Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1905

Index

— 117 — Felesleges volna nektek, Tisztelendő Testvérek, elmondanom, mily jólét és boldogság, mily béke és egyetértés, a tekintélynek mily hódoló elismerése és mily kitűnő közkormányzás volna a világon elérhető és fenntartható, ha teljesen megvalósítható lenne a keresztény polgárosodás tökéletes eszményképe. De tekintve azon szüntelen harczot, melyet a test a lélek ellen, a sötétség a világosság ellen, a sátán az Isten ellen folytat, ez — legalább a maga teljességében — nem remélhető. Innen van, hogy az egyház békés hódítása ellen szüntelen akadályok gördíttetnek, melyek annál fájdalmasabbak és végzetesebbek, minél inkább törekszik az emberi társadalom a keresztény felfogással ellenkező elvek után indulni, sőt Istentől teljesen elpártolni. Mindazonáltal semmikép sem szabad a bátorságot elveszteni. Az egyház tudja, hogy a pokol kapui nem fognak rajta erőt venni; de azt is tudja, hogy a világon szorongattatást fog szenvedni, hogy apostolai hasonlítanak a farkasok közé küldött bárányokhoz, hogy követői mindenkor gyűlöletet és megvetést fognak szenvedni, ép úgy mint isteni alapítója gyűlölettel és megvetéssel volt elhalmozva. Az egyház ennek daczára rettenthetetlenül halad előre, és míg egyrészt kiterjeszti Isten országát oda is, ahol még eddig nem volt hirdetve, másrészt minden módon arra törekszik, hogy a már meghódított országban szenvedett veszteségeket helyre pótolja. Instaurare omnia in Christo, ez volt mindenkor az egyház jelszava és ez a mienk is, különösen azon félelmetes időben, melyben élünk. Megújítani mindent, nem akármi módon, hanem Krisztusban, quae in coelis, et quae in terra sunt, in ipso, teszi hozzá az apostol

1: vagyis megújítani Krisztusban nemcsak azt, ami tulajdonképen az egyház isteni küldetéséhez tartozik, és ami a lelkeknek Istenhez való vezetésében áll, hanem azt is, ami — mint azt már kifejtettük, -— ezen isteni küldetésből önként következik, t. i. a keresztény polgárosodást összes alkotóelemeinek egész teljességében. És, hogy az óhajtott megújításnak csupán ezen utolsó részénél állapodjunk meg, Ti, Tisztelendő Testvérek, jól tudjátok, hogy az egyháznak mily nagy segítségére szolgálnak a katholikusoknak azon kiválasztott csapatai, melyek éppen azt tűzték ki maguknak czélul, hogy összes erejüket a keresztényellenes polgárosodásnak minden igazságos és törvényes eszközzel való legyőzésére egyesítsék: s így minden lehető módon jóvátegyék az abból származó súlyos rendetlenségeket; hogy Krisztust visszahelyezzék a családba, az iskolába, a társadalomba: és visszaállítsák az emberi tekintély elvét mint az isteni tekintélynek képviselőjét, hogy a legmelegebben felkarolják a népnek, különösen pedig az iparos és löldiníves osztálynak érdekeit, nemcsak mindnyájuk szívébe csepegtetve a vallásosságot, mely az élet viszontagságai közepette a vígasztalásnak egyedüli forrását képezi; hanem arra is törekedve, hogy felszárítsák könnyeiket, megenyhítsék fájdalmaikat, és helyesen alkalmazott intézkedésekkel megjavítsák anyagi helyzetüket; hogy következőleg oda hassanak, mikép a köztörvények az igazságosság szellemétől legyenek áthatva; azok pedig, melyek az igazsággal ellenkeznek, módosítassanak, vagy eltöröltessenek: végül, hogy igazán katholikus lélekkel védjék és fönntartsák minden dologban Istennek és az egyháznak egyaránt szent igazait. Mindezen művek, melyeket nagyrészt a világi katholikusok tartanak fönn és fejlesztenek tovább, s a melyek az egyes nemzetek saját szükségeihez és az országok külön viszonyaihoz képest különböző szervezettel bírnak, képezik együttvéve épen azt, amit egy sajátos és kétségkívül igen nemes műszóval katholikus köztevékeny1 Ephes. 1, 10.