Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1927

Index

41 — FŐEGYHÁZMEGYEI HlUATALOS KÖZLEMÉNYEK. 14. szám. 3150 sz. Krisztus ki­rályságának ünnepén tar­tandó fel­ajánlás Jézus sz. Szívéhez és a kapcso­latos búcsúk. Dicsőségesen uralkodó XI Pius pápa 1925 évi december hó 11-én kelt Quas primas kez­detű Enciklikájában úgy rendelkezett, hogy Krisz­tus Királyságának ünnepén az emberi nem fel­ajánltassék Jézus Szent Szívének olyan módon, amint X. Pius 1906. évben rendelkezett Jézus Szentséges Szívének ünnepére nézve. Újabban a s. Poenitentiaria foglalkozott a szóbanlevő fel­ajánlással és folyó évi február hó 15-én kijelen­tette, hogy a Krisztus Királyságának ünnepén megtartandó felajánláskor ugyanazok a búcsúk szerezhetők meg, melyeket még X Pius enge­délyezett 1906-ban a Jézus Szíve ünnepére ren­delt felajánlással kapcsolatban, t i. 7 évi és hét­szer 40 napi búcsú azoknak, akik töredelmes szívvel résztvesznek az ájtatosságon és a pápa szándékára imádkoznak; teljes búcsú pedig azoknak, akik az említett feltételeken kívül még meggyónnak és a szentáldozáshoz járulnak. A s Poenitentiaria jelzett rendeletét tájé­koztatásul eredeti szövegében közlöm: Actus sollemnis dedicationis humani ge­neris in festő D N. Jesu Christi regis indul­gentiis ditatur. Pius PP- X. f. r, die 22. Augusti 1906. decrevit, ut die festő SSmi Cordis Iesu in ecclesiis paroecialibus, itemque in iis ubi idem festum peculiaritercelebraretur, annua renovatio dedicationis humani generis SSmo Cordi Iesu sollemniter perageretur, idest cum recitatione formuláé consecrationis et litaniarum eiusdem SSmi Cordis coram augusto Sacramento, publi­cae adorationi exposito, et pro eadem sollemni dedicatione benigne concessit Indulgentiam sep­tem annorum totidemque quadragenarum Chri­stifidelibus,qui, saltem contrito corde.piae caere­moniae interessent et ad mentem Summi Ponti­ficis orarent; plenariam vero iis, qui praeterea confessi ad sacram Mensam accederent. Cum autem, ex Litteris Encyclicis Quas primas SSmi D. N. Pii PP XI. sollemnis eiusmodi dedicatio quotannis renovanda sit die festő D. N. Iesu Christi Regis, in Audientia die 4 Februarii 1927. infrascripto Cardinali Poenitentiario Maiori data, piacúit eidem Ssmo D. N. decer­nere, praefatas Indulgentias, a s. m. decessore suo Pio X. concessas, eodem die festő acquiri haud aliter quam die festő Ssmi Cordis Iesu, in quo dedicatio adhuc fieri potest ad libitum iuxta Rescriptum Sacrae Rituum Congregatio­nis diei 28 Április 1926. ea tamen lege, ul adhibeatur in utroque casu formula ab eadem Sacra Congregatione die 17. Octobris 1925. vulgata l) Contrariis quíbuscumque non obstan­tibus. — Dátum Romae in aedibus S. Poeni­tentiariae, die 15. februarii 1927. Fr Andreas Card. Frühwirth, Poen. Maior. .T Teodori S P. Secretarius. A 30.000/1927. számú pénzügyminiszteri rendelet a kereseti adót új alapokra fekteti és az előző rendelkezésekkel szemben újításokat és módosításokat tartalmaz, amelyeket szükségesnek tartok T Papjaimmal az alábbiakban ismertetni. E rendelet értelmében minden alkalmazott köteles kereseti adót fizetni, akinek heti javadal­mazása a 20 pengőt, havi javadalmazása pedig a 80 pengőt meghaladja Az egyházi szolgálatban álló lelkészek, javadalmasok stb. kereseti adót fizetni kötelesek. Az alkalmazottak kereseti adója alá eső szolgálati járandóságokra nézve soha­sem az előző évi, hanem mindenkor a folyó évi jövedelem az irányadó. Miután pedig az adóté­telek a heti 20 pengő, illetőleg a havi 80 pen­gőt meghaladó járandóságokra vannak alapítva, ennélfogva az adókötelezettség szempontjából is a szolgálati járandóságoknak heti, illetőleg havi ősszegét kell irányadóul venni, még pedig füg­getlenül attól, hogy vájjon a szolgálati járan­dóságoknak az egész évi összege a 960 pengőt meghaladja-e vagy sem. Az alkalmazottak kereseti adójának alapja az adóévben élvezett fizetés, bér, zsold, díj, napi­díj, lakpénz, személyi pótlék, korpótlék, műkö­dési, drágasági és bármily más pótlék és jutalom fejében vagy más egyéb címen járó állandó természetű illetmény, továbbá a juta­lék, egyezmény, vagy darabszám szerint járó díj, napidíj és más egyéb szolgálati viszonyból, illetőleg hivatásszerű foglalkozásból eredő, vál­tozó természetű járandóság, végül a nyűg- és ') Circ. 1925. Pag. 47. i » i t l 3164. sz. Lelkészek kereseti adója ügyé­ben körlevél.

Next

/
Thumbnails
Contents