Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1917
Index
— 78 — séglete, eltekintve az államtól nyert árva illetménytől, 500 koronáig terjedhet. b) Van olyan csoportja az árváknak, amelynek magasabb iskolázásra van igénye, vagy azért mert az illető árva fiú vagy leány kiváló szellemi és erkölcsi adományok felett rendelkezik, vagy azért, mivel magasabb társadalmi osztályból származik és magaviseletével reményt nyújt arra, hogy kellő nevelés és taníttatás után a társadalomnak hasznos tagja fog lenni. Az ilyen árva 16 éven át lesz az alap támogatására utalva, amely alatt el kell végeznie középiskolai és egyetemi tanulmányait. Évi szükséglete, az állami árvasegélyen felül 700 koronában állapíttatik meg. c) Végül van az árva gyermekeknek olyan csoportja, amely gyógykezelést igényel, főleg a jelentkező tuberkulotikus bántalom alapján. Mivel ily gyermekek számára készülnek megfelelő gyógytelepek, az alap hivatása az, hogy lehetővé tegye a rászoruló árva gyermekeknek az ily telep kihasználását. A gyógyításra három hónapot számítva, napi 4 korona ellátási díjjal, egy-egy gyógyítási segélyben részesítendő gyermek egy évi szükséglete 400 koroná- i ban számíttatik. 4- §• Az alap gondozása és kezelése. Az alap gondozására és kezelésére egy külön gondnokságot nevezek ki, a főkáptalan és a társadalom érdeklődő tagjaiból. Ezen gondnokság feladata lesz az alap készletét kezelni, az évi szükségletről elő" irányzatot, a kiadásokról zárszámadást készíteni, a beérkező folyamodásokat elbírálni s mindezeket végre jóváhagyás, illetvé döntés végett a mindenkori kalocsai érsekhez terjeszteni. 5. §. Útmutatás a helyek adományozása tekintetében Adományozásra csak az olyan árva jöhet tekintetbe, akinek atyja a kalocsai főegyházmegye területén lakott, az árva tényleg a főegyházmegye területén lakik és római katolikus vallású. A beteg segélyzésénél azonban a vallási hovatartozástól el kell tekinteni. Javaslatot a helyek adományozása tárgyában a kalocsai főegyházmegyei plébánosok tesznek, az ezen szabályzat íüggelékét képe/.ő formula felhasználásával. Semmiféle okmány a formulához nem csatolandó, de az adatokért a javaslatot tevő szavatol. Amelyik árva tényleg felvétetik a segélyezendők sorába, annak okmányai azután beterjesztendők. A gondnokság figyelme oda irányuljon, hogy a segélyre legérdemesebbek s arra leginkább szorulók vétessenek figyelembe. Az árvák elhelyezését illetőleg oda törekedjék a gondnokság, hogy a pártfogolt árva, hacsak lehetséges, szülőföldjén maradjon, ha pedig intézeti nevelésbe utalandó, a szülő földjéhez közel eső helyre adassék. Gazdaságosan is kell eljárni a gondnokságnak a tekintetben, hogy ahol az egyszerűbb nevelésben részesítendő árva eltartása évi 500 koronánál kevesebb összeggel is elérhető, a szükséges méreteket túl ne lépje, hogy ilyformán minél több árva részesülhessen az alap jótéteményében. Az elemi iskolás árvák legtöbbször saját szülőfalujokban elhelyezhetők lesznek rokonoknál, vagy más szállásadóknál. A gondnokság feladata lesz az árvák pártfogása és a helyi lelkész útján évenkint többször is meggyőződést szerezni, miként van gondoskodva az árvának eltartásáról, vallásos és házafias neveléséről.? , Amennyiben rokonoknál vagy szállásadóknál az elhelyezés, célszerűen keresztül