Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1915

Index

I. A világháború utján az Isten hitre akar indítani. Élő hit, Istenfélelem alapja az emberiség társadalmi rendjének, minden haladásának és művelődésének. Erre tanít minden népnek története, kezdve a legegyszerűbb népeken, végezve a legműveltebbeken. Ezzel szemben az utolsó évtizedek tapasztalatai megdöbbentő módon mutatták: mennyire elszaporodtak, legalább is mennyire hangosak és vakmerők a vallás ellenségei. Vándor apostolok járták be az országot, hirdetve az Isten-tagadást. Politikai lapok csupa vallásos kérdéseket tárgyaltak, becsmérelve hitet, erkölcsöt, az egyházat és papjait. Titkos és nem titkos társulatok összefogtak, hogy a vallástanítást kiküszöböljék az iskolákból, az egyházat elválasszák az államtól. Színpadainkon napi renden voltak az erkölcsöt szemérmetlenül gúnyoló, a szerzetes fogadalmat csúffá tevő selejtes darabok. A házassági kötelék meglazult, a házastársi kötelességekkel, a házasság céljainak meghiúsítására, rútul visszaéltek. Útban voltunk a hivatalos Franciaország követésére, hol az istentagadást a törvényhozás terméből hirdették, egy új pogányság volt keletkezőben. Mindezeket látva és tapasztalva, a zsoltáros szavára kellett gondolnunk: „Kelj fel, Isten, itélj a te ügyedben, emlékezzél meg gyalázatodról, mellyel az esztelen téged egész nap illet: ne feledkezzél el a te ellenséged szavairól; azok kevélysége, kik téged gyűlölnek, mindenkor növekedik.

u

i) És az Isten valóban fölkelt a mozgósítás nagy napjaiban. Mintha hallottuk volna menydörgő szavát: Én vagyok a te Urad, Istened ! Megmozdult a népnek szíve, túltette magát minden kételkedésen, az Urnák oltáraihoz fordult, kiáltva: „Seregek Ura, Istene, hallgasd meg imádságomat, tekints és nézz le a te felkented orcájára.

<l

1) A hitetlenség semmitmondó, üres tanításai összeomlottak az élet megrendítő valóságai előtt; millió és millió értékek pusztulnak el, az emberélet olcsóbb lőn, egyszerre mindenünk kockára került. Az újkori apostolok nagyhangú szólamai mint a szappanbuborék szétfoszlottak, a nagy tettekre hivatott nemzedék: nagyot, erőset, hősieset kívánt, s nem találhatta azt másban, mint az Istennek örök igazságaiban. Népünk megértette a szorongatás nagy napjaiban a királyi dalnok szavait: Éhezvén és szomjúhozván, lelkük bágyadt bennük; de az Úrhoz kiáltottak, midőn szorongattattak, és kiragadta őket szükségükből!

2) így lett a háborúból a világ missionariusa, nemcsak az otthonmaradtakra, akikismét buzgón látogatják az Isten házát, alázatos, töredelmes imádkozással kérve az Égnek segítségét, oltalmát, de missionarius a háború a hadbavonultakra nézve is. Mint sok ezerszeres viszhang hallatszik a tábori pósta leveleiből a könyörgés: Imádkozzatok, imádkozzatok 1 A csaták hősei maguk alázatosan fohászkodnak, a legünnepeltebb hadvezér, Hindenburg marsall mondja, hogy a rajvonalban érzik, ha otthon az imádság ereje erősödik avagy lankad, örömmel járulnak a szentségekhez, legkevdesebb olvasmányuk az imádságos könyvük, legmagasztosabb ünnepük a tábori szentmiseáldozat. Akárhány, aki odahaza, a nyugalmas béke idejében elfelejtette az imádkozást, az ütközet hevében felkiált magában: Atyám hozzád fordulok, mennyei Atyám segíts meg! A hitetlenség apostolai sokszor csábították fiatalságunkat: Nincsen Isten, a halállal mindennek vége szakad! Vakmerő, hazug, merészeled-e ugyanazt mondani most, a küzdő százezrek1) Zsolt. 73. 22-23. >) Zsolt. 83. 10 —11. 2) Zsolt. 106, 5 - 6.