Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1936
- 23 Ilit KATI* PLÉBÁNIA-HIVATAL BAJA-SZ. '-TVAtf 1936. E V I FŐEGYHÁZMEGYEI HlUATALOS KÖZLEMÉNYEK, 8. szám. 2679. sz. AzOrsz. Kai Nagygyűlésre felhívás. Az Actio Catholica elnöksége a XXVII. . Orsz. Kat. Nagygyűlést.'„Krisztus és a falu" vezetőgondolattal 19á6. október 3-4—5—6 napjain Budapesten fogja rendezni. Fokozott jelentőséget kölcsönöz az idei nagygyűlésnek az a körülmény, hogy egész programmjával a falu felé fordul és az egész ország katolikusainak széles rétegeivel közölni akarja a falu hitéletének, kultúrájának és szociális gondjainak javítására kidolgozott munkaterv főbb irányelveit. A nagygyűlés előkészítése folyamán az a terv merült fel, hogy a nagygyűlés ünnepélyes megnyitására és az Eucharisztikus körmeneten ezidén a falu képviseletére színes népviseleti csoportok vonuljanak fel úgy, hogy ebben lehetőleg valamennyi egyházmegye a területén található népviseletekkel résztvegyen. A nagygyűlés programmjának horderejét a magyar kormány is átlátta s a kereskedelmi minisztérium ezidén kivételesen a vidéki résztvevők számára egyéni utazásoknál 50 p/°-° s utazási kedvezményt engedélyezett. Emellett a rendezőség tervbevette, hogy az ország egyes egyházmegyei központjaiból keresztes gyorsok indítását biztosítja. A közeledő Szent István jubileumi év előkészítése miatt 1937-ben a szokásos évi nagygyűlés elmarad, azért a jubileumi ünnepségeket megelőzőleg az idei kat. nagygyűlés lesz az utolsó alkalom az ország katolikusainak nagyobbszabású megmozdulására. Az idei nagygyűlés fontosságára való tekintettel felhívom azért t. papságomat s a kat. akció egyházközségi, valamint espereskeriileti szervezeteit, hogy a propaganda minden alkalmas módját felhasználják arra, hogy a falvak kat. lakosságának figyelmét a nagyfontosságú eseményre irányítsák, őket a részvételre buzdítsák és a jelentkező csoportok részvételét megszervezzék. A szervezést haladéktalanul meg kell indítani s annak eredményét az A. Cath. egyházmegyei igazgalóságával szeptember 15-ig közölni. Az egyházmegyei központ a szükséges tudnivalókat készséggel közli s a külön vonatok indításának ügyét is szívesen elinlézi. A nagyjelentőségű eseményre való tekintettel elrendelem, hogy a megnyitás előtti napon, október 3-án este a 7 órai harangszót megelőzően a harangok a főegyházmegye összes templomaiban fél órán át szóljanak s a nagygyűlés kezdetét ünnepi harangzúgás hirdesse. Utalással 2275/1936. sz. a. kelt körrendeletemre, melyben a közép- és középfokú iskolák vallásoktatásának teendőit megjelöltem, megállapítom a felügyelet rendjét is olyképen, hogy az érseki biztosi teendőket a következőkre ruházom át: 1. Kalocsa : a) Jézustársasági gimnázium .• Dr. Tantos Gyula kanonok, b) érseki tanitónőképzőintézet: Kurcz Adolf m. kir. kormányfőtanácsos, kanonok, plébános, c) óvónőképzőintézet és érseki polgári leányiskola : Dr. Pál Mátyás tb. kanonok, igazgató, d) érseki tanitóképzőintézet: Dr. Kujáni Ferenc tb. kanonok, érseki irodaigazgató, e) áll. polg. fiúiskola : Dr. Szedlay István, t. pápai kamarás, theol. tanár. 2. Bácsalmás : Áll. polg. fiú- és érseki polg. leányiskola : 634 isk. Érseki biztosok kinevezése.