Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1918
Index
11 — 355 sz. Eis. Magyar CieléJnaptár ajánltatik. fog ugyanazon a módon eszközöltetni, mint a 6. pontban jeleztetctt 8. A kicserélési munkálatoknak ideiglenes, úgymint végleges átvétele ügyében való döntést fenntartja magának a m. kir vallás- és közoktatásügyi miniszter, vitás esetekben a hadügyminisztériummal egyetértően 9. A szóbanlevő munkálatok végleges átvételéig a katonai hatóság szavatol a kicserélési munkálatok foganatosításából eredő mindendemű kárért. Kivételt képeznek olyan károk, amelyek már az említett munkálatok megkezdése előtt fennállottak. Ilyen károk helyreállítása az épületfenntartás körébe tartozik, miért is az az épülettulajdonost terheli. Kalocsa, 1918. jan. 19 én. A Kat. Háziasszonyok Orsz. Szövetsége az 1918. évre Első Magyar Cselédnaptár — címen az alkalmazottak számára naptárt adott ki. — A naptár magában foglalja mindazokat a hasznos és szükséges ismereteket, amelyeket egy alkalmazottnak tudnia kell. Hogy ezen utasításokban elsősorban a női cseléd lebegett a kiadók előtt, az nagyon természetes, mert a házi alkalmazottak legnagyobb része nő. A gazdáknak épen úgy, miut cselédeiknek sok, jó szolgálatot tesz ez a kis naptár, — ezért annak elterjesztését melegen ajánlom T. c. Papságom figyelmébe. Elsősorbau azokéba, akiknek községéből sokan keresik fel szolgálás céljából Budapestet. A naptár 80 fillérért megrendelhető a Kat. Háziasszonyok Szövetségénél Budapest, VIII. Mária utca 7. sz. alatt. Kalocsa, 1918. jan. 14-én. 354. sz. isieuxi Teréz nővér élete ajá. ltatik. A győri kármelita atyák által szerkesztett Szent Család folyóirat kiadóhavatalában finom papiron, sok képpel gazdagon illusztrálva megjelent Lisieuxi Teréz nővér, a mindenkitől csak <kis Teréz» néven emlegetett kármelita nővér életrajza. Az életrajz olvasása felüdülés a lélek nek, valósággal elbájol és hathatósan serkent a jóra. A vaskos kötet ára 7 K. Megrendelhető Győrben a Kármelita zárda címén. Ezen életrajzot a legmelegebben ajánlom a T. c. Papságom figyelmébe. Kalocsa, 1918. jan. 14 én. KIMUTATÁS a Papi nyugdij-alap 1917. évi forgalmáról. N Vagyon Bevétel Kiadás X K F K F K F 736139 3» Áthozat 1916. dec. 31-ről 2 Nagym. Várady L. Árpád érsek úr adománya . . 200000 3 A kalocsai főkáptalan adománya 1917-re . . . 10004 5 Hagyományokból: elh Zundl Péter kanonok 1000 K, elh. Wiederkehr József pléb 250 K . . Sikray Kolmár Imre ado1250726 Kinev. illetékekből . . 200 7 Egyházi javadalmasoktól tized fejében .... 119819 8 Egyházm. papság járulékaiból 1917-re . , . 1424616 9 Lakbér fejében .... 73010 Kamat címén befolyt 1917-ben 4317052 1 2 Nyugdijakra Évjáradékra 48300 880 — :"í Defic. szolga fizetésére 916/17-re 300 4 Tagdíjtöbblet visszatérítés 6 — 5 Illeték egyenérték és adókra 23980 6 •212141 07 Egyenleg — tőkeszaporító 21214107 ||948280 40 Összesen 261866871126186687 423 sz. Papi nyugdijalap 1917. évi kimutatása. Kalocsa, 1917. december hó 31. •^Tenerabili Ciero curato pro anno 1918. sequentia proponuntur themata theologica seripto elucubranda: Semestri 1. E Studio Biblico Antiqui Testamenti: Exponatur scientifice Psalmus Messianus iious, qui in vulgata sub numero 109. occurrit. E theologia dogmatica. «Peccatum originale consistit in privatione gratiae sanctificantis per praevaricationem Adami voluntarie abjectae.» Nr. 524. Themata theologica pro anno 1918. elucubranda proponuntur.