Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1937

— 2 — Krisztus és az ő Egyháza ellen. Rájuk, csakis rájuk, valamint csendes és hangos védelmezőikre hárul a felelősség azért, hogy a béke szivárványa helyett Németország egén a pusztító vallásháborúk viharfelhője tűnik föl. Tisztelendő Testvérek ! Szüntelenül figyelmeztettük országotok sorsának felelős intézőit a következményekre, amelyek ilyen áramlatok megLűrése vagy éppen pártolása folytán szükségszerűen előállnak. Mindent megtettünk az ünnepélyesen adott szó szentségének, az önként vállalt kötelességek érvényességének megvédése céljából olyan elméletekkel és gyakorlatokkal szemben, amelyek ha hivatalos helyen is helyeslésre találnak, minden bizalmat kiölnek és a jövőben az adott szó értékét lerontják. Ila egyszer elérkezik az idő, hogy fáradozásainkat nyiltan a világ szeme elé tárjuk, minden jóakaratú ember megtudja majd, hol keresse a béke védőit és hol a békebontókat. Akinek lelkében még az igazságérzet némi nyoma maradt, vagy akinek szívében az igazságosság iránt való fogékonyság halvány árnyéka él : annak majd be kell ismernie, hogy a konkordátumot követő nehéz és mozgalmas esztendőkben minden szavunk és cselekedetünk a szerződés hűséges betartásának törvényéhez igazodott. S egyben idegenkedéssel és belső rosszalással meg kell állapítania, hogy a másik oldalon a szerződés félremagyarázása, megkerülése, sőt többé-kevésbbé nyilt megsértése volt a gyakorlat íratlan törvénye. A Részünkről tanúsított mérsékletet nem hasznossági szempontok vagy a gyöngeség sugallták, hanem kizárólag az a megfontolás, hogy a konkollyal együtt ki ne tépjük a tiszta búzát, továbbá az a szándék, hogy a nyilvánosság előtt ne ítéljünk, míg a lelkek az ítélet elkerülhetetlenségének belátására meg nem értek, s végül az a szilárd akaratunk, hogy mások hűségét a megkötött szerződéshez addig végleg ne tagadjuk, amíg a valóság kérlelhetetlen ereje szét nem tépi a burkot, amelybe a tervszerű kendőzés az Egyház ellen intézett támadást elrejteni tudta és tudja. Bár a nyilt harc a konkordátum által védett felekezeti iskola ellen és a nevelésre jogosult katolikus hívők szabad megnyilatkozásának meghiúsítása az Egyház egyik legfontosabb életterületén megdöbbentően komoly helyzetet teremtett s a hívőket példátlan lelkiismereti kényszerbe sodorta : még most is azt tanácsolja a lelkek üdvéért aggódó atyai szívünk, hogy figyelmen kívül ne hagyjuk a szerződéses hűséghez és a felelősségérzetet kielégítő kölcsönös megértéshez való visszatérés még fennálló, akármilyen csekély valószínűségét. A tisztelendő püspöki kar kérésére ezentúl sem kíméljük a fáradságot, hogy népetek kormányzói előtt a megsértett jogrend oltalmazói legyünk s nem törődve a napi sikerrel vagy sikertelenséggel, egyedül lelkiismeretünk és lelkipásztori hivatásunk szavára hallgatva ellenálljunk annak a szellemnek, amely szerzett jogot nyilt vagy burkolt erőszakkal megfojtani törekszik. Tisztelendő Testvérek ! Mostani körlevelünk célja más. Amint ti Minket betegágyunkban kedvesen meglátogattatok, úgy Mi most viszont hozzátok és rajtatok keresztül Németország katolikus hívőihez fordulunk, akik szenvednek és szorongatásban élnek s azért különösen közelállnak a közös Atya szívéhez. Ebben az órában, amikor hitük mint igaz arany a szenvedés, a nyilt és burkolt üldözés tüzében megpróbáltatik, amikor a vallásszabadságot meghiúsító aknamunka ezer változatban tör rájuk, az igazi iolvilágosítás és a védekezés lehetősége pedig hiányzik nekik, kétszeresen is joguk van a leplezetlen igazság és a lelki megerősítés szavára annak részéről, akinek első elődjéhez az isteni Üdvözítő ezt a jelentőséges szót intézte : Én könyörögtem érted, hogy meg ne fogyatkozzék a hited, s te egykoron megtérvén, megerősítsd testvéreidet.

1 2. A tiszta istenhit. Elsősorban arra ügyeljetek, — Tisztelendő Testvérek, — hogy az Istenben való hit, mint minden vallás első és pótolhatatlan alapja, német földön tisztán és hamisítatlanul fennmaradjon. Nem istenhívő, aki az Isten szót. frázisként szavalja, hanem aki a fölséges szóhoz a valódi és méltó istenfogalmat kapcsolja. Aki elmosódott, panteisztikus értelemben Istent a világmindenséggel azonosítja, azaz az Istent elvilágiasítja vagy a világot isteníti, nem számítható az istenhívők sorába. Aki a kereszténységet megelőző állítólagos ógermán fölfogás szerint, a személytelen s kérlelhetetlen sorsot teszi a személyes Isten helyébe, az tagadja az isteni bölcseséget 1 Luk. 22, 32.