Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1907
Index
168 6035. sz. Statisztikai adatok'^ beszolgáltatása. 5982. sz. Egyházi, műtárgyak védelméről. 1. hogy a plébániahivatalok követeljék minden egyes ily esetben az Amerikából hozott anyakönyvi tanúsítványnak az illetékes amerikai ordinariatus aláírásával és pecsétjével való hitelesítését, 2. hogy a plébániahivatalok az ily módon hitelesített, valamint a nem hitelesített tanúsítványokat is terjesszék föl előbb az érseki hatósághoz, mielőtt azok alapján anyakönyveinkbe bármit is bevezetnének. Kalocsa, 1907. december 30. Fölhívom a Tisztelendő Lelkész Urakat, hogy a központi statisztikai hivataltól küldendő kérdőíveket haladéktalanul kitöltsék s a most nevezett hivatalhoz közvetlenül visszaküldjék. Kalocsa, 1907. december 30. A templomok díszítése és a templomok fölszerelésének jó karban való tartása minden lelkipásztornak egyik legkedvesebb kötelességét képezi. E kötelesség teljesítésében ügyelni kell arra, hogy a híveknek a templomok részére szánt ajándékai tényleg a templom hasznára és díszére váljanak. Minthogy pedig az előzetes bejelentés nélkül vett tárgyak sokszor nem megfelelők s ezeknek el nem fogadása a hívek vallásos érzületét sérthetné: hassanak oda kedvelt papjaim s ezt ismételten hangoztassák a szószékről a híveknek, hogy a templom céljaira szánt ajándékaik felől ezeknek megrendelése, illetve kifizetése előtt tegyenek jelentést lelkipásztoruknak, hogy ennek idejekorán alkalom nyújtassák észrevételeinek megtételére. Ahol pedig a templom a híveknek ezen helytelenül gyakorolt jótékonysága, vagy egyéb ok következtében értéktelen tárgyakat kapott, ezeket tapintatosan és lassankint igyekezni kell onnét eltávolítani. A templomok fölszerelésének ezen sok helyütt nagyon kívánatos megújítása alkalmából arra is ügyelni kell, hogy egyes, avult külsejű, de egyébként régiségénél, vagy kidolgozásánál fogva műbeccsel bíró tárgy a kiselejtezettek közé ne kerüljön. Erre figyelmeztet már az 1900. február 17-én 900. szám alatt (44. lapon) kelt körrendelet is, amelyben egyes, esetleg még javítható fölszereléseknek a kalocsai központi oltáregylethez való fölküldése ajánltatott. A műbeccsel bíró tárgyak megőrzése és fölügyelete végett pedig ezennel elrendelem, hogy a kerületi esperesek a következő évi rendes hivatalos látogatás alkalmával a festészet, szobrászat, valamint az ötvös és szövő iparnak a templomok birtokában levő és műbeccsel bíró alkotásairól jegyzéket vegyenek föl, mely az illető műtárgyak részletes leírását foglalja magában. E jegyzék az esperesi látogatásról szóló jelentéshez mellékelten lesz az érseki hatósághoz fölterjesztendő. Ugyancsak ez alkalommal újból (lásd a 4867/1907. számú körrendeletet) fölhívom kedvelt papságom figyelmét arra, hogy a templomi fölszerelések beszerzése tekintetében lehetőleg a honi művészeket, iparosokat és kereskedőket pártolják. Végül minthogy a plébániai levéltárakban és könyvtárakban értékes okmányok, vagy művek is fordulhatnak elő; ezeknek rendezését és rendben tartását is különösen ajánlom a lelkészi hivatalok vezetőinek figyelmébe. Kalocsa, 1907. december 24. sz. 1VTagyarország Tiszti Cím és Névtárának A Magyarorlegújabb évfolyama a következő január hó végén fog megjelenni. A munka a plébániai hivatalok részére hasznos szolgálatokat teend. A kötött példányok előfizetési ára 10 korona, a fűzötteké 6 korona. A bolti ár 2—2 koronával drágább leend. A műre előfizethetni a magyar királyi központi statisztikai hivatalnál Budapesten. Kalocsa, 1907. december 23. szági Tiszti Cím és Névtár ajánltatik.