Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1901

Index

90.565/1900. számú leirat értelmében vagyoni felelősséggel tartoznak az ország prímá­sának főfelügyelete alatt. 8. §. Az igazgató bizottság hatásköre a következő: a) Az Irgalom Házának igazgatása az alapítvány és intézet rendeltetésének megfelelőleg, hogy az ezen menedékhely felállításával kitűzött czél a szenvedő betegek javára minél inkább megvalósíttassák. b) A betegek felvétele, mely czélból a felvételt kérő betegek részéről bemutatandó orvosi bizonyítványok és az Irgalom Háza orvosának vizsgálata alapján mindenkor előzetesen megállapítandó, hogy a betegek a 2. § értelmében a felvételre alkalmasak-e ? Sürgős szükség esetében az igazgató bizottság elnöke, az Irgalom Háza főnök­nője és az orvos a felvétel iránt ideiglenesen és külön is intézkedhetnek, de a végleges felvétel az igazgató bizottság határozatától függ. c) A menedékház orvosi személyzetét megválasztja és alkalmaztatásuk felté­teleit megállapítja. dj Az intézet évi költségvetését, ennek keretén belül az Irgalom Háza kiadá­sainak fedezésére a főnöknő kezeihez kiutalandó havi javadalmazás összegét megálla­pítja, a számadásokat megvizsgálja és az ország herczegprimásához felterjeszti. e) Hatósági beleegyezéssel az Irgalom Háza kibővítése, a betegek számára ágyhelyek szaporítása végett gyűjtéseket eszközöl és a szükséghez képest egyletet is alakít. f) Megállapítja, illetve módosítja a betegek évi ápolási és tartási díját és az ágyalapítványok összegét. g) Megállapítja a cselédszemélyzet számát és amennyiben a szükség úgy kívánja, hogy az intézet belkezelésének vitele a főnöknő mellett egy külön hivatal­nokra is bizassék, ez utóbbinak kinevezését eszközli. h) Megállapítja az ápolási és étkezi rendet. i) Megállapítja az intézetben alkalmazott személyzet szolgálati utasítását. Az igazgató bizottság szótöbbséggel hozza határozatait. Szavazategyenlőség esetében az elnök szavazata dönt. Határozathozatalhoz legalább 3 tag jelenléte kívántatik. 9. §. Az igazgató bizottság tagjai sorából egy titkárt választ, kinek feladatához tar­tozik a bizottság üléseiről jegyzőkönyv vezetése, a bizottság részéről a hatóságokhoz intézendő előterjesztések vagy magánosokhoz szóló levelek fogalmazása, az intézetre vagy alapítványra vonatkozólag felmerülő jogi vagy közigazgatási ügyekben javas­lat tétele. 10. §. Az Irgalom Háza igazgató bizottsága nevében kiadott előterjesztéseket és leveleket az elnök vagy helyettese és a titkár írják alá. A megállapított költségvetés keretén belül a kijelölt czélokra mindenféle fizetést az elnök, illetve helyettese utalványoz és fizetések csak az ő vagy helyettese által aláirt utalványra teljesíthetők. 11. §. A betegek tartási és ápolási díja ez idő szerint évi 400 koronában és az ágyalapítványok összege 10,000 koronában állapíttatik meg. Ezen összegek az idők szükségleteihez képest az igazgató bizottság határo­zatai alapján fölemelhetők; már fennálló alapítványoknál azonban a kiadási többlet az Irgalom Háza egyébb jövedelmeiből fedezendő. 12. §. Az alapítók, illetőleg jogutódaik az általuk létesített ágyalapitványi helyekre a kijelölési jogot szabadon gyakorolják. Önként érthetőleg azonban csakis

Next

/
Thumbnails
Contents