Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1919

Index

Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus! Krisztusban Kedves Híveink! A világháborúnak sok éves kínjai s gyötrelmei közt várva vártuk azt az időt, amikor szent Pál szava szerint „a békesség Ura békességet ad nekünk min­den helyen", 1 s imádkoztunk azért az édes vigaszért, mely „fölülhalad minden értel­met"; 2 de mikor a békesség ez áldott angyala felénk közeledett, úgy láttuk, hogy száz sebből vérzik s mi, kik annyi keserves áldozatot hoztunk, uj megpró­báltatásokba s veszteségekbe sodortattunk s az ötéves háború rémségeit a társadalmi s gazdasági rend felforgatása, szégyen s ínség, testvérharc s gyűlölség tetézte. Ah, akit a békesség angyalának tartottunk, az az apokalyptikus hét harsonás angyal egyikének bizonyult s adja Isten, hogy ne kelljen fölsóhajtanunk még ezentúl is a szent könyvvel: „Jaj, jaj, jaj a földön lakóknak a hátralevő szózatok v. i. szen­vedések miatt" ; 3 hanem inkább legyen véglegesen részünk a karácsonyi áldás­1 2. Thess. 3, 16. 2 Fii. 4, 7. 3 Jel. 8, 13. ban, abban, hogy „békesség a földön a jóakaratú embereknek." 1 Nem kell külön szemlét tartanunk kegyetlen megpróbáltatásaink fölött. Erő­szakos elemek magukhoz ragadták a ha­talmat s rögeszmék megvalósítására ad­ták fejüket; képtelen elméleteket s csil­logó jelszavakat készpénznek véve, máról holnapra paradicsommá akarták elváltoz­tatni a siralom völgyét; felforgatták a társadalmi s a gazdasági rendet, lelki­ismeretlenül pazarolták a község s az állam pénzét, ezáltal milliárdokkal sza­porították az államadósságot, a munkát­lanságot pedig nem hogy meg nem szün­tették, hanem oktalanul növelték, az ín­séget fokozták, kenyeret nem adtak, ha­nem fehér-pénzt nyomtattak s osztogat­tak nyalábszámra; a társadalom minden más osztályát jogaiból s vagyonából ki­forgatták, embert ember ellen izgattak, s terrorral, börtönnel, akasztófával, golyó­val rémitettek, számtalanokat szégyen­teljesen kínoztak s kegyetlenül megöltek : a hosszú harcokban kimerült s ellentálló erejében meggyengült polgárság pedig szinte aléltan s tehetetlenül nézte s szen­i Luk. 2, 14. l

Next

/
Thumbnails
Contents