Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1933

Index

bőm. kath. plébánia-hivatal P/JA-8Z. ISTVÁN. 1933. É V I FŐEGYHÁZMEGYEI HIUATALOS KOZLEMENYEK. 3. szám. Böjti szózat. A szenvedő Krisztus tanítása. A mai zűrzavar. Tisztelendő Testvéreim és Kedves Híveim! Az Ur Jézus halálának-s vele a megváltás uj világot alapító isteni tényének tizenkilenc évszázados jelen esztendeje válságos időre, azt mondhatnók a világvajudás apokaliptikus) korszakára esik. Ugy érzem azonban, hogy ennek a halálosan komoly, súlyos állításnak mélyebb indokait nem szükséges bővebben feltárnom, mert mindenki tudja, napról-napra látja és saját magán is sokszor tapasztalja, hogy a válság tényleg végigtombol az egész világon. A távol keleten száz milliós népek gyilkos harcban állnak s a modern technika összes vívmányait ugyancsak használják, hogy egymást pusztítsák. Európa két szélső sarkában: a végeláthatlan orosz síkságokon és a tőlük messze eső spanyol hegyek között belső forradalmak emésztik a népet. És a vak gyűlölet, mely a vezetőket végkép elragadta, nemcsak egymás ellen tüzeli már őket, hanem az ég s az Isten ellen is, kinek hitét, anyaszentegyházát, összes templomait, sőt még a nevét is ki akarnák irtani a földről s az emberek utána sóvárgó, elgyötört szívéből. A két ország között s kívülük is az egész világon olyan bajok, szenvedések dúlnak, hogy már-már az emberiség létét s fennmaradását is kétségessé teszik. Nyomor és gazdagság, éhség és tobzódás, alázat és önzés soha nem tapasztalt ellentétben állnak s ebben a kontrasztban epekedve várjuk azt az orvosságot, melytől magához tér, kijózanodhatik s egyensúlyba juthat a megbódult szerencsétlen világ. Kuruzslókban soha sem volt hiány. Számuk ma is mindegyre növekszik. Tizenöt év óta számtalan szerződés, gyűlés, egyesület és konferencia próbálkozott velük. A bajok azonban nemcsak nem szűntek meg, hanem — amint ország-világ látja — elhatalmasodtak, megfojtással fenyegetve mindent és mindenkit. Mint a nagy viharban léket kapott gőzös síilyedése közben vészjeleket ad le, úgy harsog \ ma a pusztuló világ. A félelmes lejtön gyors ütemben csúszik, sülyedését megrendítő veszedelmek jelzik és mi mégis úgy állunk közöttük, mint a sürü ködben, mely mindent elborít. Az emberek tudománya elfogy és a -káosz fokozódni látszik. , Ebbe a kaeszba beleragyog mégis egy fényes napsugár, mely ha nem is szünteti meg egyetlen csapásra a szörnyű bajokat, irányt jelöl, bizalmat kölcsönöz, életerőt fakaszt s új életet indít el mindenütt, ahol befogadják. És ez a napsugár a Megváltó arca, az a vértől ázott, szenvedő Krisztus-arc, mely már 19 század óta néz ránk a keresztről s kitárt karjaival magához int minden élő lelket: „És én ha felmagasztaltatom . . . mindeneket magamhoz vonzok."

1 Nézzünk fel rá mi is bizakodó szívvel, mert ez a szenvedő Isten-ember az erősek féke, a gyengék vigasza s mindenkire nézve a boldogság kulcsa. I. A szenvedő Isten-ember arca első sorban azoknak prédikál, akiknek a fejét a földi előnyök nemcsak elszédítik, hanem súlyos bűnökbe is rántják. Ezek: a hatalom, a szívtelen mammon s a túltengő fizikai erő. Valamennyi egyformán veszélyes, mert a velük való káros visszaélés szinte mindennapos. A hatalom túlkapása temérdek fájdalom, bánat, keserűség előidézője a földi életben. Sokan, akik Isten kegyelméből, vagy amint ők hiszik — a sors jóvoltából hatalomra jutnak, félremagyarázzák annak igaz célját. Ahelyett, hogy hatalmukat saját feladatuk -iééális teljesítésére és az alattvalók boldogítására használnák mindenütt, kötelességekről nem akarnak tudni, embertársaikat alsóbb rendű lényeknek tekintik s igen gyakran megdöbbentő módon el is nyomják őket. Öröm helyett ily módon bánatot, rend és béke helyett lappangó lázadást, áldás helyett 1 Ján. 12, 32. Az erősek visszaélései.