Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1913
Index
- 66 — isk. A végbizonyítványok szétküldéséről. Az Országos Ifjúsági Madárvédő Ligába való fölvételre vonatkozó nyomtatvány egyegy példányát ./• a. mellékelem. Kalocsa, 1913. április 26. 393. sz. rF 2187. sz. Pályázat a kalocsai tanítóképzőintézetbe. JLudomás és tájékozás végett közöltetik a t. iskola-igazgató urakkal, hogy a végbizonyítványokhoz szükséges törzskönyveket a nm. vall. és közokt. minisztérium mindezideig nem bocsátotta az egyházi hatóság rendelkezésére. A nyomtatványok megérkezése után azonnal szét fognak küldetni. Erről a tanító urak is értesítendők. Kalocsa, 1913. április 29. A kalocsai érseki tanítóképző-intézetben az 1913 14. iskolai évre az I. osztályba való felvételért folyamodhatnak oly éptestű, 14. évet meghaladott, de 18. évet el nem ért növendékek, akik a tanítói pályára kedvet, hajlamot, képességet éreznek magukban s akik gimnázium, polgári vagy reáliskola négy alsó osztályát elvégezték avagy akik kivételesen felsőbb hatósági engedéllyel ezen előképzettségnek megfelelő felvételi vizsgálatot képesek tenni. A felvételért benyújtott folyamodványok a Főtisztelendő Érseki Hatósághoz címezve az intézet igazgatóságánál legkésőbb június hó 20-ig adandók be s azokhoz a következő bizonyítványokat kell mellékelni: 1. születési bizonyítványt, 2. iskolai bizonyítványt az előző tanévről és időszaki értesítőt a jelen tanévről, 3. tiszti orvosi bizonyítványt arról, hogy a folyamodó teljesen egészséges és a tanítói pályára alkalmas, 4. hiteles községi bizonyítványt a szülők és a folyamodó vagyoni állapotáról, a családfő polgári állásának, évi jövedelmének és a szülői gondozás alatt álló keresetképtelen kiskorú gyermekek számának, nevének és életkorának feltüntetésével, 5. hiteles erkölcsi bizonyítványt az illetékes lelkészi hivataltól abban az esetben, ha a folyamodó már nem jár iskolába. 6. Ha a folyamodó még tanul, jelen évi bizonyítványát pótlólag legkésőbb július 2-ig tartozik beküldeni. E bizonyítvány vagy annak hiteles másolata nélkül a folyamodvány tekintetbe nem vehető. Az intézetben a családi s egyéb ösztöndíjakon kívül a növendékek erkölcsi viseletük, szorgalmuk, tanulmányi előmenetelük és szülőik vagyoni viszonyaihoz mérten különböző segélyeket élveznek az intézetet fenntartó érsekség részéről. A jelen évben rendelkezésre álló 9160 korona segélyösszegből 5 növendék kapott 300 korona, 20 növendék átlag 200 korona, 20 növendék 100—160 korona és 10 növendék 80 korona segélyt. Ezenkívül a Tanítók Háza internátusban 16 növendék kapott még 100—100 koronás külön segélyt illetve kedvezményt. A segélyezés aránya a jövő iskolai évben is hasonló lesz. Felvételért benyújtott kérvényeikben a folyamodók egyúttal segélyt is kérhetnek. A folyamodók jelezzék kérvényük külső lapján azon r. k. plébánia hivatalt, vagy ha ott ilyen nem volna, azon községi elüljáróságot, esetleg lakásukat és pontos címüket, melyre az értesítést az igazgatóságtól várják. A folyamodás eredményéről és a jövő iskolai évre vonatkozó tudnivalókról a tanulók július végéig hivatalos értesítést kapnak. A felvétel csak akkor lesz végérvényes, ha a növendékek zenei hallása és egészségi állapota ellen a szeptember hó elején megejtett vizsgálat során kifogás fel nem merül. A kalocsai r. k. Tanítók-Házába való felvételért külön folyamodványt kell benyújtani a Tanítók-Háza igazgatóságához. Kalocsa, 1913. április 24. Kleiner Lajos, káptalani ehlynök.