Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1929

Index

— 42 — A kántorok kötelesek a tanítói ta­nácskozást) kon meg­jelenni 866. sz. isk, A Néptanító Lapja és Nemzetne­velés előf ze tési díjai beküldendő 452. sz. isk. A „Gyermel és Ifjúsági Színpad" kötelező beszerzése. tekben minden r. kat. iskolánál működő tanító és minden kántornak eleget kell tenni tagsági köte­lességének, elrendelem, hogy a jövőben minden szabályszerűen kinevezett tanító írásban jelent­kezzék az illető egyházmegyei tanítóegyesület elnökénél. Ezen rendelkezéseket, úgyszintén a 2410— 1906. körrendeletnek hatályát, mely a kerületi tanítói tanácskozmányokon való részvételt sür­geti, azokra is kiterjesztem, akik csak kántori szolgálatot teljesítenek. A nm. V. K. M. a Néptanítók Lapjának elő­fizetési díja ügyében utasítást adott a kir. tanfel­k ügyelői hivataloknak oly célból, hogy az Egye­tem nyomda mint lapkiadó idejében megkapja az előfizetési díjakat. Nem volna iskoláink érdekében, ha e tekin­tetben mulasztás terhelné az érdekelt tényező­ket. Miértis figyelmeztetem az összes iskolai igazgatókat, hogy mind a Néptanítók Lapja, mind a Nemzetnevelés előfizetési díját a maga idején pontosan befizessék az érdekelt kiadóknál. Iskoláink az ujabb kívánalmakhoz képest egyre gyakrabban jelennek meg a nyilvánosság i előtt sikerült előadásaikkal. A tantestületeknek nem csekély gondját képezi az előadás anyagá­nak megválasztása. Ebben nagy segítségükre lesz a „Gyermek és Ifjúsági Színpad" címen meginduló vállalkozás. A sorozatos kiadás össze­gyűjti legjelesebb ifjúsági íróinknak gyermek­színmüveit, melyeket erős vallásosság és haza­fias szellem hat át. Az I. kötet ára 4 P, tartalma 30 színmű. Az előadás joga címén 2 példány megrendelése kötelező. A vállalat támogatása céljából is elrende­lem, hogy minden oly iskola, melynek legalább 3 tanítója van, köteles könyvtára számára az idézett müvet megrendelni s könyvtárjegyzékébe bevezetni. Rusztek Károly, Bács vármegye kir. tan­felügyelője „Népnevelésügyi Közigazgatás" cím] alatt egy rendkívül fontos és gyakorlati könyvet adott ki, mely a népnevelés minden ágára ki­terjed s az összes idevonatkozó közigazgatási kérdésekben rövid, velős és rendkívül világos tájékoztatásokat közöl. A könyv iróját a tan­ügyben és a közigazgatásban egyaránt kiváló jártasság jellemzi. Anyagát nem elméleti fejte­getésekből, hanem a gyakorlati élet meglátásá­ból s annak helyes megvilágításából meríti. A vonatkozó munkák törvények és rendeletek idé­zése mindenütt helyénvaló. Nagy tiszteletben tartja a szerzett jogokat és a jogszabályok alkal­mazásában felette óvatos. A kiváló munkát melegen ajánlom iskola­ügyekkel foglalkozó t. papságom és tanítóim figyelmébe s elrendelem, hogy a főegyházme­gyém minden népiskolájának tanítói könytára részére a beíratási díjak terhére megrendeltes­sék. Kapható a szerzőnél Baján, ára 8 P. Kalocsa, 1929 szeptember 12. 2931. sz. Rusztek K. „Népmüve­lésügyi Közigazga­tás." f Gyula s. k. érsek. ÁRPÁD R.-T. KÖNYVNYOMDÁJA, KALOCSA.

Next

/
Thumbnails
Contents