Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1904

Index

30. §. Kiváltságos írásbeli végrendeletet az 1-ső §. a) pontja esetében tanúk alkalma­zása nélkül; b) pont esetében pedig, — valamint kiváltságos szóbeli végrendeletet is, — két tanú jelenlétében lehet tenni; és a b) pont esetében elég, ha a tanúk közül írni és olvasni csak egy tud is. Minden esetben, akik a 14-ik életévüket betöltötték, ha különben a 2. §. szerint kizárva nincsenek, tanúkul alkalmazhatók. Ragályos betegség esetében a tanúk együttes jelenléte nem szükséges. 31. §. A 27., 30. §§-ok értelmében készített kiváltságos végrendelet föltétlen érvényes­séggel csak azon esetben bír, ha a végrendelkező a kiváltságos végrendelkezésnek alapjául szolgáló kivételes helyzet megszűntétől számított három hó alatt meghal. A kiváltságos végrendelet azonban ezen határidő eltelte után is érvényben marad, ha a) az, aki a végrendeletből jogokat érvényesíteni kíván, bebizonyítja, miként a három havi határidőtől az elhalálozás bekövetkezéseig, az örökhagyó oly állapotban volt, hogy újabb végrendeletet nem tehetett; b) ha a végrendelkező a végrendelkezés alapjául szolgáló kivételes helyzet követ­keztében az 1868. LIV. t.-cz. 523. g-ának c) pontja értelmében nyilváníttatik holtnak. 32. §. Azon végrendelet, melyben leszármazó egyenes örökösök és házastárs javára tétetik intézkedés, alaki kellékek tekintetében akkor is érvényes, ha azt a végrendelkező egész terjedelmében önkezűleg írta és aláírta. Az ily végrendeletben foglalt más sze­mélyek javára szóló intézkedések hatálylyal nem bírnak. V. FEJEZET. Az öröklési szerződések és halálesetre szóló ajándékozásokról. 33. §. Öröklési szerződések és halálesetre szóló ajándékozások alaki kellékek tekinteté­ben csak azon esetben érvényesek, ha a jelen törvényben az írásbeli magánvégrendelet, a közvégrendelet, vagy a közjegyzőkhöz letéteményezett írásbeli magán-végrendeletre előírt alaki kellékekkel készíttetnek. A 13. §. azon rendelkezése, mely szerint egy okiratba több végintézkedés nem foglalható össze, öröklési szerződésekre nem alkalmazandó. VI. FEJEZET. A külföldön alkotott végrendeletek, öröklési szerződések és halálesetre szóló ajándékozások alaki kellékeiről. 34. §. A külföldön tett végrendeletek, öröklési szerződések és halálesetre szóló aján­dékozások alaki kellékek tekintetében akkor is érvényesek, ha azon ország jogszabályainak, melyben keletkeztek, megfelelnek.

Next

/
Thumbnails
Contents