Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1934

Index

— 12 — őket mondván: növekedjetek és sokasodjatok és töltsétek be a földet és hajtsátok azt birodalmatok alá és uralkodjatok... a földön."

3 Ez volt az Úr gondolata, mellyel az embernek a legfőbb szerepet szánta itt a földön. Ám az ember /botornak bizonyult. Nem hallgatott az Isten szavára. Kinyújtotta kezét a tudás fájának tiltott és halálos gyümölcsei után s ezzeLéljátszotta az Isten kegyelmét. Elvesztette a lélek fölényét, a világ uralmát s a földi boldogság kiváltságos helyét. Felidézte maga ellen az Isten haragját, az addig türelmes, neki alárendelt teremtett világot és a saját szenvedélyeinek vészes fergetegét, mely azután olyan gyászos lejtőre sodorta, ahol többé nem tudott megállni. S hogy az ember pár ezer év alatt milyen mélyre sülyedt az átok lejtőjén, mindnyájan jól tudjuk. Nemcsak a Szentírás, nemcsak a történet, hanem a föld alól kiásott óvilág számos emléke is vádló bizonysága a szörnyű bukásnak. Az Isten fiának kellett eljönnie, hogy a bukott embert kiemelje abból az örvényből, mely csak kárhozatot jelentett számára. És az Ur el is jött és keserves szenvedése és halála által megváltotta az egész világot. Vissza állította a lélek uralmát a romlott test szenvedélye fölött. Mindazok részére, akik Benne hisznek, parancsát megtartják s példáját követik, ideális összhangot biztosít a lélek vágyai és a testnek alsóbb rendű igényei között. És mégis azt látjuk, hogy Krisztus vallása, Krisztus követése igen lassan halad e szegény világon. Hiszen majdnem kétezer éve már, hogy az Istenfia megváltott bennünket és a világ nagyobb része még mindig távol áll az ő szent hitétől. Sőt ma már úgy látszik, mintha az a szellem-devalválás, mely e század kétes dicsősége,- ismét visszavetné a meggyötört emberiség jelentékeny részét a pogány világba. Újra tombol az anyagelvüség. Újra tömjéneznek az arany-borjúnak. Újra orgiát ül a bűnös testiség sorvasztó kultusza. Sokan leszámoltak az ember magasabb erkölcsi szintjével. Önmagukat alacsonyítják le az alattuk álló érzéki világba, mintha más sem lenne az ember-fiában, mint csupán test és vér... S hogy ez hová vezet, azt főleg manapság szörnyülködve látjuk. A hit elhalványul, az erkölcs elbukik, a törvény és parancs feledésbe mennek és a vad szenvedély átgázol mindenen. Az egyén elzüllik, a család szétesik, a nemes értékek veszendőbe mennek s az elvakulja állati szenvedély mérget, tőrt, fegyvert fog, hogy minden akadályt kiirtson az útból és bűnös vágyait kielégíthesse. A közelmúlt 3 Qen. 1. 27, 28. siralmas példái elrettentő adatokat szolgáltattak e gyászos tételhez. Ezek már elbuktak. „Mint Szodoma és Gomorra és a szomszédos városok hasonlóképen paráználkodván... az által jutottak romlásra."

1 Ezek mellett áll és küzd azonban még egy másik sokkal nagyobb tábor, mely szent Pállal érzi s tapasztalja azt az ellentélet, melyről az apostol imigy panaszkodott: „más tör-' vényt Iátok tagjaimban, ellenkezőt elmém törvényével s engem rabbá tevőt a bűn törvénye alá" s ezért így kiált fel : „Ó én szerencsétlen... ki szabadít meg engem a halál testéből ?"

5 Ezeknek küzdelme szintén félelmetes, mert a bukás könnyű és mert a csábítók dühös rohamai nem ülnek el soha. Sokan vannak ugyanis olyanok, akik nem érik be a bűnös élettel, saját maguk elemésztésével, hanem másokat is magukkal rántanak. Ezek az alvilág gyászos csatlósai, akik mások megrontását tudatosan végzik, gonosz elveiket fennhangon hirdetik s egész tömegeket fertőznek meg velük. Á bűnös testiség gyászos lovagjai igen sokan vannak. Állandó és kárhozatos rohamaik után nem is csodálhatjuk, ha a szenvedélyek vadul fellángolnak, a lélek értéke hanyatt-homlok sülyed és a hullafoltok a bűnöző emberiség arcán egyre szaporodnak^ " • V Ez az első roham, mely az ember értékesebb részét: a bennünk lakozó halhatatlan lelket akarja letörni. S ha e roham valóban sikerül, ha az ember saját lelkét semmibe sem veszi, vagy éppen tagadja, s önmagában csak testet és vért lát, akkor az ellenség ió részben már győzött. _Aki saját erejének javát elveti magától, attól nagyobb feladatot hiába remélünk..^ Hogy azonban kívülről se jöhessen segítség az ilyen szánandó, földönkuszó és önmagát lealázó teremtés számára, az örök ellenség ezt is elintézi. Kiirtja a hitet a túlvilág felől, amit mi hirdetünk. Keresztény életünk súlypontja ugyanis a túlvilágra esik. Hisz a földi élet túlságosan rövid, nyugtalan, változó. Tele van bajokkal, könnyel, szenvedéssel. /K bajok özöne akkor is kiséri, ha esetleg kitűnő egészség, kiváltságos jólét, hatalom, gazdagság hull is az öledbe^ Ha más nem, a nagyratörő szellem, mely mindig többet vár, mint amennyit elér, és a bizonytalanság keserű tudata — minden földi jónak lényeges vonása — elveszik a zavartalan öröm áhitott érzését. Ezért van az, hogy még a hatalom, hírnév és dicsőség hívei között is annyi életuntság dühöng a lelkekben. És ez természetes, mert a földi élet és annak kincsei egy* Jud. 7, 10. s Róm. 7, 23. 24. A túlvilág J ellen.