Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1906
Index
— 72 — 1624. sz. A „Bölcseleti Folyóirat" és a „Hittudományi Folyóirat" ajánltatnak. 1598. sz. Dr. Vajó: „A vallás és kinyilatkoztatás" czímű könyve ajánltatik. 1780. sz. Hock „Jézus élete" tiltott könyv. előmozdítása czéljából azonban hajlandó vagyok megengedni, hogy a szerényebb javadalmazású lelkészek — ha indokolt felterjesztésben ez iránt hozzám folyamodnak, — e folyóiratot a templompénztár terhére megrendeljék. A folyóirat előfizetési ára egész évre 10 korona. Kalocsa, 1906. április 2. .A. Dr. Kiss János egyetemi tanár által megindított „Bölcseleti Folyóirat" és „Hittudományi Folyóirat" czímű közlönyöket, melyek tartalmas czikkeikkel, s az alkalmi bölcseleti és hittudományi tételek megvitatásával, a felmerülő ellenvetések czáfolatával eddigelé is igen hasznos szolgálatot teljesítettek: ajánlom kedvelt papságom figyelmébe és pártfogásába. Mindegyik folyóirat külön-külön negyedévi füzetekben jelenik meg. Egynek ára egész évre 10 korona. Megrendelhető dr. Kiss Jánosnál Budapest, VII. Rottenbiller-utcza 5/a. Kalocsa, 1906. április 4. Dr. Vajó József jászói premontrei theologiai tanárnak „A vallás és kinyilatkoztatás" czímű dogmatikus munkáját, mely szerzőnél 3 koronáért kapható, kedvelt papságom figyelmébe melegen ajánlom. Kalocsa, 1906. április 3. Hock János budapest-kőbányai plébános az elmúlt év folyamán egyházhatósági engedély nélkül közrebocsátotta „Jézus élete" czímű munkáját, mely már ez alapon is XIII. Leó pápa 1897. évi január hó 17-én kelt „Officiorum ac munerum" kezdetű konstitucziójának értelmében a tiltott könyvek sorozatába tartozik. Ezenkívül a mű szent hitünk főigazságai körül is súlyos tévedéseket tartalmaz. A szerző belátva tévedéseit, köteles engedelmességgel alávetette magát egyházi főhatósága intézkedésének, a könyv terjedését azonban, amelyet az Athenaeum adott ki és hozott forgalomba, megakadályozni nem volt módjában. Azért jónak láttam ez úton figyelmessé tenni a T. Papságot az említett mű tiltott voltára. Kalocsa, 1906. április 17. .A. bajmoki róm. kath. népiskolánál férfitanítói állás van üresedésben. Az állás javadalma 900 korona készpénz és Szabadka városa által adományozott 30 (1200 • öl) hold földnek reá eső (jelenleg l/ 7) része. Ezen állást az iskolaszék már itt működő tanító előléptetésével kívánja betölteni, minek következtében üresedésbe jő egy 900 koronával javadalmazott férfi-tanítói állás. A megválasztandónak kötelessége az iskolaszék által kijelölt osztályban és a gazdasági ismétlőiskolában tanítani. Előnyben részesülnek, kik a német és bunyevácz nyelvben jártasak. A kérvények az iskolaszékre czímezve főtisztelendő Mamuzsich Félix esperes úrhoz Szabadkára küldendők. Kalocsa, 1906. április 17. 291. sz. isk. Bajmok. Tanítói állomásra pályázat. üulius m. p. archiepiscopus.