Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1937

— 12 — kisebb a lelkipásztori szeretetünk, mert ezidőszerint tévelygők, vagy idegen utakon járók. Lehet ugyan, hogy sokaknak közülük — új környezetük hatása alatt — egyelőre nincs egyéb mondanivalójuk az elhagyott atyai háznak és magának az atyának a hűtlenség, hálátlanság és gyalázkodás szavainál; lehet, hogy feledik, amit maguk mögé dobtak. De eljön az idő, amikor a tékozló fiúkat majd borzalommal tölti el a távollét az Istentől és a lelki nyomorúság, amikor a honvágy visszaűzi őket az Istenhez, aki megörvendeztette ifjúságukat, s az Egyházhoz, akinek édesanyai keze mutatta nekik az utat az Istenhez. Szakadatlan imádságban kérjük ennek az időnek minél gyorsabb eljövetelét. Mint az Egyház egyéb nehéz megpróbáltatásai, úgy ez is a haladás és belső tisztulás előhírnöke lesz, ha Krisztus híveinek hitvallói bátorsága és a szenvedések vállalására való készsége oly nagy lesz, hogy az egyházüldözők fizikai hatalmával szembeállíthatják a föltétlenül szilárd hitet, az örökkévalókat biztosan váró, kiirthatatlan reménységet és az erős, mindent legyőző, mindenható szeretetet. A böjti és húsvéti szent idő, amely magunkbaszállást és bűnbánatot prédikál, a keresztények tekintetét jobban mint máskor a keresztre irányítja, de a Föltámadottnak dicsőségére is rámutat, mindnyájatok és mindegyiktek számára kedves és buzgón kihasználandó alkalom legyen, hogy szíveteket és lelketeket megtöltsétek a keresztről lesugárzó szellemmel, a hősök, a szenvedők és a győzők szellemével. Akkor — mint biztosan hisszük — az Egyház ellenségei, akik úgy vélik, most ütött az ő órájuk, csakhamar belátják, hogy korán ünnepeltek s túlkorán fogtak a sírásáshoz. Eljön majd a nap, amikor Krisztus ellenségeinek túlkorai győzelmi énekei helyett a Krisztushívők szívéből és ajkáról a fölszabadulás hálaéneke száll föl az égre; a hála Tedeumja a fölséges Úrhoz, az öröm Tedeumja afölött, hogy a német nép most még tévelygő fiaival együtt ismét hazatalált a vallásosság útjára s a szenvedésben megtisztult hittel ismét térdet hajt az idő és az örökkévalóság királya, Jézus Krisztus előtt, fölövezi magát a nagy harcra a keresztény Nyugat megtagadói és szétrombolói ellen s más népek jóakaratú fiaival egyetértésben betölti azt a hivatást, amelyet a Mindenható tervei neki kijelöltek. Aki a szíveket és veséket vizsgáljaa tanunk, hogy nincs hőbb óhajtásunk mint Németországban az Egyház és állam közt az igazi béke helyreállítása. Ha azonban a Mi hibánkon kívül nem lehet béke, úgy az Egyház a jogait és szabadságát a Mindenható nevében fogja védeni, akinek karja még ma sem rövidült meg. Őbenne bízva nem szűnünk meg imádkozni és könyörögni

2 értetek, az Egyház gyermekeiért, hogy a szomorúság napjai megrövidüljenek és a megpróbáltatás idején hűeknek bizonyuljatok ; az elnyomókért és üldözőkért is, hogy a világosság és az irgalmasság Atyja adja meg nekik a megtérés kegyelmét, mint Szent Pálnak Damaszkusban, nemcsak nekik, hanem mindazoknak, akik velők együtt tévedtek és tévelyegnek. Ezzel a könyörgő fohásszal szívünkben és ajkunkon adjuk atyai szeretettel apostoli áldásunkat, az isteni segítség zálogául, nehéz és felelősségteljes döntések előtt támaszul, a küzdelemben erősségül, a szenvedésekben vigaszul — a hű katolikus nép pásztoraira, a papokra és szerzetesekre, a Katolikus Akció világi apostolaira, különösen is a betegekre és fogságban sínylődőkre. Kelt a Vatikánban, fekete vasárnapon, 1937 március 1

4• XI. Pius pápa. 1 Zsolt. 7, 10. 2 Kolossz. 1, 9. Nihil obstat. Dr. Joannes Drahos, censor dioec. — Nr. 1167/1937. Imprimatur. Strigonii, 16. Ápr. 1937. Dr. Julius Machovich, vicarius generális. Kiadja a Szent István-Társulat, um nyomda és könyvkiadó r t Budapest — A nyomdáért felelős • ifj Kohl Ferenc.