Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1934

Index

53 — 1934. ÉVI FŐEGYHÁZMEGYEI HIVATALOS KOZLEMENYEK. 9. szám. 4073. sz. Az egyházmegyei papi missziós egyesület megalakulása. r Évtizedes, régi vágyunk teljesült be a mai ünnepen, a magyarok Nagyasszonyának fenséges ünnepén, midőn a főegyházmegyei miszsziós papok egyesületének alapszabályait jóváhagyva közre bocsáthatom. Régi vágyai említettem, mert már több mint tíz évvel ezelőtt, midőn első ízben szóltam papjaimhoz felbuzdítva őket közös hivatásunk buzgó és átfogó teljesítésére, egyebek közt ez az intézmény is előttem lebegett. Minél jobban kívántam ugyanis, hogy a háborúban és az azt követő katasztrófák alatt meggyengült hitélet uj lángra lobbanjon, annál nagyobb sajnálattal láttam, hogy az ezen célból szükséges és üdvös népmissziók sokszor és sok helyen azért nem voltak megtarthatók, mert az első sorban velük foglalkozó buzgó szerzetesek, elégtelen számuk miatt, nem voltak képesek mindent elvállalni. Szükség volt hát és szükség van ma is segédcsapatokra, melyek ezt a hiányt mindenütt pótolják. A C. J. C. 1549. kánonja meghagyja ugyanis, hogy minden plébániában legalább tízévenkint szent misszió tartásáról gondoskodjék az érdekelt lelkész. Az 1928. évi egyházmegyei zsinat pedig ugyanezt ötévenkint írja elő nekünk. Ez azonban csak ugy lehetséges, íiogyha vannak missziós papjaink. Ilyenek nem lévén előfordult az is, hogy az egyházmegye egyik községében több mint húsz éven át nem volt szent misszió. Hogy ez többé meg ne történhessék, azért szorgalmaztuk az egyházmegyei papok missziós egyesületének megalakulását, ami e liányon egyszerre segíthet. Eme fontos egyesület életre hivását kívánta az Isten dicsősége, melyet munkálnunk <ell. Célunk s hivatásunk, hogy Isten országát minél jobban elterjesszük már itt a földön is. S ezt kell tennünk nemcsak a megszokott, mindennapos módon, hanem adott alkalmakkor egy-egy rendkívüli eszköz és áldozat segítségével is. Akinek fülében meg-megcsendül a Mester intelme: „Euntes docete", az tudja és érzi, hogy a szent hivatás sokkal messzebb terjed, mint a legtöbb állás szűkös korlátai. Az egyesület mielőbbi megalakítását kívánta azonban a lelkek üdve is. Azoké a fáradt, szomjas, elesett lelkeké, akikből a kegyelem árama már régen kiveszett s akiket a mindennapi élet már nem tud meghatni. Azoké a szenvedő lelkeké, akik már régóta „a halál árnyékában" ülnek s ha nem is keresik, mégis várják a szent hit napfényét, mely az elfelejtett régi, szép világot, az Isten országát csodás, vonzó fényben tárja fel előttük. Azoké a lázongó lelkeké, akik nemcsak elszakadtak az Úr országától s magától Istentől, hanem sokszor ellenség módjára ellene is törnek. Valójában azonban ezek is valami szebb és jobb életet, világot, berendezést várnak és nem veszik észre, hogy ez épen abban rejlik, ami ellen botorul küzdenek. Meg kell tehát győzni ezeket is háborgásuk helytelenségéről s akkor a lázadást boldogító béke, a haragot tudatos szelídség és a keserűség fonnyasztó szellemét napsugaras öröm fogja felváltani. Fentieken kívül a missziós szervezetben résztvenni kívánók legfőbb érdeke is ugyanezt az alakulást várta és sürgette. Nemcsak azért, mert a szent misszió a hívek javát minden más eszköznél jobban biztosítja, hanem főleg azért, mert az aktiv, lelkesült részvétel a missziók fenkölt munkájában olyan nagy kegyelem, mely magát a misszióst is teljesen betölti. „Pia colloquia suscitant caritatem", mondja szent Ignác is egyik levelében. A jámbor beszédek felgyújtják a szeretetet az ember lelkében. Felgyújtják először abban a lélekben, mely mások javáért buzgólkodni kíván s ha a szív már izzik, akkor másokat is meg tud hódítani. „Qui alios vult accendere, prius domi ardeat oportet." Ez a hármas indok megtermelte a kivánt gyümölcsöt. A formális alakulás nemrégiben történt. Felhívásaimra t. papjaim tekintélyes számban f. évi július 25-én Baján alakuló közgyűlést tartottak. Ezen kimondották az egyesület meg-