Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1904

Index

— 32 — III. Ha a végrendelkező a végrendeletet nem írhatja alá önkezűleg, akkor négy tanú kell, akiknek a végrendeletet fölolvasásból ismerniök kell; szükséges továbbá a végrendelkező kézjegye és a tanúk által mindezek igazolása a következő záradékban: „Alulírott végrendeleti tanúk ezennel bizonyítjuk, hogy az általunk személyesen ismert N. N. (a végrendelkező állásának megnevezése) x-i lakosnak, mint végrendelkezőnek, s a mi, mint végrendeleti tanúknak együttes jelenlétében közülünk A. B. tanú a jelen, általunk értett . . . nyelven megírt okiratot fölolvasván, ennek megtörténtével N. N. végrendelkező az általunk értett . . . nyelven kijelentette, mikép ezen okirat az ő végrendeletét tartalmazza s végül, hogy a föntnevezett A. B. tanú ezen okiratra N. N. végrendelkező nevét, mint névaláíró aláírta, a végrendelkező pedig azt saját kézjegyével ellátta. Kelt . . . (négy tanú aláírása.)" IV. A záradék nem a végrendelet borítékára írandó, hanem magára a végrendeletre és pedig akként, hogy a tanúk egyike által írandó záradék közvetlenül a végrendelkező aláírása alatt, tehát ugyanazon az oldalon legyen. Lehetőleg kerülendő a záradék szö­vegének folytatásként való átvitele a következő oldalra; de ha ez annálfogva, mert a végrendelkező aláírása alatt már nincs arra elég hely, hogy oda az egész záradék ráférjen, elkerülhetetlen volna: a záradéknak legalább is első sora a végrendelkező aláírása alatt legyen s a záradék folytatása a következő oldalra minden esetben úgy vitessék át, hogy oda szintén egy-két sor jusson, mely alá a hely, kelet és a tanúk aláírása jön. Ha a tanúknak nem kell ismerniök a végrendelet tartalmát: akkor ennek szö­vege alkalmasan eltakarható előlük s így vezetendő a végrendeletre a tanúk által alá­írandó záradék. V. A végrendelkező ügyeljen arra, hogy a végrendelkezés helye és időpontja a végrendelet szövege alatt és az aláírás fölött meglegyen. Ez érvényességi kellék, melynek hiánya a végrendeletet semmissé teszi. Érvényességi kellék az is, hogy, ha a végrendelet több ívből áll, ezek összefűzessenek és az összefűző zsinór két vége a végrendelkező és legalább egy tanú által pecséttel megerősíttessék. VI. Ami a szóbeli végrendeleteket illeti: ezeknél különösen vigyázni kell arra, hogy a végrendelkező ne faggató kérdésekre való igenlés vagy tagadás által, hanem önmaga adja elő, hogy ezzel vagy azzal a vagyonnal mit akar; és hogy formaszerüleg kijelentse, hogy az általa tett nyilatkozatot az ő szóbeli végrendeletének kívánja tekinteni. Most pedig álljon itt az 1876-ik évi XVI. törvényczikk. 1876. évi XVI. Törvényczikk a végrendeletek, öröklési szerződések és halálesetre szóló ajándékozások alaki kellékeiről. (Szentesítést nyert 1876. évi április hó 6-án. Kihirdettetett az országgyűlés mindkét házában április hó 8-án.) I. FEJEZET. Az írásbeli magán-végrendeletekről. 1- §• Az írásbeli magán-végrendelet érvényességéhez: a) ha a végrendelet az örökhagyó által egész terjedelemben íratott és aláíratott, két tanú; b) minden egyéb esetben négy tanú kívántatik.

Next

/
Thumbnails
Contents