Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1935

Index

11 •L Nemzetvédelem. r Ennek okát abban kell keresnünk, hogy a kölcsönt, amit a vallás ad minden jó családnak, mikor hitet, nemes erkölcsöket, égbetörő világszemléletet nyújt neki alapul, a család is visszaszolgáltalja kölcsönadójának. A család ugyanis vára és védelme az igaz vallásnak. Vára és védelme akkor is, ha a nap süt, vagyis, mikor a vallásos élet kifejlődésének nincsen akadálya. De vára s védelme különösen akkor, mikor az ég elborulni látszik s a vallást üldözik. Láttuk ezt a kereszténység első idejében. Krisztust magát és az ő vallását sokáig gyűlölték. Háromszáz éven át mindent elkövettek, hogy őt eltemessék s vallását kiirtsák. A pogány babona, a léha erkölcsök, az államhatalom és az egész pokol nemcsak összefogtak, hanem tűzzel-vassal, vérrel és gyilokkal mindent elkövettek mind a kettő ellen, hogy necsak elnyomják, hanem ki is törölhessék őket az élő világból. És e hosszú 300 év alatt mi védte meg — Isten mindenható segítségén kívül — az üldözött vallást ? A keresztény család. Azok a szent hősök — férfiak, nők, gyermekek egyaránt, — akik Krisztus nyomdokain járva olyan ideális közösségben éltek, melyet soha semmiféle terror nem tudott letörni. Mikor a világban Krisztus hite és a keresztény név halált hozott arra, aki azt vallotta és esetleg hirdette, akkor ezek a családok szentélyein belül védték, fejlesztették s terjesztették Krisztus szent vallását és szívesen meg is haltak érte, ha annak védelme azt is megkívánta. így védte a vallást a keresztény család később is mindenkor. S vájjon ma mit látunk ? A szegény orosz nép ugyanolyan szörnyű időket él, mint a kereszténység az első században. Hol van ilyen véres viszonyok között a vallás védelme? Egyedül a családokon belül. A családi szentélyt, ha az a természet törvényei szerint egy szerves egésszé, egy meghitt otthonná és várrá alakul, semmiféle külső terror sem tudja feldúlni. III. Leikünkön és vallásunkon kívül még egy nagy értéket adott nekünk maga a Teremtő, midőn nem magányos remetének alkotta az embert, hanem egy-egy nagyobb közösségbe utalt be bennünket. Egy ily nagy közösség maga a nemzet is. A nemzet ugyanis Isten akarata. Olyannyira Isten akarata, hogy az Ó-Szövetség tanúsága szerint azokat a jeles férfiakat, akiket Ő ki akart tüntetni, jutalmazásképen egyegy nemzet törzsatyjává teszi. Ezért mondta már egykor Jákobnak : „Én vagyok a mindenható Isten, növekedjél és szaporodjál, nemzetek és népek sokasága fog tőled származni..."

10 1

0 Gen. 35, 11. Később pedig hatalmat is ígér hűséges hívének, midőn így szól hozzá: „Sok nemzeten fogsz uralkodni és rajtad senki sem uralkodik".

11 Jozsuénál pedig már az ígéretek teljesedését is felismerjük e fontos szavakban: „És ti látjátok mind, amiket Uratok, Istenetek cselekedett minden nemzeteknek . . ., miképen hadakozott önmaga értetek . .. csak legyetek erősek és szorgalmasak, hogy megtartsátok mind, amik törvénykönyvében megírvák, és el ne hajoljatok azoktól se jobbra se balra".

1

2 A természet adottságán kívül ezekből a szavakból is teljesen világos, hogy a nemzet léte s annak fejlődése Isten akarata. Az ember hajlama így felel meg az ő törvényének. De ugyanezt bizonyítja az új Szövelség is, melyben Isten a Megváltót nem egy földön kívül álló személynek és tényezőnek szánla, hanem beleoltotta őt a választott népbe. Azt akarta, hogy test szerint ő is egy nemzetnek élő tagja legyen. Nem ugyan úgy, mintha ez őt kisajátíthatná, hanem úgy, hogy megváltói művét első sorban azon át végezze. Ne feledjük soha, hogy az Úr Jézus is szerette nemzetét s azt a földet, amelyen született. Ámde az ő szeretete messze túlszárnyalta a zsidó nép sovén felfogását. Ö szívből szerelte a többi népet is. Ő nem akart egy vérszegény nemzeti egyházat, az 0 Egyházában az egész világnak egyforma helyet szánt. Már a jászolhoz is meghívta a távol Kelet királyi bölcseit, kegyelmének hírnökeit pedig széjjel küldi az egész világba. Ez azonban sohasem zárta ki különleges szeretetét szűkebb hazájához és az ő népéhez. Ezt a szeretetet nem csupán hirdeti, hanem tettekkel is gyakran igazolja. Megtartja népének okos szokásait, régi törvényeit, egyszerű beszédét. Megbecsüli történetét, az ősök emlékét, ragyogó példáit. Leereszkedően szóba áll a szamariai asszonnyal, megjegyzi azonban, hogy az üdv Judából származik.'

3 Többször hangsúlyozza, hogy ő első sorban „Izrael házának elvesztett juhaihoz" kapta küldetését.

14 A nemzet öröme, igazi nagysága, megpróbáltatása erősen visszhangzik az ő szivében is. Sötét jövőjéről fájdalommal beszél,

1' Jeruzsálem pusztulásán pedig, melyet megjövendöl, fájó könnyeket sír. E nagy példa nyomán, de vele egyúttal természetünk szerint nekünk is értékünk az a nemzet, amelyből születtünk, s amelyhez tartozunk. Szeretnünk kell tehát, dolgoznunk kell 1

1 Deut. 15, 6. i-Jozs. 23, 3. 6. 1

3Ján. 4, 22. "Máté . 15,24.26. 1

5 Luk. 10,12. 15. 28.