Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1910
Index
— 119 -678. sz. isk. Béreg. Pályázat kántortanítóiállomásra. nak helyt adni s az előírt illetéket törölni kellett. A bíróság e határozat két példányát a soproni magyar királyi pénzügyigazgatóságnak 1909. évi december hó 10. napján 45335. sz. alatt kell jelentése mellékleteivel együtt foganatosítás végett azzal a meghagyással adja ki, hogy az egyik példányt panaszlónak kézbesítesse. Kelt Budapesten, a magyar királyi közigazgatási bíróságnak 1910. évi március hó 18. napján tartott üléséből. Szilassy. másodelnök. Kalocsa, 1910. augusztus 4. I^ántortanítói róm. kath. vallású magyar, bunyevácz-sokac és németajkú állomásra pályázat hirdettetik Béregen (Bács-m.) Kántortanítói állás jövedelme: 1. Készpénzben 720 korona a község pénztárából havi előleges részletekben; 2. 9 k. h. 450 • öl tagosított szántóföld és 10 katasztrális h. 530 • öl Livada (káposztás kert), mely jelenleg legnagyobb részében csatornázás folytán szántófölddé van átváltoztatva, haszonélvezete adóteherrel. Mindkét föld jelenleg haszonbérbe van adva. 3. 2872 lélek után járó stóla illeték örökös misékkel együtt. A stóla milyensége és mennyisége a plébánián megtekinthető. 4. Ének és búcsúztatatókért. Énekért kis temetéseknél 1 kor., nagy temetéseknél 2 kor., ennek fejében köteles a kántor úgy a háznál, mint a temetőben éneicelni. Búcsúztatásoknál minden versszakért követelhet 40 fillért. Temetőbe kisérés alkalmával útiénekért 2 kor. 5. Törvényes ötödéves korpótlék. 6. Tisztességes lakás csekély házikerttel. 7. Ostyasütésért 20 kor. a templom pénztárából. Kántortanító kötelességei: 1. Az iskolaszék által kijelölt osztályban tanítani és az ismétlő iskolában is díj nélkül tanítani. 2. Minden egyházi ténykedésnél a papnak segédkezni. Temetések alkalmával az egyházi ruhák viteléről gondoskodni és a papot öltöztetni. A betegekhez a lelkészt kísérni vagy gyermekekről gondoskodni; éji időben személyesen tartozik a lelkészt a betegekhez kisérni, lámpát vinni és az oltáriszentség előtt csöngetni. 3. A fiatalságot és a híveket nemzeti külömbség nélkül az egyházi énekre tanítani. 4. A megválasztott köteles a bajavidéki római katholikus tanítóegyesület tagja lenni. 5. A pályázni kívánók saját lelkészüktől működési és erkölcsi bizonyítványt tartoznak fölmutatni. A folyamodók a kántori és tanítói oklevéllel ellátva jól fölszerelt kérvényeiket folyó évi augusztus hó 21-ig a béregi r. k. iskolaszékre és községi képviselő testületre címezve nt. Maison Mihály esperes-plébános úrhoz Regőczére (Bács-m.) küldjék. A választás augusztus hó 25-én történik, a midőn reggeli 9 órára a kántori próba megejtése végett a személyes megjelenés is okvetlenül megkívántatik. Az állás október 1-én elfoglalandó. Kalocsa, 1910. július 28. .A. bócsai tanítói állásra pályázat hirdettetik. Javadalma: Évi 1000 korona, 2 hold föld haszonélvezete, a keresztelés és temetés után járó stóla illeték, a búcsúztatókért a megszabott díj és szabad lakás kerttel. Csak férfi tanító pályázhat, a ki köteles a mindennapi és ismétlő iskolásokat tanítani, az istenitiszteleteken orgonálva a hívek énekét kisérni, a szertartásoknál segédkezni és a kalocsavidéki róm. kath. tanítóegyesületbe lépni. A kérvények szeptember 10-ig Nagyméltóságú és főtisztelendő Dr. Városy Gyula érsek úrnak címezve, nt. Makay Gábor esperes úrhoz Akasztóra küldendők és az állás október 1-én elfoglalandó. Kalocsa, 1910. július 28. Rém (Bács m.) községben lemondás folytán megüresedett egy róm. kath. tanítói állás, melyre ezennel pályázat nyittatik. Javadalmazás: a) 690 korona alapfizetés a községtől havi előleges részletekben, b) 310 684. sz. isk. Bócsa. Pályázat tanítói állomásra, 708. sz. isk. Rém. Tanítói állomásra pályázat.