Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1937
- 20 940. sz. Körlevelek directorium és egyéb nyomtatványok ára. •II. Az 1936. évi körlevelek, az 1937. évi di. rectorium árának és egyéb nyomtatványok ' költségeinek megtérítésére elrendelem, hogy 1) az elsőosztályú templompénztárak 15 pengőt, 2) a másodosztályú templompénztárak 12 pengőt, 3) a harmadosztályú templompénztárak 8 pengőt, 4) a nagyobb javadalmazású plébánosok lelkészek és id. lelkészek 15 pengőt, 5) a kisebb javadalmazású plébánosok, lelkészek és id. lelkészek 12 pengőt, 6) a többi főegyházmegyei áldozópap pedig személyenkint 8 pengőt küldjön be a •//• a. mellékelt befizetési lapon f. évi június hó 1-ig az Egyházmegyei Takarékpénztárba. 491. sz. A Kat. Népszövetség Orsz. Temetkezési Pénztáregyesület működése. 154. SZ. Dr. Endes Miklós „Erdély három nemzete és négy vallása autonómiájának története" c. műve ajánltatik. A kat. Népszövetség Országos Temetkezési Pénztáregyesülete eddigi működéséről örömmel állapítható meg, hogy céltudatos munkássága eredményeként aktív tagjainak száma meghaladja már a 100.000 főt, míg a tagok hátramaradottal javára biztosított temetési segélyek együttes összege immár a 28 millió pengőt közelíti meg. A pénztáregyesület igazgatósága ez örvendetes taglétszám elérése alkalmából elhatározta azt is, hogy egyelőre az 1937. évben az egyesület rendkívüli segélyalapjából esetenkint 30 pengő szülési segélyt fog folyósítani minden olyan gyermek születésekor, amely gyermeknek mindkét szülője legalább egy éve fizető tagja a pénztáregyesületnek. Amidőn az egyesületnek ezt az igazi szociális érzésből fakadó határozatát e helyen örömmel közlöm, a pénztáregyesület további működését a t. papság jóindulatú támogatásába ajánlom. A hatalmas munka, mint széleskörű történeti kutatás eredménye magában véve is kiváló értéket képvisel. Időszerű voltánál fogva pedig különös figyelmet érdemel. Időszerűvé teszi az a szomorú körülmény, hogy a gyászos trianoni béke Erdélyt „állítólagos történeti alapon" a románokpak ítélte oda. Nagy szolgálatot tesz a szerző a történeti és egyben a magyar igazságnak, amidőn kimutatja, kik voltak Erdély lakói a magyarok honfoglalásakor, hogyan alakult ki Erdély fejedelemsége; három nemzete : a magyar, székely és szász. Az értékes és tanulságos művet ajánlom t. papságom és híveim figyelmébe. A könyv megrendelhető a szerzőnél: dr. Endes Miklós közig, bírósági ítélő bíró (Budapesi, II. Zsigmond-u. 9.) Ára 10 pengő. Augusztus 2-án, hétfőn reggel 3 napos kongresszus kezdődik Szegeden hivatásos népi vezetők, főleg papok és tanítók számára. A kongresszus anyaga egyharmad részben elméleti, kétharmad részben pedig gyakorlati kérdésekből áll; az előadók viszont felerészben világi, felerészben egyházi személyek lesznek. E nagyszabású, sokoldalú eszmecserének az a célja, hogy az agrárifjúsági vezetők egységes képet alakítsanak ki magukban népünk és népi ifjúságunk nemzethordozó hivatásáról, egyleti, szövetkezeti és hivatásrendi szervezkedésünk, valamint a földbérlőszövetkezetek, telepítés és ezekre való ránevelés megvalósítható módozatairól. A kongresszus alatt 2—5 szabadtéri játék is megtekinthető. Papi résztvevőkre való tekintettel hétköznapokat (hétfő, kedd, szerda) választott ki a rendezőség úgy, hogy az elsőpénteki munkák se szenvedjenek hiányt. Érkezés vasárnap este (filléres vonaton) vagy hétfőn hajnalban. Részvételi dij és teljes ellátás a 3 és fél napra papi és tanítói résztvevőknek 12 P, teológusoknak 9 P. Jelentkezés kizárólagosan a 17,397 sz. (biankó-)csekken 2 P előzetes befizetésével történik a következő címre: Kat. Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Titkársága (KALOT) Szeged, Dómtér, Eötvös-u. 1. E befizetés által nyert részvételi jogot a befizető átruházhatja, de elmaradása esetén vissza nem követelheti. Ajánlom e kongresszust t. papságom és tanítóim figyelmébe. A Szociális Missziótársulat „Liturgia" kegytárgy és könyvkiadó üzletében nem rég jelent meg Dr. Parsch Pius liturgikus iró két alapvető műve magyar fordításban. Az egyik: „Üdvösség éve" c. 3 kötetes munka (I. és II. kötet kapható eddig, III. kötet folyó év májusában várható) az egyházi évet, ennek ünnepeit, miseszövegeit, gyakran zsolozsmáját is ismerteti. A másik: a szentmise magyarázata, a szentmise történetét, fölépítését és állandó részeit tárgyalja. Mindkét művet melegen ajánlom t papságom figyelmébe azzal, hogy azok terjesztését hiveik között szívükön viseljék. E célból és a megrendelések megkönnyítésére '///• a. idecsatolok egy-egy példány ismertető illetve megrendelő lapot. Kalocsa, 1937. május hó 51. f Gyula s. k. érsek. 1674. sz. Tanfolyam agrárifjúsági vezetők számára. A 1012. sz. Parsch Pius liturgikus művei ajánltatnak. •Hl. ÁRPÁD R.-T. KÖNYVNYOMDÁJA, KALOCSA. Felelős: Lukács Márton cégv.-alig.