Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1939

Index

— 9 — Tisztelete a Szüzanya iránt. község, amelyben még nincs az Úrnak háza, közös akarattal templomot építsen. Ámde ott is, ahol nem ő maga építtet templomot, a szükséges felszerelést mindig megígérte. És hogy <5 az igéretét milyen bőkezűen meg szokta tartani, sok más irat mellett bizonyítja a ránkmaradt pécsváradi alapítólevél, melynek értelmében az ottani apátságnak 29 misemondóruhdt és többszáz értékes egyéb tárgyat adott. így történt és történhetett az a nagy változás, hogy a nemrég pogány magyar népből első szent királyunk apostoli buzgósággal keresztény nemzetet s országot alkotott — telehintve hazájának földjét az Istennek emelt drága templomokkal. így tette ő jóvá az ősök bűneit. Ám a jóvátétel gondolata mellett az a vágy is arra sarkalta őt, hogy a templomokkal a keresztény kuliurának ugyanannyi lűzhelyet, központot, ébresztőt alkosson. Á templomok mellett új élet fejlődött Itt foglaltak helyet a nép tanítói. Ide jöttek az ipar és kereskedés első hírnökei. Itt indult meg a régi nomád nép fejlettebb élete. De mindezen felül az a főcél lebegett előtte, hogy az Isten házaiban, a sok fényes, vagy egyszerű templomon keresztül népének lelkét is egészen átgyúrja. És hogy erre milyen nagy szükség volt, egy-két gondolattal megvilágíthatjuk. A magyar nép, mint pogány nomád nép jött ki Ázsiából. Évszázadok pogány szokásai mély gyökeret vertek szívében-lelkében. A felvett keresztség elvágta a törzset, de a gyökereket külön neveléssel kellett kiirtani. Ezt a célt szolgálták az összes templomok. Krisztus vallásának fenségét, erejét, felemelő s boldogító voltát nehezen látta be a féktelen szabadságban, harcban, kalandokban megedzett magyar nép. Ehhez idő és nevelés kellett. Ezt akarta első szent királyunk a népnek megadni, mikor Krisztus evangéliumának, a béke, szeretet és a munka vallásának állított, épített, vagy segített építeni szerte az országban egyre több templomot, melyekben az Ur szolgái a keresztény hitre s a keresztény életmódra szoktatták, nevelték az egész nemzetet. S hogy ez neki mennyire sikerült, azt nemcsak az ő korából reánk maradt romok és alapok, hanem főleg a magyar nemzetnek majdnem ezeréves hite, kulturája s erkölcse mutatják. Ezeket azonban napjainkban újból sorozatos támadások érik. Kívülről a kommunista világ-veszedelem, a modern pogányság hol gyengülő, hol meg erősödő szelei csapkodnak, itthon pedig fájdalmas széthúzás, anyagi zavarok s állandó izgatás bántják a lelkeket és akarják megingatni hazánk és nemzetünk ezeréves keresztény alapját. Hogy e veszélyt elhárítsuk, kövessük Szent István ragyogó példáját s építsünk új templomokat ama vidékeken, ahol még nincsenek s erősítsük ezáltal is a magyar lelkeket, hogy helyüket minden vihar és veszély között is bátran megállhassák. III. Szent István lelkében, amint eddig láttuk, a hit tüze magasan lobogott, életében pedig a nagy alkotások egymásba fonódtak. Mindezek láttára fenséges kép alakul ki róla a hivő szemében, mely még egy nagy királynak is különleges tiszteletet szerez. Van azonban még egy vonás az ő életében, mely a hivő magyar ember szivét legjobban megfogja: Szent Istvánnak gyengéd tisztelete az Isten szent Anyja, Szűz Mária iránt. És ha azt kérdezzük, hogy ez a gyengédség honnan ered a király szivében, többféle szempontra szabad hivatkoznunk. A magyar természet lovagiassága, Szent Adalbert nemes befolyása és azok példája, akik ebben előtte járhattak, mind oka lehettek ennek a mélységes, gyengéd tiszteletnek. Szerintünk azonban ennek legfőbb oka a hit sugallatán és a természet nemességén kivül az a lélek mélyéből feltörő csodás bizalom volt, mellyel a szent király az Isten Anyjához, a fájdalmas Szüzanyához mindenkor vonzódott. Mikor a Krisztus-hit magyar vetéseit, miket ő hintett el, a pogány magyarok véres lázadással le akarták törni, az ő biztatása adott neki erőt a nagy küzdelemre Mikor fia, trónjának utóda, szivének reménye idő előtt elhunyt és ő csüggetegen nézett a jövőbe, a fájdalmas Szent Szűz, aki egyszülöttjét a kereszt tövében karjain siratta, öntött erőt, vigaszt és bizalmat az ő szivébe is. S mikor végül életkora betelt, erői elhagyták, s közeledni látta és érezte a földi elmúlást, mikor lelkét országának sorsa, népének jövője s az általa vetett és gondozott kereszténység előrelátható súlyos veszedelme hihetetlen aggodalmak között marta és gyötörte, az agg király ösztönös reménnyel az Isten Anyjának, a fájdalmak égi nemtőjének képe elé borult és felajánlta neki népét, koronáját, jövőjét s mindenét, hogy ő legyen országának égi királynéja s árvaságra jutó magyar nemzetének örök Pátrónája. Szent Istvánnak ez a tette, mely saját lelkének erősitő vigaszt, nekünk pedig biztatást jelentett, nemcsak múló emlék, hanem példa, programm és örökség. Példa, melyet bizvást követhetünk. Programm, melyet valóra válthatunk és drága örökség, melyet megőrizni soha el nem múló nemzeti feladat. És hogy Szent Istvánnak ez a hivő, nemes szivből fakadt nemzetmentő tette milyen csodálatos nagy eredményt érlelt, azt az elmúlt több mint kilencszáz év viharokban és válságokban gazdag története fennen bizonyítja. A magyar nép örömmel vállalta a szent király által neki szánt szerepet. Minden búban, bajban és sorsának minden nehéz változata között bizalommal fordult az Isten Anyjához, és az Isten Anyja, a fájdalmas Szent Szűz mindig megértette vergődő népének esdeklő fohászát és számtalan sok esetben csodálatos módon kiragadta az örvény torkából. A magyar nemzetnek puszta léte kilencszáz év óta, árván, elhagyottan, ezer veszély között, temérdek ellentét ütköző pontjában — már maga is csodálatos dolog és csak úgy érthető, hogy a Gondviselés az Isten Anyjának közbenjárására lefékezte mindig azokat a szörnyű veszélyeket,