Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1916

Index

— 137 — rozása, nem hitvány földi javak eléréseért, hanem a legszentebb ügynek, a nemzet létezésének megvédésében! Mert, Krisztusban Szeretteim, arról van szó s nem kevesebbről, hogy megőrizzük-e nemzeti létünket, vagy engedjük eltiportatni. Ellenfeleink célja hazánkat szétszaggatni, területében megcsonkítani, azt a nyomorúságos részt pedig, amit még fennhagynának, maguktól függő viszonyba hozni. Ha az óriási haladás, amelyet nemzetünknek fejlődése az utolsó 50 év alatt teltűntet, megnövekedett tekintélyének, fokozott hatalmi állásának tulajdonítandó, úgy fordítva, ha ezen állásából letaszíttatik, siralmas szegénység, elsorvadás kell, hogy osztályrésze legyen. Bár nem kerestük, sőt magunk türtőztetésével, kerültük a mérkőzést, a nemzetek közt lappangó ellentétek akaratunkon kívül felkerestek, kihívtak, kényszerítettek a küzdelemre, azért e küzdelmet állnunk kell. Isten akarata állított a helyre, ahol ezer év óta hazát, viruló országot alkottunk ; ugyanazon Isten akarata várja tőlünk, hogy helyünket védelmezni tudjuk és akarjuk. Ez a tudat acélozza meg lelkünket elszánt bátorságra, hősi kitartásra. Ha felismertük, hogy Isten akarata állít a nemzet védelmébe, akkor a harcot Istenbe vetett bizalommal fogjuk állani, és ez második forrása a lelkierősségnek. Sem a harcban, sem a békében egyetlen hajunk szála nem hull le mennyei Atyánk tudta nélkül. Ha valamelyik életével adózik, tudhatja, hogy Istennek legszentebb akarata volt az, amely e sorsot reá kimérte és ezen keresztény gondolattal, ezen bizodalommal fog Istennek trónja elé lépni. Szent Pál apostol tanítja: „akár élünk, akár halunk, az Uréi vagyunk" (Rom. 14, 8). Ez a keresztény gondolat mindenik sorsát, élete folyását az Úr kezeibe teszi le. A veszedelem óráiban sokszor aggódtok, remegtek; de emlékezzelek a háborgó tengerre, amelyen az apostolok szintén remegtek és reszkettek, míg az Ur nem szólott: „Miért remegtek, kicsinyhitűek?" [Márk, 4, 40.] Nézzetek fel, Krisztusban Szeretteim, a csillagos égre: ott az Isten keze világokat tart fölöttünk, hogyne őrködnék hát rajtunk? Harmadik forrása a lelki erősségnek az a keresztény igazság, hogy Isten életünknek minden napját számba veszi. Hasonlít életünk folyása a könyvhöz, amelyben minden elmúlt napnak meg van a maga külön lapja. Mely lapok lesznek a legdrágábbak, a legértékesebbek ? Azok bizonyára, amelyeken a legnagyobb áldozatok vannak feljegyezve. Nem fölséges áldozat-e azonban az, amelyet Isten akaratából a haza védelméért hozunk ? Ezeknek emléke megmarad az örökkévalóságban. Egykoron életünknek nem azon lapjaira fogunk gyönyörűséggel, nagy örömmel visszatekinteni, amikor csendesen, békében otthon üldögéltünk, hanem azokra, amelyeken fel vannak jegyezve az Isten akaratából tűrt szenvedések, nélkülözések, súlyos áldozatok. Eltökélten mondjuk tehát, bármily áldozatot követeljen tőlünk a jövő, Isten szeretetéből vállaljuk azokat és akkor lelkünk erős, szilárd leszen. Van egy negyedik, gyönyörűséges forrása a lelki erősségnek és ez a szentségekhez való járulás. Az Isten segedelmét csak akkor remélhetjük, ha lelkiismeretünk tiszta, ha nem vádolhat megbocsátatlan bűnökről. Nekünk is szól az Ur intelme, amelyet Mózes ajkaival Izrael népéhez intézett: „Ha ellenem szegültök, én is ellenetek szegülök és megbüntetlek titeket hétszerte bűneitekért és reátok hagyom az én szövetségem boszuló fegyverét. És mikor a városba futtok, mirígyhalált bocsátok közétek és az ellenség kezébe adattok" (III. Mózes 26. 21.—23). Viszont az Ur biztosítja népét oltalmáról, hogyha hozzá hű marad, ugyanazon követe által mondván : „Az Ur Isten, ki ve-