Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1900
Index
__ 40 — A gyűjtések sikerét biztosítaná talán az is, ha a lelkészek olyan alkalommal, midőn a hívek nagyobb számmal gyülvék össze a templomban, amazoknak figyelmébe ismételten ajánlanák az adakozást illetve ennek befogadására alkalmas helyen perselyt tennének ki. A központi gyűjtőbizottságnak körlevele ekkép hangzik. Mélyen tisztelt Elnökség ! Az Erzsébet királyné emlékére emelendő Örökimádás templom központi bizottsága, a beérkezett jelentésekből örömmel látja azt a lelkesedést, nemes buzgalmat, fáradhatatlan munkásságot, melyet az Erzsébet királyné templom vidéki bizottságai kifejtenek, hogy mielőbb megalkothassuk azt a nagy müvet, mely örökké siratott, felejthetetlen királynénk emlékét lesz hivatva megőrizni hosszú századokon át és az Örökimádás magasztos eszméjét kivánja megvalósítani. Immár ez ország csaknem valamennyi vármegyéjében és nagyobb városaiban megalakultak ezek a bizottságok, melyek fáradságot nem ismerő lelkesedéssel iparkodnak a maguk körében felébreszteni az érdeklődést, az áldozatkészséget ezen vallásos és kegyeletes czél iránt, mely egyképen fejezi ki a mi vallásos érzelmeinket, valamint hűségünket, ragaszkodásunkat fenséges királyi házunk iránt. A központi bizottság mindazáltal maga is jónak találta a lelkesen megindult munkában néhány eszmével, néhány indítványnyal segítségére jönni a vidéki bizottságoknak, nem mintha ezzel a vidéki bizottságok szabadságát, munkakörét akarná korlátozni, hanem inkább azért, hogy néhány eszmére felhívja a vidéki hizottságok figyelmét, melyek közül a helyi viszonyok figyelembe vételével egy helyen egyiket, más helyen másikat lehetne megvalósítani s kegyeletes czélunkat ezzel is előmozdítani. Tisztelettel vagyunk bátrak tehát a mélyen tisztelt Elnökség figyelmét a következőkre felhívni : 1. Keressék meg a vidéki bizottságok a megyei és városi törvényhatóságokat e kegyeletes és hazafiúi czél támogatására. Csaknem minden vármegye és város rendelkezik olyan alapokkal, melyek jövedelme egyházi és jótékonysági czélokra fordíthatók s melyekből bizonyára készségesen fognak áldozni ezen nemes czélra is törvényhatóságaink, — amint áldozott már nem egy. — ha őket eziránt megkeresik. 2. Hasonlóképen keressek meg vidéki bizottságaink a nagyobb pénzintézeteket is ügyünk támogatása iránt. Pénzintézeteinknél szokásos dolog, hogy különösen az évi mérleg összeállításánál bizonyos összeget jótékonysági, humanitárius czélokra fordítanak. Bizonyára szívesen fognak nekünk is juttatni, ha ügyünket támogatásukba ajánljuk. 3. Különösen figyelmébe ajánljuk vidéki bizottságainknak a most folyó esztendőt, mely reánk nézve jelentős azért, mert azt Egyházunk jubileumi szent évnek jelentette ki, de jelentős még azért is, mert ez év kilenczszázadik évfordulója annak, hogy Magyarország kereszténynyé lett s Szent-István első királyunk a szent koronával megkoronáztatott. A magyar kath. társadalom bizonyára mind a két szempontból meg fogja ünnepelni ezt az évfordulót. Bizottságaink legyenek rajta, hogy ez ünnepségek összekapcsoltassanak a mi szent ügyünkkel, részint hogy azokon az Örökimádás templom eszméje a közönséggel megismertessék, részint hogy ezen ünnepségek jövedelmei a mi czélunkra fordíttassanak. 4. De maguk az egyes vidéki bizottságok is rendezhetnek a mi czélunkra