Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1918

Index

14 (lést! Nem figyelmeztet-e a reánk sza­kadt fájdalmaknak irtózatos tömege arra, hogy a mi bűneink is föltorlód­tak, hogy a mi mértékünk is betelt és hogy ennélfogva a reánk szakadt ret­tentő szenvedések sokasága Istennek fölöttüi k való Ítélete ! Elmondhatjuk a zsoltárossal: „Kehely van az Ur ke­zében, tele vegyített színborral s tölt egyfelé és másfelé, mindazonáltal söpreje nem fogyott el, a föld minden bűnösei fogják inni" (74., 9.). Mi is bű­nösök vagyunk, a mi hibáink, tévedé­seink is előmozdították, hogy az Isten látogatása reánk szakadjon. Hazug képmutatás volna tőlünk ellenségein­ket odaállítani bűnbakul. Gonosz, nem keresztény érzületre mutatna, a hibát, csak másokban keresni, magunkban észre nem venni. A böjti időszak és a világ eseményei egyaránt arra inte­nek, hogy megalázkodva, a magunk mellét verjük bíínbánatban. Legyünk hálával eltelve, megelégedve Istennek irgalmas végzéseivel, de ne legyünk olyan nagyon megelégedve önmagunk­kal Miután eszközök voltunk Istennek kezében, amellyel ellenségeinket ösz­szetörte, vigyázzunk, nehogy a Min­denható az eszközt, megtevén a szol­gálatot, eldobja és szintén összetörje. Használjuk inkább, Krisztusban Sze­retteim, Istennek reánk bocsátott láto­gatását, okulásunkra, megtérésre. A háborút megelőzőleg fél év­századig élveztük a békének áldásait. A hosszú béke alatt, ahol a keresztény életmód nem állott őrt, ott az erköl­csök megromlottak. A rendetlen haj­lamok növekedtek. A vágyakozás fény­leni, ragyogni, élvezni mind többeket magával ragadott. Kifelé tündökölni vágytak, befelé üres, Istentől elfordult életet éltek, hit, remény, szeretet nél­kül. Az egyik dologtalanságban töl­tötte napjait, a másik túlságosan is szorgoskodott, de megfeledkezett a végső célról, az örökkévalóságról és a számvételről. Sokaknál a hosszú béke rothadást, erkölcsi feloszlást idézett elő, úgy, hogy a háború viharára volt ! szükség, hogy a dögleletes párázatot el­söpörje. A népek körében olyan tanítások vertek gyökeret, amelyek magukban hordozták a mostani véres összeütkö­zések csíráit. Ilyen tanítás volt, a né­peket nyelvük szerint kell országok­ba összefoglalni, minthogyha a nyelv mellett nem volna más, magasabb ösz­szekötő kapocs, az évszázados együtt­élés, a hűség a közös hazához, ural­kodóhoz. Ilyen tanítás volt: az orszá­gokat ki kell terjeszteni természetes határukig, ami útban van, azt szabad elfoglalni, mintha a természetes hatá­roknál nem volna magasabb, szentebb a jognak határa, melyet évszázados igazságos birtoklás szentesít. Az emlí­tett tanításokban lehet valami igaz, és a maguk helyén alkalmazható. De azokkal szemben állanak másnemű, magasabb igazságok, melyek lisztele­tet parancsolnak. Aki tehát ama taní­tásokat egyoldalulag magáévá teszi é s a 1 k a 1 m a z n i a k a rj a, fe 11 o rga tj a a b é k ét, vétkezik a népek sorsát vezető Gond­viselés, a jog és igazság ellen, végül, miként a tapasztalás mutatja, világé­gést okoz. A belső békének is voltak s van­nak ellenségei. Legnagyobb ellensége a belső békének a gyűlölködő pártos­kodás, amely népünk erejét irtózatosan gyengíti, a szenvedélyeket lángra gyújt­ja, a szükséges, hasznos haladásnak útját szegi. A pártoskodás támad a politikai pártok gyűlölködéséből, amely gyűlölködés elvakít, megtéveszt, mert a pártfelek önmagukat túlságosan jók­nak, ellenfelüket túlságosan rosszak­nak látják. Azután ered a pártoskodás egyes társadalmi osztályok harcából más társadalmi osztályok ellen. Pedig az embereket sohasem lehet teljesen egyenlőkké tenni, a társadalmat sem lehet egy osztály képére átalakítani, mert az emberek képessége, erényei, bűnei, jó és rossz tulajdonságai nagyon is kiilömbözők és soha egyenlővé nem tehetők. Az egyenlőtlenség köti éppen össze a társadalmat egy egésszé, mert egyik embert ráutalja a másikra. Ha

Next

/
Thumbnails
Contents