Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1932

Index

17 ROM. KATH. PLÉBÁNIA-HIVATAL BA1A-SZ. ISTVÁÜ, 1932. É V I FŐEGYHÁZMEGYEI HIUATALOS KÖZLEMÉNYEK. 5. szám. Nr. 1192. Pro obulis Suae Sanctilati oblatis grales referunlur. Liíteras, quibus pro stipe Petriana Suae Sanctiíati nuper oblaía grates referuntur, per extensum hisce communico: Exc.-mo ac Rev.-mo Domino D.-no JULIO ZICHY Archiepiscopo Colocensi COLOCIAM Exc.-me ac Rev.-me Domine, Insigne pietatis officium, Petrianam Stipem (4000 Pengő) in ista dioecesi collectam et per Apostolicum Nuntium revereníer íransmissam, Augustus Pontifex paterna accepit benevolentia. In eo enim Beatissimus Páter nóvum ac singulare argumentum perspexit devoti ardentisque desiderii quo, tequidem praeeunte, clerus fidelesque tui Apostolicae Sedis necessitatibus, tristitia temporum magnopere auctis, succurrere contendunt. Tibi igitur, necnon piis oblatoribus, plurimas gratias persolvens, Sanctitas Sua fii lórum dilectionem pari caritate rependit, et omnibus a Deo uberrima munera adprecatur, atqua Apostolicam Benedictionem peramanter in Domino impertit. Haec dum tibi libenter refero, sensus existimationis maximae erga te meae confirmo, ac me profiteri gaudeo Excellentiae Tuae addictissimum E. Card. Pacelli. 1051. sz. Az Egyház adókivetési joga tárgyában elvi jelentőségű miniszteri döntés. Elvi jelentőségére való tekintettel közzéteszem a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztériumnak adott esetből kifolyóan hozott azt a véghatározatát, amelyben a minisztérium megállapítja az Egyház adókivetési jogát: 119-2-610-931. szám. Véghatározat. Tárgyalván N. N. budapesti róm. kat. vallású lakos fellebbezését a Budapesti Róm. Kat. Egyházközségek Központi Tanácsának 1930. évi október hó 9-én 95/930. kpí. szám alatt hozott s fellebbezőt a terhére illetékes budapesti egyházközség által szabályszerűen kirótt egyházközségi adó megfizetésére kötelező határozata ellen, a fellebbezést elutasítom s a fenti határozatot jóváhagyom. Indokok. A fellebbező nem az adókivetés mérvét, hanem az adókivetés jogosságát vitatja azon az alapon, hogy „nincsen olyan állami törvényünk, sem olyan törvényes felhatalmazás, mely a róm. kat. Egyházat vagy annak bármely szervezetét adókivetési joggal ruházza fel." A fellebbezőnek ez az ellenvetése nem felel meg sem a tényállásnak, sem a jogi helyzetnek. Az egyházi adóztatásnak kánonjogi alapja az, hogy a róm. kat. Egyház „tökéletes" társaság, melynek saját céljai elérésére minden szükséges joga megvan. Mivel az Egyháznak anyagi eszközökre is szüksége van, hogy céljait elérhesse, világosan következik ebből, hogy azoknak megszerzéséhez is joga van. Az egyházi törvénykönyv ezt a jogot több kánonban (1355, 1410, 1482, 1496, 1504, 1505, 1507) kodifikálja. A magyar állam törvényeiben a róm. kat. Egyházat mint önálló, tökéletes társaságot mindig elismerte s ezzel az Egyháznak önadóztatási jogát nemcsak hallgatólagosan, hanem később jogszokások és kifejezett jogszabályok útján tudomásul vette, aminthogy nem vitás, hogy a magyar állam az egyházjogot jogforrásként mindig elismerte és elismeri valameddig az az állami törvényekkel nem ellenkezik. Szent István törvénykönyvében (II. 1. II. c. 2 art.) az Egyháznak ezt a jogát e szavakkal ismeri el: „Episcopi habeant potestatem res ecclesiasticas providere, regere, gubernare atque dispensare secundum canonum auctoritatem." Az Egyház ezt a jogát az állam tudomásával, beleegyezésével és jogi támogatásával mindig gyakorolta. A párbér, deputaíum, melyet