Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1933
Index
«Szűzanyám, kérlek esengve, hathatósan vésd szívembe szent Fiadnak sebeit», vagy valami hasonló röpimát. Végül valamennyien gyülekezzenek a főoltárnál a Confessio előtt s még egyszer mondják el a katholikus hitvallást, vagyis a Hiszekegyet. Amiket itt a jubileumi búcsú elnyerésének föltételeiként előírtunk, azokat ama hívők számára, akik akár a zarándokúton, akár itt a városban betegség, halál vagy más elegendő ok miatt akadályozva a megkívánt számú templomlátogatásokat be nem fejezhették, vagy meg sem kezdhették, úgy mérsékeljük, hogy ezek az akadályozott hívők az érvényes gyónás és áldozás után úgy részesüljenek a jubileumi teljes búcsúban, mintha a négy bazilikát az előírt módon meglátogatták volna. Végül különös hangsúllyal intünk titeket — kedves fiaink — akár római lakosok, akár zarándokok legyetek, hogy használjátok föl a kedvező alkalmat s benső jámborsággal látogassátok a szent ereklyék híres kápolnáját a Szent Kereszt bazilikában és járjátok a szent lépcsőket a szokásos imádságok és elmélkedések végzésével. Hogy jelen levelünk minél könnyebben eljusson az összes hívők ismeretére, akarjuk, hogy másolati példányai, még a nyomtatottak is — természetesen valamelyik hites jegyzőnek aláírásával ellátva és egyik egyházi méltóság pecsétjével megerősítve — ugyanazzal a hitelességgel bírjanak, mint maga az eredeti példány Senki se merészelje ezt a meghirdetést, engedélyezést és elhatározást tartalmazó okmányunkat megtámadni vagy vele vakmerően szembeszállni Ha bárki ilyesmit mégis megkísérelni merészelne, tudja meg, hogy a mindenható Istennek, szent Péter és Pál apostoloknak haragját vonja magára. Kelt Rómában, szent Péternél, 1933 január hó 6. napján, Vízkereszt ünnepén, pápaságunk tizenegyedik évében. Pacelli Jenő bibornok, államtitkár. Frühwirtli András bibornok, a római szentegyház kancellárja. Gasparri Péter bibornok. a római szentegyház kamarása. Wilpert József, az apostoli főjegyzők testületének dékánja. Jorio Domonkos, apostoli főjegyző. Az ólompecsét helye. Iktatva az apostoli kancelláriánál. 47. kötet, 1. szám. Riggi M. Az Úr 1933. évében, január hó 15. napján, Vízkereszt után második vasárnapon, az Isten kegyelméből XI. Pius pápa uralkodásának tizenegyedik évében ezt az apostoli levelet a vatikáni szent bazilika előcsarnokában, a jelenvolt nép előtt fölolvastam és ünnepiesen kihirdettem, én Wilpert József, a szolgálattevő apostoli főjegyzők dékánja. Nihil obsluí. Dr. Johannes Drahos m. p. censor diocesanus. — Nr. 230/1933. Imprimatur. Slrigonii, 23. Januarii 1933. Dr. Julius Machovich m. p. vicarius generális.