Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1932

Index

RÓM. KATH. PLÉBÁNIA-HIVATAL 3AJA-SZ. iSTVAf. 1932. E \l I FŐEGYHÁZMEGYEI HlUATALOS KÖZLEMÉNYEK 3. szám. 780. sz. Böjti szózat a világválságról. Tisztelendő Testvéreim és Kedves Híveim! Az emberiség sorsa többször volt mar súlyos és válságos az idők folyamán. A természet csodálatos rendje egyszer-másszor maga is megbillent. Orkánok, viharok, szörnyű fergetegek avagy földrengések dúltak végig egész országokat, egész földrészeket. Máskor betegségek, fertőző ragályok taroltak le ember-milliókat és döntöttek sírba temérdek életet. Mikor pedig a szabad természet minden jóval ellátta az embert, egyik nép a másik ellen támadt és öldöklő háborúban igyekezett tönkretenni mindent, amit a természet az Úr jóságából adott az embernek. Ha visszalapozunk az emberiség történetkönyvében, mindenütt ezt látjuk. Időről-időre bajok, szenvedések, súlyos kataklizmák szakadnak a földre és az emberiség saját könnye, vére hullatása, pusztulása árán tanulja meg újból, hogy törékeny, röpke életének ezer veszedelme valósággal siralom-völggyé avatja a földet. Ezért nevezi már maga a zsoltáros a „könnyhullatások völgyéinek,

1 melyben arcának verítékével eszi csak kenyerét, míglen vissza nem tér magába a földbe, amelyből vétetett.

2 Évezredek óta így volt ez mindenkor. Úgy látszott azonban, — igen sokan legalább azt hitték, — hogy majd a kultura általános elterjedésével mindez megváltozik. Ha majd a vívmányok és a találmányok megnyitják az emberek előtt magát a léget is, a gőz és a villany legyőz minden eddigi akadályt, a tudomány pedig megold minden látszólagos kérdést: akkor lesz majd jólét és boldogság az emberek között. Ebben a hiszemben igen sokan úgy elbizakodtak, hogy felsőbb erőkről, egy magasabb világrendről tudni sem akartak. A világ azonban ismét rájuk cáfolt. A i Zsolt. 85. 4. 2Gen. 5. 19. fejlődés üteme, irama tényleg szédületes. Az anyagi erők feltárása, befogása, igénybevétele szinte káprázalos. Ami tegnap még talánynak látszott, pár nap multán nyitva áll előttünk. És mégis mit látunk? Az emberiség túlnyomó nagy része beteg és vajúdik. Soha nem tapasztalt nyomor, ínség, békétlenség tombol a világon Ma már nem százezrek, hanem százmilliók nyögnek és véreznek a sokféle válság Prokrusztesz-ágyain. És a találmányok jelentékeny része ahelyett hogy könnyebbülést hozna, számtalan léleknek új válságot jelent, mert egyfelől igen sok emberben kevélységet támaszt, másfelől meg épen az új találmányok miait egyre több munkáskéz marad munka nélkül — gondnak, búnak, nyomornak kitéve. A bajok özöne, az anyagi erők egyenetlensége, az emberi munkaerők kikapcsolódása és ezzel az életlehetőség megfogyatkozása félelmes réme lelt az egyes embernek, igen sok családnak, sőt az egész társadalomnak is. És ez a rém kegyetlenül fojtogatja az egész világot. A megriadt emberiség orvosságért kiált, gyógyszer után kutat. Mi is ezt keressük, de nem az anyagban, hanem a szellemben. Abban a szellemben, mely egyszer már megváltotta az egész világot: Krisztus szellemében. * * * I. Gyógyszer kell ma a legtöbb embernek. Sohasem volt talán annyi zavart, boldogtalan ember ezen a világon, mint épen manapság. Boldogtalan tudniillik mindaz, aki saját földi helyzetével nem tud megbékülni. Nem kell Dante látnoki szelleme, hogy a szerencsétlen, kesergő halandók légióit lássuk. Ki ne látná a súlyos betegek, a szegény sérültek, a vakok és bénák, a tüdővészesek és a többi halálra-ítéltek roppant seregeit? És hánynak ajkáról szakad fel a bibliai inaszakadt fájdalmas panasza: „Uram, nincs emberem",

3 aki segítene. 3 Ján. 5. 7. Az egyének baja.