Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1914
Index
— 219 — 6347. sz. Megemlékezés az évfordulóról. A kalocsai érseki főegyházmegye fölajánlása Jézus szentséges Szívének. Az ó- és újesztendő határpontján szeretettel köszöntelek, tisztelendő Testvérek, valamennyien pedig lélekben köszöntjük azon távollevőket, kik érettünk elhagyták otthonukat, családjukat s a messze távolban állják a kemény harcot. Ha külsőkép ki tudnánk fejezni azt, amit lelkünk bensőleg érez, akkor a távolba irányított üdvözlet az orgonaszó erejével zúgná északra, délre, keletre, nyugatra a szívélyes üdvözletet! Egy esztendő előtt nem gondoltunk arra, hogy az 1914. év borzalmas világháborút hoz reák. Adjunk hálát az irgalmas Istennek, hogy bölcsesége elrejti előttünk a véres jövendőt, amely váratlanul szakadva reánk, könnyebben elviselhető, mig előre látva, súlyos gondokkal íölemésztett volna. Mit mondjunk az elmúlt esztendőről? Azt elmondhatjuk, hogy sok megpróbáltatást, nehéz gondokat hozott. A háború kezdetével fegyverbe állott a nemzet szinevirága; később, amint azt a világháború természete mindenhol megkívánja, bevonulnak az idősebb korosztályok, a be nem sorozottak. Utóiérte a küzdőket a katona sorsa; elég számosan elestek, még sokkal többen sebesülve tértek vissza a kórházakba. Az itthonmaradottak, ha kikerülték is az ellenséges hadak dúlását, megérezték a háború egyéb csapásait: a nagy drágaságot, a megélhetés nehézségeit, a gazdaság soknemű károsodását. Mindent összevéve, s emberileg szólva az 1914 ik év rossz esztendő volt. Azt mondom : emberileg szólva, fölületesen Ítélve; mert ha keresztény módon gondolkodva, mélyebbre tekintünk, akkor a rossznak mondott esztendőnek sok a tanulsága. Észre kell vennünk, hogy ez a kemény esztendő sok felesleges civakodásnak, marakodásnak, versengésnek úgy a köz, mint a magánéletben egyszeriben csendet parancsolt. Tapasztalnunk kell, hogy sok nagyhangú népámítót a háború fegyelme elnémított, nem kevés számú félrevezetett, ; elámított embert vagy észre térített, vagy a megérdemelt büntetésnek kiszolgáltatott. Ezenfelül a mélyebb belátású és tájékozottabb férfiak úgy ítélték meg a világ helyzetét, hogy a most folyó rettenetes leszámolásnak el kellett érkeznie, s jobb reánk nézve, ha korábban érkezett, mint későbben. Gondoljunk vissza, szeretett testvéreim, az elmúlt, utolsó esztendőkre. Élénk emlékezetünkben van, hogy azok telve voltak bizonytalansággal, folytonos nyughatatlansággal, óriási költségeket követelő hadi készülődésekkel. Ellenségeink ármánykodása, irigysége, falánksága, alattomos áskálódásai állandóan fenyegettek, iparkodásunk gyümölcseit károsították, hitelünket rontották, nemzeti életünket végromlással fenyegették. Ha a rosszakarattal szemben sikerült volna is kitolni a nagy leszámolás időpontját, az elkerülhető nem lett volna, de az időközi bizonytalanság fogyasztotta volna erőnket. Ezen megfontoláson felül azonban még továbbra is kell látnunk, mint keresztényeknek. Emlékeznünk kell az Üdvözítő tanítására, hogy az isteni Atya tudta nélkül egy hajunk szála nem esik a földre. Ha gondja van a legcsekélyebbre, akkor még inkább beléfoglalta imádandó terveibe a mostani világháborút, azért azt az isteni Atya kezéből kell elfogadnunk, mint látogatását, amellyel üdvösségünket akarja előmozdítani. Az Isten bölcsesége, irgalma a rosszat jóra tudja fordítani, megengedi a csapásokat, hogy belőlük áldást fakasszon. Némelyik találgatva a szerbre, az oroszra,