Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1912
Index
— 83 a folyó évi őszi nagy hadgyakorlatok területén levő összes iskolákban a szorgalmi idő csak a folyó évi szeptember hó 15. után kezdessék meg, hogy ily módon az elemi iskolák helyiségei a lakosság leterhelése céljából a hadgyakorlat tartama alatt a szükséghez képest a katonai hatóságok rendelkezésére bocsáthatók legyenek. Ennélfogva tisztelettel arra kérem Nagyméltóságodat, intézkedni méltóztassék az iránt, hogy a főhatósága alá tartozó azon népiskolákban, melyek a hadgyakorlat területére esnek, tehát Bács-Martonostól kiinduló és északi irányban Dorozsmán és Mindszenten keresztül a Tisza mentén Szentesig, innét pedig keleti irányban a Békés vármegyei Bánfalváig húzott vonalakig terjedő területen, továbbá Bánfalvától Gyulavárig, illetőleg az Aradvármegyei Gyulavarsándig húzott vonaltól délre eső területen, a Temes vármegyei Lippától kiinduló és északnyugati irányban Magyarád-Pankotán, továbbá Zarándon és Kis-Jenőn át egészen Gyulavarsándig húzott vonalaktól nyugatra, illetőleg délre eső területen, Temesvártól északkeleti irányban Lippáig és nyugati irányban Beregszóig húzott vonalaktól nyugatra, illetőleg északra fekvő területen, a temesvármegyei Beregszó községből kiinduló és nyugati irányban Gyertyámoson keresztül Tiszaszentmiklósig, majd innen a Tisza mentén északi irányban Szőregig húzott vonalaktól északra illetőleg nyugatra eső területen, végül a Torontál vármegyei Tiszaszentmiklóstól északi irányban Okanizsán keresztülhaladva Martonosig, illetőleg a Csongrád vármegyében fekvő Horgosig húzott vonalba eső községekben levő hitfelekezeti iskolákban a tanítás csak a folyó évi szeptember 15-én kezdődjék. . Az iskola helyiségek pedig a katonai hatóságok megkereséseire rendelkezésükre bocsáttassanak. Nagybecsű intézkedéséről sürgősen tájékoztatni méltóztassék. Fogadja Nagyméltóságod őszinte tiszteletem nyilvánítását. — Budapest, 1912. július hó 30-án. A miniszter helyett: NáraySzabó államtitkár. Kalocsa, 1912. aug. 8. Hivatkozással az 1911. augusztus 4-én 4474. és a folyó év február 10-én 1060. szám alatt kelt körlevelekre, melyekben a T. Papság figyelmét a Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetségének cselédvédő működésére fölhívtam, ezúttal azon jótékonysági bélyegek beszerzését ajánlom a T. Papság figyelmébe, amelyeket ezen egyesület kibocsát. Manapság több egyesület ilyen levélzáró bélyegekkel törekszik bevételeit növelni. Jól teszi tehát a K. H. 0. Sz. is, hogy a lelkek megmentése végett végzett szép hivatását ily módon iparkodik minél jobban betölteni s a leánykereskedelem és prostitutio ellen vívott, nag^ anyagi áldozatokkal járó küzdelmében a katholikus társadalomnak támogatását filléres adományok nyújtásával is lehetővé teszi. Midőn a K. H. 0. Sz.-nek e fontos és gyakorlati érzékre valló vállalkozását T. Papságom figyelmébe ajánlom, azon reményemnek adok kifejezést, hogy a T. Papság lelkipásztori működése kapcsán ezen darabonkint 2 f.-be kerülő levélzáró bélyegek terjesztésére is szívesen vállalkozik. E bélyegek az egyesület otthonában (Budapest, VIII. Mária-u. 7.) megszerezhetők. Kalocsa, 1912. július 10. A. bibliai tanulmányok előmozdítására és a kapcsolatos alapnyelvek tökéletes elsajátítására létesített Lackenbacher-féle alapítványból a héber Pentateuchus sorshúzás által meghatározandó 15—20 versének legsikerültebb és az alapítólevél határozmányainak leginkább megfelelő latin fordításáért és nyelvbeli, valamint tárgybeli magyarázatáért 945, azaz kilencszáznegyvenöt korona 3559. sz. A K. Háziasszonyok O. Sz. levélzáró bélyegei ajánltatnak. 3915. sz. Lackenbacher-féle díjra pályázat.