Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1911
Index
— 103 — vei a kereskedelemügyi magy. királyi miniszter úr kívánságához képest fölhívta a kir. Tanfölügyelő urat arra, hogy utasítsa az összes állami és községi polgári és elemi népiskolák igazgatóit az egy és két tanítós iskoláknál a gondnoksági elnököt illetőleg az iskolaszéki elnököt, miszerint az iskolákból kikerült 12 évet meghaladott fiúk szüleit figyelmeztessék, hogy amennyiben a gyermekeiket valamely ipari munka elsajátítása végett, vagy kereskedői tanoncokul kívánnák szerződtetni, ezen szándékukat jelentsék be náluk és ők az ily bejelentésről megfelelő mester ajánlása végett értesítsék a budapesti ipari és kereskedelmi munkaközvetítő intézetet. E rendelet kibocsátása óta eltelt 3 év tanúsítja ugyan, hogy egyes igazgatók és tanítók a jelzett irányban elismerésre méltó buzgóságot fejlettek ki, mindazonáltal az ily módon létrejövő tanoncszerződések alig mutatnak löl nagyobb emelkedést. Miértis a fönti rendelet kapcsán kir. Tanfölügyelő úr figyelmét az ügyre ezúttal is fölhívom azzal, mikép a rendeletben foglaltakat az iskolák igazgatóival illetőleg gondnoksági elnökével újból közölje, hogy amennyiben a tanonc kínálat a helyi igények által kellő módon kielégülést nem nyerne, a kínálkozó tanoncot jelentsék be a budapesti ipari és kereskedelmi munkaközvetítő intézetnek (Budapest VIII. ker. József-korút 36), melynek a tanoncközvetítésre külön osztálya van. Ez az osztály díjtalanul és nagy gonddal igyekszik a tanoncot Budapesten, esetleg vidéken megfelelően elhelyezni és őt a tanoncviszony alatt figyelemmel kísérni, támogatni. Általában minden ily ügyre vonatkozóan hozzá intézendő megkeresést ez az osztály díjtalanul elintéz. Fölhívom végül kir. Tanfölügyelő urat, hogy jelen rendelet végrehajtását megfelelően ellenőrizze.— Budapest, 1911. május hó 6-án. A miniszter helyett: Balogh s. k. államtitkár. A hivatalos másolat hiteléül: .... igazgató. Kalocsa, 1911. augusztus 22. » A Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetsége Budapesten egy katholikus cselédképző és elhelyező otthont alapított a VIII. kerületben, a Mária-utca 7. szám alatt, mely menhelyül szolgál jóakaratú, hely nélküli, vagy átutazó cselédek részére, ahol ezek ingyen lakást és igen mérsékelt árért étkezést kapnak. Ezen Szövetség gondoskodik a cselédek megfelelő kiképzéséről és elhelyezéséről, a vasúti indóházakhoz kiküldött, fehér sárga vállszalaggal ellátott tagjainak segélyével pedig a vidékről a fővárosba érkező cselédeket törekszik a lélekkufároktól oltalmazni. Midőn ezen áldásos egyesület működésére és támogatására a T. C. Papság figyelmét fölhívom, egyúttal elrendelem, hogy a •/. a. mellékelt s ezen szövetség intézményeit ismertető nyomtatvány a templom ajtajára kifüggeszttessék. Kalocsa, 1911. augusztus 4. .A. magyar kir. vallás- és közoktatásügyi minisztertől. — 94767/1911. szám. Pályázat. A Lackenbacher-féle alapítványból a következő bibliai kérdés legjobb megoldásáért 800 azaz nyolcszáz korona tűzetik ki jutalmul: „Ex ipsis fontibus componatur plena ac critica história canonis N. T. antenicaena." Csatolandó a használt irodalmi segédeszközök pontos jegyzéke, s egy betűrendes tárgymutató. A pályázati föltételek a következők: 1. Nem tarthat számot a jutalomra az a munka, amely nem a „Providentissimus Deus" encyclica szellemében oldja meg a kérdést és nem mozdítja elő a tudományos kutatást. Hasonlóképen nem jutalmazható meg az a munka, amelyből nem tűnik ki, 4474. sz. A Kath. Háziasszonyok Orsz. Szövetsége intézményeinek ismertetése a templomok ajtajaira függesztendő. 4359. sz. Pályázat a Lackenbacher-díjra.