Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1917

Index

tem, megtalálja azt." (Máté 10. 38. 39.) Ha méltók akarunk lenni a keresztény névre, ha az életet akarjuk, akkor kell a keresztet is viselnünk. Nem volt az Üdvözítő sem érzéketlen a szenvedések iránt. Midőn lélekben előre látta a reá váró jövendőt, halálsápadtság borította el és vérrel verejtékezett. A keresztfán a mérhetetlen szenvedés sajtolta ki belőle a szót: „szomjúhozom". (János 19. 25.) De nem habozott a a szenvedések útjára lépni, fölvenni jószántából a keresztet, amellyel megváltott. Üldözőit, hóhérait úgy tekintette, mint Isten ítéletének végrehajtóit. Védelmezhette volna magát az angyalok légióival, de nem gondolt rá, mert nem akarta magát kivonni az Atyának akarata alól „Keljetek föl, mondá inkább tanítványainak, az áruló közeledik." Ugyanaz a türelmes elszántság vezérelte szenvedése utján, amelyet mindenkor hirdetett. A vérkeresztséget áhitotta, mondván : „keresztséggel kell megkereszteltetnem, s vágyva-vágyom, hogy bevégeztessék" (Lukács 10, 50.) Midőn pedig keresztjéhez ér, nem habozik, szétmarcangolt karjaival magára veszi, s noha többször elbukik a keserves úton a kereszt súlya alatt, mégis fölviszi azt a kálvária tetejére és ott fölajánlja szenvedését, életét érettünk. A kereszt tövében pedig áll a fájdalmas Anya, a boldogságos szent Szűz. Nem panaszkodik. Nem tépi haját, ruháját, áll fájdalmas megadásában, keresztről levett szentséges fiát ölébe fogadja s fölajánlja, miként az áldozatot bemutató pap a saját és fiának szenvedését a mennyei atyának. Krisztusban szeretteim! miként követjük a kereszt útján Urunkat és szentséges Anyját ? A szenvedéstől nem kímél meg az élet. Most mindannyiunkra rászakad a háború szenvedése, mindazzal, ami az emberre terhes, nehezen viselhető: a szegénység, az éhség és a nélkülözés, a sebesülés és halál, a lelki gond, szomorúság, az elsza20 — kadás szeretteinktől. Hogyan viselkednek mindezzel szemben az emberek ? Egy egyszerű asszony mondotta: „A háború borzalmas, a drágaság egyre növekszik, az emberek egy része a templomba megy és imádkozik, a másik része káromkodik és átkozódik." A szenvedés valóban fölszínre hozza azt, ami az emberben lakozik. Miként Szent Ágoston mondja: „A. szél fúj a csatornák fölött s útálatos párázatot hoz, fúj a virágok fölött és édes illatot emel belőlük." Az egyik, miként a bal lator, átkozódva hordja keresztjét, a másik, miként a jobb lator, üdvösségére használja. Nézzük Krisztusban szeretteim, azoknak beláthatatlan seregét, kik kezdve az apostolokon, mártírokon, folytatva a hitvallókon s annyi nemes keresztény hívőn keresztül, bátor lélekkel Isten kezéből vették és viselték a keresztet, a végső diadalmas győzelemig. Ma még hangosabban hangzik a szózat: „Vedd föl keresztedet" és még dicsőségesebb jutalom várja a kereszt hordozóit, mert a kereszthordozással biztosítjuk földi hazánk nyugodalmát, szerezzük meg az örök haza igaz békességét. A most dúló háborúban a legerősebb szövetségesünk tehát a szent kereszt és a kereszt útja. Az Isten annál hívebb fegyverszövetségesünk lesz, minél hívebb szövetségesei leszünk mi neki. Minél inkább szolgáljuk az igazságosságot, a jámborságot, a becsületességet, a könyörületességet, annál inkább bízhatunk a Mindenható oltalmában. Még komor felhők borítják a jövendőt, hogy alázatosságunk, Istenben való bizalmunk növekedjék, és ne csak a jobb szervezettségben, a tökéletesebb fölszerelésben keressük és találjuk a győzelem okát, hanem ott, ahol valóban keresendő, az irgalmas Istennek könyörületében. Amen. Kalocsa, 1917. február 15-én.