Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1940

Index

4 — mas Isten védelme alatt minél jobban tapasztalhassa magán a zsoltáros szavait: «Boldog a nép, amelynek Isten az Ura». (143. zs. 15.) Az a boldogságot ígérő új jogi és vallási helyzet, amelyet a Lateráni Egyezmény Olaszország és az egész katolikus világ számára megteremtett, soha sem tűnt fel Nekünk oly hatalmasnak és egyesítőnek, mint abban a pillanatban, amikor a vatikáni Bazilika erkélyéről először tártuk ki karjainkat és emeltük fel áldástosztó kezünket Róma, a pápaság székhelye és a mi forrón szeretett szülővárosunk, az Egyházzal kibékült Olaszország és az egész földkerekség felé. Krisztus helytartójának kötelessége. Helytartója vagyunk annak, aki egy döntő pillanatban a legfőbb földi hatalom képviselője előtt a nagy szót kimondotta : «Arra születtem és azért jöttem a világra, hogy az igazságról tanúbizonyságot tegyek.» (Ján. 18, 37.) Mint ilyen, hivatali kötelességünknek tartjuk manapság, hogy apostoli bátorsággal bizonyságot tegyünk az igazságról. Ez a kötelesség kiterjed mindama emberi tévedések és hibák leleplezésére és cáfolatára, amelyeket fel kell ismerni, ha kezelni és gyógyítani akarjuk azokat. «És megismeritek az igazságot és az igazság megszabadít titeket.)) (Ján. 8, 32.) Hivatásunk teljesítésében nem fognak Bennünket földi tekintetek befolyásolni ; sem bizalmatlanság, sem ellentmondás, sem elutasítás, sem értetlenség. Még a félelem sem, hogy esetleg félreértenek, vagy hamisan magyaráznak, tarthat ettől Bennünket vissza. De mindig azzal az atyai szeretettel fogjuk ezt tenni, amely maga is szenved gyermekei fájdalmával, amikor az orvosságot beadja, a lelkipásztorok isteni példáját, Krisztus Urunkat utánozva, aki fényt és szeretetet egyformán áraszt ((igazságot cselekedvén a szeretetben». (Ef. 4, 15.) Annak az útnak kezdetén, amely á jelen idők lelki és erkölcsi romlásához vezetett, nem kevesek azon törekvései állnak, hogy Krisztus Urunkat kiűzzék országából és megtagadják a tőle adott igazság törvényét és szeretet parancsait, amelyek országának az életlehellete és erőssége. Az üdvösség egyetlen útja Krisztus királyi jogainak elismerése, az egyesek és a társadalom visszatérése az igazságnak és a szeretetnek törvényéhez. E pillanatban, Tisztelendő Testvérek, mikor e sorokat írjuk, érkezett Hozzánk a döbbenetes hír, hogy a háború szörnyű lángbaborulása megtörtént, amelyet elhárítani törekedtünk. Irótollunk megakad, amikor a számtalan ember szenvedéseinek örvényeire gondolunk, akikre még tegnap a szerény jólétnek sugara mosolygott családi otthonukban. Atyai szívünket a félelem szorongatja, amikor mindarra gondolunk, ami az erőszaknak és a gyűlöletnek sötét magvából érlelődik, amelynek ma a kard szántja fel a véres barázdákat. A fenyegető és a jövő szerencsétlenségek előrelátásakor érezzük, hogy mennyire a kötelességünk folytonos kitartással azok szemét és szívét, akikben még a jóakarat érzése megmaradt, ráirányítani az Egyetlenre, akitől a világ üdvössége származik, akinek mindenható és irgalmas keze véget vethetne e viharnak, akinek igazsága és szeretete megvilágíthatja az elméket és meggyógyíthatja a szíveket azoknál a sokaknál is, akik tévelyekben, ellentétekben, harcokban elmerültek, hogy azokat ismét Jézus Krisztus királyságának szellemében újjáalakítsa. De talán remélhetjük - kérjük, adja meg az Isten —, hogy nyomorult korunk sokak gondolkodását és szándékait jobbra változtatja, akik eddig vak bizalommal, de tanácstalanul és oktalanul az elterjedt modern tévelyek útját járták anélkül, hogy sejtették volna, mennyire kétes és cselvetésekkel tele úton járnak. És sokan, akik legkevésbbé sem fontolták meg, mennyit ér az Egyház pásztori hivatása a lelkek helyes és szent nevelésében, most talán ugyanannak az Egyháznak figyelmeztetéseit, amelyeket könnyebb és biztosabb időkben félretettek, jobban megértik és többre becsülik. A jelenkor szorongattatásai és lesujló helyzetei a keresztény tanítás parancsait igazolják és leginkább indíthatják a lelkeket az igazságra. Eme tévelyek és vélemények keresztény névtől elfordult hatalmas csoportja mérges gyümölcsöket érlel és azon tanítás elítélését hirdeti és kárhozatát tartalmazza, amelynek hathatóssága minden vitán felül áll. Néha ugyanis a kínos kiábrándulásnak és csalódásnak órái, az isteni kegyelem órái, az «Űr átmenetei) (Exod. 12, 11.), amelyben az Űr szavára : <dme az ajtónál állok és zörgetek» (Titk. Jel. 3, 20.), gyakran megnyílnak az ajtók, amelyek egyébként zárva maradnának. Isten a tanú, mily őszinte részvéttel, szent örömmel fordítjuk lelkünket azok felé, akik hasonló keserű csaló-