Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1908

Index

— 113 — korlátai közt maradni, mert kétségtelen, hogy ezektől eltekintve minden abszolút törvényen alapuló elidegenítési és terhelési tilalom oly telekkönyvi akadályt létesít, melyet a bíró hivatalból is mindenkor figyelembe venni tartozik anélkül, hogy annak külön telekkönyvi kitüntetése szükséges volna. Ami már a föltett kérdést közvetlenül telekkönyvi szempontból illeti: szabály, hogy oly esetben, midőn valamely bejegyzést telekkönyvi akadály gátol, a telekkönyvi hatóság azt megtagadni köteles: áll ez akkor is, midőn a bejegyzést a per bírája rendelte el. (Végrehajtási törv. 136. §.) Kétség csak az iránt támadhat, vájjon helye van-e a megtagadásnak akkor is, midőn a per bírája a telekkönyvi akadályt, mely föltétlen törvényes tilalmon alapszik, nem ismerte ? mire határozott igennel kell válaszolni. A megkeresett telekkönyvi hatóság eljárására nézve ugyanis teljesen közömbös az a körülmény, hogy a per bírája, ki a törvényes tilalomba ütköző bejegyzést elrendelte, ismerte-e a fönnálló telekkönyvi állapotot, vagy sem ? (így különösen a végrehajtási zálogjog bekebelezésének elrendelésénél), mert eltekintve attól, hogy a szóbanforgó közjogi tilalmi törvény megtartására a közhatóságok és egyesek föltétlenül kötelesek, hogy tehát az abba ütköző bírói tévedés következményeihez saját eljárásukkal segédkezet nem nyújthatnak: minthogy annak megbírálására, hogy fónnforog-e telekkönyvi akadály vagy sem, elsősorban maga a telekkönyvi hatóság illetékes, ebből önként következik, hogy azt a per bíróságának rendelkezésétől is függetlenül kell eldöntenie, mit az 1881. LX. t.-c. 136. §-ának az a szabálya is megerősít, mely szerint annak megbírálását, forog-e fönn telekkönyvi akadály vagy sem, „a megkeresett telekkönyvi hatóságnak" tartja fönn. A jogossági alapelvnél (legalitas) fogva a telekkönyvi hatóságnak kötelessége megvizsgálni, hogy a megkereső bíróság bír-e a törvények értelmében hatáskörrel a kérdéses ingatlanra vonatkozó rendelkezés tekintetében ? Ami már a katholikus egyházi javakra vonatkozó s a forgalomkívüliségen alapuló telekkönyvi akadály szempontját illeti, annak kettős kizárólagos ismérve: egyrészt a telekkönyvbe bejegyzett ingatlannak oly megjelölése (körülírása), mely annak rendeltetését tünteti föl, másrészt az arra vonatkozó törvényes elidegenítési tilalom. Midőn ugyanis az elidegenítési és terhelési tilalom nem az egyéni akaratban, hanem a törvényekben gyökerezik és a telekkönyvi bejegyzés tárgya oly ingatlan, melynek máimagából a telekkönyvi megjelöléséből kétségtelenül fölismerhető az a jogi minősége, hogy közforgalom tárgyát nem képezi, az elidegenítési és terhelési tilalomnak, vagy mi ezzel egyértelmű, a közforgalmonkívüliségnek külön kitüntetése teljesen fölösleges. Hazai jogunk szerint a kath. egyházi javakon kívül ilyenek a koronajavak is, melyek az országgyűlés beleegyezése nélkül a magyar szent koronától „semmi szín alatt" el nem idegeníthetők. (Wenzell id. m. I. 350. 1.) Ha tehát az elidegenítési és terhelési tilalmat maguk a törvények szabják meg, s az ingatlannak, mint közforgalmon kívül állónak a telekkönyvből nyilván fölismerhető, attól elválaszthatatlan minősége kétségtelenné teszi, hogy ama törvények oltalma alatt áll, akkor minden jogi előföltételnek elég van téve abból a célból, hogy azt mind a bíró, mind a magánfél, mint föltétlenül kényszerítő korlátot figyelembe vegye, anélkül, hogy annak külön följegyzése megkívántatnék. Minthogy pedig abban az esetben, midőn a telekkönyvben valamely ingatlan a róm. vagy gör. kath. plébánia tulajdonául van bejegyezve, ebből kétségtelenül kitűnik, hogy az ekként megjelölt ingatlan a