Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1928

Index

APOSTOLI KÖRLEVÉL A RÓMAI SZENTSZÉKKEL KÖZÖSSÉGBEN ÉLŐ PÁTRIÁRKÁKHOZ, PRÍMÁSOKHOZ, ÉRSEKEKHEZ, PÜSPÖKÖKHÖZ ÉS MÁS RENDES JOGHATÓSÁGÚ FŐPAPOKHOZ AZ ÚR JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉT MINDENKI RÉSZÉRŐL MEGILLETŐ ENGESZTELÉSRŐL. XI. PIUS PÁPA. Tisztelendő Testvérek I Üdvöt és apostoli áldást! Miután végtelen irgalmasságú Megváltónk az emberi nemnek az üdvösséget a keresztfán megszerezte, a világról az Atyához menetele előtt aggódó apostolainak és tanítványainak megvigasztalására azt mondotta: «Ime, én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig)).

1 Ez az édes szó minden remény és biztonság forrása. S ez a szó, Tisztelendő Testvérek, önkéntelenül is eszünkbe jut, valahányszor innen, erről a magas kilátóról a sok bajban és nyomorúságban szenvedő emberi társadalmon, különösen a szünet nélkül támadott és ármánykodással körülhálózott egyházon széttekintünk. Mert amint ez az isteni igéret az apostoloknak kezdetben levert lelkét fölemelte s az evangéliumi igazság magvainak az egész világon elhintésére buzdította és tüzelte: úgy később az egyházat is a pokol kapui ellen győzelemre nevelte. Az Úr Jézus Krisztus minden időben együtt volt egyházával, de hathatósabb segítséggel és oltalommal különösen akkor állott egyháza mellett, mikor azt nagyobb veszedelmek és megpróbáltatások érték s mindig a helyzetnek és az időnek megfelelő támogatást nyújtott azzal az isteni bölcseséggel, «amely elér végtől-végig és mindent kellemesen elrendez)).

2 Sőt a legújabb időben sem rövidült meg az Úr keze.

3 Kiváltképen mikor föllépett és eléggé széles körben elterjedett az a tévedés, amely miatt már attól kellett tartani, hogy az Isten szeretetétől és a hozzávaló bizalomtól elijesztett emberek számára a keresztény i Máté 28, 20. 2 Bölcs. 8, 1. 3 Iz. 59, 1. élet forrásai kiapadnak. Épen ezért — Tisztelendő Testvérek — most arról akarunk veletek szólani, amiről a szeretettől égő Úr Jézus panaszkodott, mikor Alacoque Margitnak megjelent, s amit saját kinyilatkoztatása szerint az emberektől az ő lelki javukra elvár és akar — mert egyes hívek talán még nem tudják vagy mások nem törődnek vele — tudniillik a méltó elégtételadásnak kötelességéről, amellyel az Úr Jézus szerető Szívének tartozunk, még pedig azzal a szándékkal, hogy kiki közületek az ő nyáját arra buzgón megtanítsa és annak végrehajtására buzdítsa, amit mondani fogunk. A Megváltó végtelen irgalmasságának egyéb bizonyságai között különösen kitűnik, hogy a keresztény hívek szeretetének megfogyatkozásával maga az isteni szeretet mutatkozott be, mint különös tiszteletnek tárgya s jóságának gazdagsága bőségesen kitárult ama vallásos gyakorlat folytán, amelyben az Úr Jézus szentséges Szívét tiszteljük, «akiben a bölcseség' és tudomány minden kincsei rejlenek)).

1 Amint a Noe bárkájából kilépő emberi nem előtt a Jóisten a barátság szövetségének jelét fölragyogtatta — a felhőkben feltűnő szivárványt

2—, úgy az újkor zavaros idejében, mikor a legfortélyosabb eretnekség, a janzenista tévely, az isteni szeretetnek és jámborságnak ellensége, azt prédikálta, hogy az Istent nem mint Atyát kell szeretni, hanem mint engesztelhetetlen Bírót kell félni, a jóságos Jézus szentséges Szívét, mint a béke és szeretetnek zászlaját, magasan meglobogtatta a nemzetek előtt s a küzdelemben a biztos győi Kolossz. 2, 3. 2 Gen. 9, 14.