Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1917

Index

VI 1132. sz. A „Szent Ke­reszt Hadse­rege" ajánl­tatik. ß^z évről-évre hozzám küldött katolikus egyesületi jelentésekből örömmel lá­tom kedvelt papságomnak dicséretes buz­góságát, mellyel lelkipásztori működését ezen fontos segédeszközök felhasználásá­val tökéletesíteni törekszik. Ezen jelentések között egyre nagyobb számban szerepel a Szentkereszt Hadserege cimű egyesület, mely főleg a jelenlegi háború idején kezd mind jobban terjedni. Ugy látszik, a hívek lelke is megérezte, hogy midőn a minket körülvevő és vesztünkre törő ellenségek ellen harcolunk, akkor lelki életünk mű­velése és gondozása során is hadseregbe kell sorakoznunk, amely az ima, alamizsna és egyéb jócselekedetek fegyverével küzd lelki ellenségeinkkel, azzal a titokzatos ha­talommal szemben, amely a különféle ba­jok özönét zúdítja az egyesekre, a közsé­gekre és országokra egyaránt. Szükségesnek tartom tehát, hogy úgy az egyesületnek helyes vezetése, valamint az egyesületet még nem ismerőknek felvi­lágosítása céljából az alábbiakban ismer­tessem ezen egyesületet. A Szent Kereszt Hadseregének célja a híveket a szent Keresztnek különös tisz­teletére buzdítani; arra ösztönözni, hogy a Kereszt szent tanát szóval és tettel hirdes­sék és védelmezzék; célja továbbá fentar­tani, illetve visszaszerezni a Szentföldön levő, az isteni Üdvözítő és szűz Mária je­lenlétével megszentelt szentélyeket; missio állomások és iskolák emelése által terjesz­leni szent hitünket Palestínában; ugyanott az irgalmasság cselekedeteit gyakorolni, s végül a Szentföldön megforduló zarándo­kok védelméről és ellátásáról gondoskodni. Az egyesület alapszabályai szerint e lelki hadsereg tagjai 1) ruhájuk alatt (skapuláré módjára) egy megszentelt feszületet hordanak. Aki ezt nem teheti, eleget tesz, ha a feszüle­tet magánál tartja; 2) felkeléskor és lefekvéskor áhítattal csókolják meg e feszületet és mondják: „Imádunk Téged Krisztus és áldunk Té­ged, mert szent kereszted által megváltot­tad a világot;" 3) életükkel hirdessék a keresztnek üdvhozó tanát és védelmezzék; 4) évenkint lehetőleg egy lelket ipar­kodnak az igaz hitnek megszerezni; 5) minden hónap egyik péntekén Krisz­tus urunk öt szent sebének tiszteletére öt Miatyánkot, öt Üdvözlégyet és Dicsőséget mondanak el ezen hozzáadással: „Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot;" 6) alamizsna gyanánt évenkint tehet­ségük szerinti szeretet adományt adnak a Szentföld szükségleteire; 7) a tagok 12-es csoportokba osztat­nak, melyeknek élén a terjesztő áll, ki a tagok adományait összegyűjti és a Szent­föld magyarországi biztosi hivatalának (Bu­dapest II. Margit körút 23. sz.) beküldi; 8) a terjesztőket a Szentföld Biztosa

Next

/
Thumbnails
Contents