Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1913

Index

L. J. Chr.! LITTEEAE CIRCULAEES AD VENERABILEM CLERUM ARCHÍ-DIOECESIS COLOCENSIS ANNO 1913. DATAE. I. 117. sz. A távozó főpásztor búcsúszózata. elmúlásnak gondolata vesz erőt rajtam, kedves híveim, midőn alig másfél esztendei érsekségem után búcsút kell vennem tőletek. Mint az Úr Jézus apostolai egyházról egyházra jártak s hirdették a megfeszített Krisztust; mint a nemzetek apostola nyugtalanul járt-kelt a nagyvilágban, mert úgy érezte, hogy mindenkinek tartozik hirdetni az evangéliumot: a görögöknek és az idegeneknek, bölcseknek és tudatlanoknak tartozom:

l) úgy kell nekem is most már harmadszor megragadnom a vándorbotot s más egyházba költöznöm. Eleven emlékezetemben van még a pillanat, mikor 1911. június 1-én elfoglaltam a kalocsai érseki széket s első főpásztori beszédemben a hitnek fontosságáról s az ezt fenyegető veszedelmekről szólottam hozzátok. Kértelek titeket az apostol szavaival : Vigyázzatok, állhatatosak legyetek a hitben, cselekedjetek férfiasan és erősödjetek meg

2) S azt hittem, életem hátralevő részében még számtalanszor intézhetem hozzátok ezt a figyelmeztetést s örömömet és vígasztalásomat találom a kölcsönös hit által, mely tibennetek és énbennem vagyon.*) Ám az isteni Gondviselés másként intézkedett felőlem. Akik az Úr Isten nevében >) Rom. 1, 14. ») Rom. 1, 12. ") I. Kor. 16, 13. intézik a magyar egyház sorsát: az apostoli magyar király és Krisztus földi helytartója a római pápa elszólítanak engem kalocsai szeretett híveim köréből s más egyház kormányzására hívnak. Szomorú szívvel alkalmazom magamra sz. Pál apostol szavait: Zarándokok vagyunk és jövevények') Nincs itt maradandó városunk!

2) Egész földi pályafutásunk nem egyéb, mint a hontalannak, a száműzöttnek szüntelen vándorlása a leküzdhetetlen honvággyal szivünkben. Hazát keresünk. Sokszor azt hisszük, megtaláltuk s gondtalan örömmel rendezkedünk be. De csakhamar tapasztalnunk kell, hogy nem ez a mi maradandó városunk. Ha idegenbe szakadtunk, visszakívánkozunk az elhagyott hazába s azt hisszük, ott megleljük szivünk nyugalmát. Pedig hiábavaló ez a mi reménységünk is. Sz. Pál azt írja a zsidókhoz intézett levelében: Ha azt (a hazát) értették volna, amelyből kiköltöztek, volt idejük oda visszatérni, hanem ok jobbat kívánnak, tudniillik a mennyeit

3) Igen, a mi zarándokútunk a mennybe vezet. S minden állomás itt a földön csak rövid pihenő, mely után tovább űz a mi halhatatlan lelkünknek vágyakozása a meny') Zsid. 11, 13. ') Zsid. 13, 14. •) Zsid. 11, 15. 16. LIITT. CIRC. 1913. 16