Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1905
Index
— 107 — kijelölendő hazai czélra tízezer forintot szentelvén, miután ezen összeg a fenntérintett örvendetes esemény emlékének megörökítése czéljából örök alapítványul a népnevelés terén kiérdemelt férfiak és ezek árváinak segélyezésére fordíttatni határoztatott, az alapítványra való felügyelet O császári és apostoli királyi Felsége magyar vallás- és közoktatási minisztere által ezennel elvállaltatik s az alapítvány czéljára, vagyonának kezelésére s a jövedelem kiosztására nézve egyidejűleg a következők állapíttatnak meg: I. Az alapítvány örök időre „Báró Sina Simon néptanító segélyezési alap" czímét viselendi. II. Vagyonát azon 10,000 forintnyi tőke képezi, mely az alapító által a fentérintett alkalomból miniszterelnök úr rendelkezése alá bocsáttatott, illetőleg az ezen összegen vásárlott s a magyar királyi központi, állampénztárban őrzött tízezerötszáz osztrák értékű magyar földhitelintézeti papírok és harminczkilencz forint hetvenhárom krajczár (39 kor. 73 kr.) pénzfölösleg. Ezen tőkevagvori a vallás- és közoktatási m. kir. Miniszter felügyelete alatt a nevezett állampénztár által fog szabályszerűen pénztárilag kezeltetni. III. Czélja: Magyar- és Erdélyországi kiérdemült néptanítóknak vallás és nemzetiségrei tekintet nélkül segélyezése. IV. Ez alapból segélyezésre igényt tarthatnak azon néptanítók: 1) Kik aggkor, avagy más oknál fogva, de önhibájukon kívül néptanítói tisztük teljesítésére alkalmatlanokká váltak s keresetképtelenek. 2) Kik annyi vagyonnal nem bírnak, hogy abból megélhetnének, sem más segélyt nem élveznek vagy legalább nem oly mérvben, hogy abból vagyonuk jövedelmét is hozzá véve, megélhetnének. 3) Kik igazolják, hogy míg hivatalukat viselni képesek valának, azt híven és buzgón betölték s feddhetetlen életet éltek s élnek. 4) Több folyamodó közül a szegényebbek s'azok fognak elsősorban figyelembe vétetni, kik muitjuk és jellemükről kitűnőbb bizonyítékokat bírnak felmutatni. 5) Végre a fenntebbi kellékekkel bírt tanítók szegény árvái, amennyiben keresetképtelen néptanítók elegendő számmal nem jelentkeznének. 6) Az alapítványi segélyt, mely évente 100 azaz egyszáz osztrák értékű forintnál kevesebb, de .... forintnál több sem lehet, a tanítók életfogytiglan élvezik. Árva fiúk tizennyolcz, leányok tizenöt éves korukig élvezendik, megjegyeztetvén, miszerint egy árva segélye évi harminczhat, két testvérárva segélydíja hetvenkettő, több testvérárva segélye egyszáz forintot meg nem haladhat. 7) Széchényi—Kolonits-féle segélydíjt élvező római és görög katholikus néptanítók, a báró Sina Simon-féle segélydíjban részesítetvén, az előbbinek élvezetétől elesnek. Ezen két alapítványból ugyanazon egyén egy időben segélyt nem húzhat. V. Az alapítvány ügyei a vallás- és közoktatási magyar királyi minisztériumban tárgyaltatnak; ugyanaz intézkedik az alapítványi tőke kamatainak kiosztása iránt is. A római és görög katholikusok és görög keletiek és unitáriusokra nézve az illető püspökök és mindkét hitvallású evangélikusokra nézve az illető superintendensek végre az izraelitákra nézve a tankerületi főigazgatóságok s az erdélyi királyi főkormányszék fognak a nevezett miniszter által három tanító és egy tanítói árvának a IV. pontban érintett kellékekre való tekintettel záros határidő alatt leendő kijelölésére felhívatni. A kijelöltek közül a vallás- és közoktatásügyi miniszter választand.