Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1930
Index
71 1930. É V I FŐEGYHÁZMEGYEI HIVATALOS KOZLEMENYEK 20. szám. 5159. sz. A kisszeminá riu m 50 éves fennállásának jubileuma. A kisebb papnevelő intézet ezen évben ünnepli épülelének és önálló intézetté alakulásának ötvenedik fordulóját. Nagynevű elődöm Dr. Haynald Lajos bíboros-érsek idejében néhai Kunszt József érsek-előd hagyatékából készült el és nyilt meg 1880. év szeptemberében negyven növendékkel Szabados Anlal regens és Dr. Városy Gyula subregens elüljárók vezetése alatt. Ezen ötven év alatt a papi hivatás gyakorló iskolája lett a tridenti zsinat szellemében, elvégezte a magasztos papi pályára készülő ifjú lelkekben a kezdők terhes úttörő munkáját és nem kis része van amaz örök érdemekben, hogy sok erényes szolgája nevelődött az Úr oltárának, kik mindnyájan áldozatos pásztoraivá lettek a viszontagságokban megpróbált főegyházmegye nyájának. Ezen intézet ötven éves regulái sok száz Istentől kiszemelt és meghívott ifjút neveltek fel és tettek alkalmassá, hogy elpihenjen rajtuk az Úr lelke. És sok százan nyerték el kézföltétel által a legnagyobb hatalmat és az a sok, — kik mind örömhírt vittek a szegényeknek és gyógyítgatták a töredelmes szívűeket és hirdették a szabadulást — mindnyájan ezen intézetből indultak el krisztusi utjukra. Mennyi kegyelmet, mennyi szeretetet vittek el magukkal és mennyit adtak, osztogattak! Ezt mind itt kezdték el gyűjteni, lelkükben felhalmozni. Ami erkölcsi érték van a főegyházmegye lelki kincstárában, ami szent és Istennek tetsző, az mind ebből az intézetből elindult apostolok áldozatos munkája által gyűlt össze Isten dicsőségére és a lelkek javára. Ezekért a felbecsülhetetlen lelki javakért gyakran kell hálálkodni a Mindenhatónak, de különösen most a félszázados évfordulón. Ne legyen papi lélek, ki ne rebegne hálaimát mindezért az örök Főpapnak! Ezzel a hálaimás lelkülettel akarom Én is a kisszeminárium kápolnájában december 50-án reggel fél 9 órakor bemutatni a legszentebb áldozalot egyházmegyém legkisebb növendékei körében. Nagy lesz az én örömöm, ha a helybeli és vidéki ft. papság is megjelenik e szentmisén és az ifjú növendékek csapatával közösen egy szívvel-lélekkel — egymás példáján buzdulva, ragaszkodásunkat szent hivatásunkhoz fokozva — ünnepelünk az Úrban és énekelünk háladalt. A résztvenni szándékozók dec. 24-ig jelentsék érkezésük pontos idejét levelezőlapon az érseki irodának, hogy fogadásukról és elhelyezésükről idejében gondoskodás történjék. A m. kir. belügyminister úrnak a nemesi és vitézi rang anyakönyvi bejegyzésére vonatkozó 55.500/950. V. sz. a. kelt rendeletét az alábbiakban azzal közlöm, hogy főegyházmegyémben az egyházi anyakönyvek is ezen rendeletben foglaltak szerint vezetendők. Önként értetődik, hogy anyakönyvi kiigazítások és utólagos bejegyzések ezentúl is csak az érseki hatóság engedélyével történhetnek. „A vitézi címnek az anyakönyvbe való bejegyzése s ezzel kapcsolatban a névhez tartozó adatok (rang, cím) bejegyzési sorrendjének meghatározása céljából az Anyakönyvi Utasítás 57. §-át és ezen Utasítás 47. §-ának 8. pontját - a 41.200/925. B. M sz. körrendeletem (Lásd Belügyi Közlöny 1925. évf. 1244. lapon.) hatályon kívül helyezésével — a in. kir igazságügyminiszter úrral egyetértőleg a következőképen módosítom: Rang és cím bejegyzése. 57. §. A nemesi és főnemesi rangot, valamint a „vitéz" címet kívánatra be kell jegyezni. Nemesek rangját a nemesi előnév, ennek hiányában a „nemes" szó, főnemesekét a rangjelző szó (báró, gróf, herceg) tünteti fel. Nemzetségi származásra utaló kifejezés (de genere) az anyakönyvbe nem vezethető be. A nemesi és főnemesi rangot belügyminiszteri bizonyítvánnyal, a vitézi cím haszná-1850. sz. Rang és cím anyakönyvi bejegyzése.