Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1908
Index
— 183 vezérkönyve ajánltatik. 6066. sz. A „Kis Pajtás" újból ajánltatik, minden plébániára elkül detik. sziráki (utolsó pósta Finke) lelkész által lőn közrebocsátva. A hasznos útbaigazításokat tartalmazó könyvet ajánlom t. c. papságom figyelmébe. Egyúttal megengedem, hogy a szegényebb javadalmazású sekrestyések, illetve harangozok részére e könyv a templompénztár terhére megrendeltessék, amely esetben e könyv a templom tulajdonát is fogja képezni. Ára 1 korona 40 fillér. Kalocsa, 1908. október 20. • Mult évi október 16-án 4899. sz. a. kelt körlevelemben a „Kis Pajtás" című gyermeklapra vonatkozólag tett ajánlásnak a a kiadóhivatal jelentése szerint az lett az eredménye, hogy ezen kiváló újság ezen iskolai évben összesen 29 példányban jár a kalocsai egyházmegye területére, miből Bajára 1, Bácsra 1, Bácstopolyára 1, Doroszlóra 1, Futakra 1, Kalocsára 14, Kecelre 1, Kiskőrösre 1, Kúlára 4, Ó-Becsére 1 s Szabadkára 3 példány jut. Ugyancsak a kiadóhivatal értesítése szerint más egyházmegyék némely községében, illetve egy-egy iskolában több újságrendelő akad, mint az egész kalocsai egyházmegyében. Mit annak vagyok kénytelen tulajdonítani, hogy más egyházmegyékben azért van több előfizető, mert azokban a hitoktatók jobban törődnek kis tanítványaik olvasmányaival, és azért buzgó tevékenységet fejtenek ki, hogy ezen hézagpótló, határozottan katholikus szellemű gyermekújság fönnmaradhasson. Másrészt lehetetlen kedvelt papságomról azt föltételeznem, hogy — ha ismerné e kedves lapot — azt teljes erővel és azzal a szép sikerrel, mely egyéb papi működését kíséri - ne karolná föl, ami annál is inkább szükséges, mert a gyermekek ellenkező esetben más újság olvasáshoz szoknak, illetve olyan olvasmányt kapnak kézhez rendesen, amely — ha nem ront — nem szolgál lelki épülésükre. 1311. sz. isk. Földgömb kitiltása az összes magyarországi tanintézetekből. Hogy tehát ezen újságot a hitoktatást végző papjaimmal megismertessem s őket a lap támogatására fölserkentsem, a lapot mutatványkép minden egyes plébániára elküldettem. Újból atyailag kérem kedvelt papságomat, hogy a 4899/1907. sz. a. kifejtett fontos okokra való tekintettel ezen újságot — ezen egyházmegye papságának jó hírnevéhez méltó buzgósággal — fölkarolni szíveskedjék. Kalocsa, 1908. december 21. A m. kir. vallás és közoktatásügyi Minisztertől. 105629. szám. Tudomás és további szives intézkedés végett van szerencsém a főtiszt, főhatóságot tisztelettel értesíteni, hogy a „Földgömb J. Felkeltől Prágában. Kiadta Jovanovits Testvérek könyvkereskedése Pancsován" föliratú földgömböt közjogellenes hibája miatt a hazai összes elemi és polgári iskolákból, a gimnáziumokból, reáliskolákból, tanító- és tanítónőképző intézetekből és egyéb közép és felsőfokú tanintézetekből kitiltottam. Budapest, 1908. október hó 29-én. Apponyi s. k. Valamennyi egyházi főtiszt, főhatóságnak. Kalocsa, 1908. december 22. A. m. kir. vallás és közoktatásügyi Minisztertől. 87641. szám. Van szerencsém a főtiszt. Főhatóságot szives tudomás és további intézkedés végett tisztelettel értesíteni, hogy a „A Föld a legújabb fölfödözések nyomán, Magyarul szerkesztette Gönczy Pál a m. kir. közoktatási miniszter megrendeléséből. Kiadta Felkel János Prágában" föliratú földgömböt fogyatékos és elavult tartalma, valamint a magyar közjogba ütköző hibái miatt a hazai összes elemi, polgári iskolákból, gimnáziumokból, reáliskolákból, tanító- és tanítónőképző intézetekből és egyéb közép és felsőfokú intézetekből kitiltottam, és nevezett céget a f. évi június hó 11-én 64073. sz. a. kelt rendelettel eltiltottam 1331. sz. isk. Gönczy földgömbje kitiltatik az iskolákból.