Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1937

elkülönülések veszedelmét. Örül az egyes emberek és a nemzetek magas szellemi kultúrájának. Valódi sikereikben és alkotásaikban anyai örömmel és büszkeséggel saját nevelésének gyümölcseit és eredményeit látja, azokat megáldja és támogatja, valahányszor azt lelkiismeretesen teheti. De tudatában van annak is, hogy a szabadságnak határokat szabott magának a fölséges Istennek parancsa, aki az Egyházat lényegében elválaszthatatlan egységnek tervezte és alapította. Aki az egységhez és fölbonthatatlansághoz nyúl, elrabolja Krisztus jegyesének egyik drága ékességét, amellyel őt Isten maga megkoronázta. Örök alapokon nyugvó isteni épületét fölülvizsgálatra és átépítésre olyan építőmesterekre bízza, akik a mennyei Atyától építési engedélyt nem kaptak. Az emberek közt és emberek által működő Egyház isteni küldetésére — fájdalom — homályt boríthat az emberi, sőt nagyon is emberi gyarlóság, amely időnkint mint a konkoly fölburjánzik az Isten országának búzája közt. Aki az Üdvözítő szavát a botrányokról és a botrányt okozókról ismeri, jól tudja, miképen ítéli meg az Egyház és miként kell megítélnie mindenkinek azt, ami bűn volt és most is bűn. De aki a föltétlenül elítélendő visszásságokon kívül, amelyek a hit és az erkölcsi élet, az elmélet és a gyakorlat, a külső viselkedés és a belső szellem közt ellenmondásként jelentkeznek egyeseknél, vagy akár sokaknál is, figyelembe nem veszi, sőt szándékosan elhallgatja az Egyház tagjainál tapasztalható komoly erényesség, áldozatkészség, testvéri szeretet, a szentségre való hősi törekvés megszámlálhatatlan kincseit, az sajnálatos vakságról és igazságtalanságról tesz tanúságot. S ha ezenkívül még nyilvánvaló, hogy a szigorú mértéket, amelyet a gyűlölt Egyházra alkalmaz, azonnal elejti, amikor más emberi közösségekről van szó, amelyek az ő érzésvilágához és érdekköréhez közel vannak, akkor az állítólag megsértett kényes erkölcsi érzékével tulaj donképen azok közé valónak bizonyul, akik az Üdvözítő metszően gúnyos szava szerint a felebarát szemében látott szálkától a saját szemökben nem veszik észre a gerendát. De bármennyire is nem becsületes azoknak a szándéka, akik az Egyházban megnyilvánuló emberi gyarlóságok fölhánytorgatásával hivatásszerűen foglalkoznak, sőt abból piszkos üzletet csinálnak ; s bár az egyházi elüljárók Istenben gyökerező hatalma nem függ azok emberi vagy erkölcsi nagyságától: mégis bizonyos, hogy minden kornak nemzedéke, minden egyes személy és emberi közösség köteles őszinte lelkiismeretvizsgálást tartani, kérlelhetetlen tisztulásra, szellemben és cselekvésben alapos megújulásra törekedni. A katolikus papságról, valamint a katolikus akcióról írt körlevelünkben a meggyőzés teljes erejével rámutattunk az Egyház minden tagjának, különösen a papoknak, szerzeteseknek és világi apostoloknak arra a szent kötelességére, hogy a hitet és az életmódot az Isten törvénye által követelt és az Egyház által folyton hangsúlyozott összhangba hozzák. S most is a legnagyobb komolysággal hangoztatjuk : Nem elégséges Krisztus Egyházához tartozni, hanem szellemben és igazságban az Egyház élő tagjának kell lennünk. S ilyen élő tagok csak azok, akik a kegyelem állapotában vannak és ártatlanságban vagy őszinte és tevékeny bűnbánatban járnak az Úr színe előtt. Ha még a nemzetek apostola, a választott edény is megsanyargatta testéi, hogy amíg másokat tanít, maga elvetésre méltó ne legyen:

1 akkor az Isten országának védelmére és terjesztésére hivatottak választhatnak-e más utat, mint az apostoli működéssel szoros kapcsolatban önmaguk megszentelését? Csak így bizonyíthatjuk be a mai nemzedéknek, különösen az Egyház ellenségeinek, hogy a föld sava, a kereszténység kovásza nem romlott meg, hanem igenis képes és kész a mai kor kételkedő és tévelygő, közömbös és tanácstalan, fáradthitű és Istentől eltávolodott embereinek a lelki megújulást és megifjúlást hozni, amelyre ma —- akár bevallják, akár nem — nagyobb szükségük van, mint valaha. A minden tagjában önmagára eszmélő, a külsőségekre és világiasságra hajlandóságot levetkőző, az Isten és az Egyház parancsait komolyan vevő, az isteni és a felebaráti szeretetben izmos kereszténység mintaképe és kalauza lehet és kell lennie a csontig beteg, szilárd pontra és irányításra vágyódó világnak, mert különben szörnyű összeomlás, minden képzeletet fölülmúló pusztulás fog bekövetkezni. Minden valódi és tartós reform végeredményben a szentélyből indult ki, vagyis olyan emberektől, akik isteni és felebaráti szeretettől égtek 1 I Kor. 9, 27.