Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1901
Index
__ 74 — Az „Irgalom Háza" üdvös működésének minél nagyobb kiterjesztése attól függ, hogy minél tágabb körökben nyerjen az emberbaráti intézmény pártfogást. E czélból a magas belügyministerium az általa jóváhagyott alapítólevél és alapszabályok értelmében engedélyt adott az „Irgalom Háza" számára gyűjtéseket foganatosítani. Ez engedély alapján vagyunk bátrak tisztelettel azt a kérésünket előadni, hogy a keresztény felebaráti szeretetnek ezen új intézményét magas pártfogásába venni s a lelkipásztoroknak és a hívőknek jószívűségébe ajánlani méltóztassék. Legyen szabad reménylenünk, hogy vallásunk tanainak lelkes hirdetői, kiknek buzgósága és áldozatkészsége Krisztus egyházának megalapításával országunkban a felebaráti szeretet intézményeit is századokon át létrehozta és fenntartotta és a szenvedő emberiség enyhítésére irányuló munkásságból ma is első sorban veszi ki részét, az Irgalom Háza új intézményére is ki fogják terjeszteni pártfogásukat, melynek egyik legalkalmasabb módjául kínálkoznék, ha gyógyíthatatlan betegek ellátására az „Irgalom Házá"-ban egyházmegyénként alapítványok létesíttetnének. Az „Irgalom Háza" igazgató-bizottságának nevében: Forster Gyula elnök, dr. Hajduska Emil titkár. Kalocsa, 1900. máj. 9. Nr. 3052. Felhívás. Az „Országos Kath. Tanítói Segélyalap" mindazon t. tagjait, kik az Folyamodva- alapszabályok 8 és 15. §S-ai értelmében jogosítva vannak ösztöndíjak, vagy segélynyok az Orsz. r j ou j o , . Kath. Tan. Se- pénzek adományozása iránt folyamodni, van szerencsem ezennel felkerni, hogy kelgeiyaiaphoz. felszerelt folyamodványaikat az alapszabályok 20. §-ának e) pontja szerint az alapgyűjtő-bizottság, vagy a kerületi tanfelügyelői hivatal útján szíveskedjenek f. évi július 15-ig az illető főtisztelendő egyházmegyei hatósághoz beterjeszteni. Szives tájékozásul megjegyzem, hogy a központi bizottság határozata értelmében a folyamodványt, a benne foglalt adatok és indokok hitelesítése végett alá kell íratni az illetékes plébános által. Ezen hitelesítés sem községi, sem működési bizonyítványnyal nem helyettesíthető. Ami a melléklendő iskolai bizonyítványokat illeti, tekintettel arra, hogy a központi bizottság ülése csak augusztus utolsó napjaiban tartható és így a folyamodványok elintézése az iskolai beiratások idejéig alig eszközölhető, legczélszerűbb hiteles másolatokban becsatolni. Tudatom továbbá, hogy segélyben csak azon t. Tagok részesülhetnek, akik legalább három év óta nem élvezték az alap ilynemű jótéteményét. Végül a t. Tagok érdekében kiemelendőnek tartom, hogy azok a folyamodványok, a melyekhez tagsági könyvecske nincs mellékelve: továbbá a melyek nem az egyházi hatóságok utján, vagy a kitűzött határidőn túl érkeznek be, nem fognak figyelembe vétetni. Esztergom, 1901. május 15-én. Dr. Walter Gyula, az Orsz. Kath. Tanítói Segélyalap közp. bizotts. elnöke. Kalocsa, 1901. május 30. György, érsek.