben a felelősséget és megindítom ellene a megtorló eljárást. Budapest, 1942. évi október hó 10-én. A miniszter rendeletéből: dr. Kósa Kálmán s. k. miniszteri osztályfőnök. Kalocsa, 1942. december 2. 1619. sz. isk. Tanítók eskütétele. Tudomásulvétel és miheztartás végett köz­löm a vkm. 208.275 1942. VI 5. ü. o. sz. ren­deletet. A nem állami népiskolai tanítói állásc'c helyi javadalmának leszállítása és az újonnan szervezett tanítói állások végleges helyi java­dalmának megállapítása céljából a tek. közig. Bizottság útján hozzám felterjesztett kérvények elbírálása alkalmával megállapítottam, hogy a kérvényeket az iskolaszékek legtöbbször vagy nem megfelelő, vagy hiányos illetve csak som más adatokat tartalmazó költségvetési és va­gyonlel tári iratokkal szerelik fel. Ennélfogva tudomásulvétel és az iskola­fenntartókkal hangsúlyozott figyelmeztetés for­májában történő közlés céljából értesítem a tek. közig. Bizottságot, hogy a tanítói állások helyi javadalmának leszállítása, vagy végleges meg­állapítása tárgyában benyújtandó kérvényekhez a következő iratokat kell mindenkor csatolni: 1. Az egyházközség legutóbb jóváhagyott iskolai és egyházközségi költségvetésének és zárószámadásának az eredetivel egyező, rész­1660. sz isk. Nem állam népiskolai tanítói állá­sok helyi javadalmá nak meg­állapítása.

Next

/
Thumbnails
Contents