Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1900
Index
— 103 — XXV. Istenben boldogult felejthetetlen Erzsébet királyné halála évfordulója közeledvén, elrendelem, hogy a gyászos évforduló napján, vagyis szeptember 10-én minden plébániai és szerzetesi templomban ünnepélyes gyászmise tartassék s. ez alkalommal az Erzsébet királyné emlékére emelendő örök-imádási templom czéljaira gyűjtés rendeztessék, melynek eredménye érseki hivatalomba küldendő. Ezekről a hívek eleve értesitendők, illetve a gyászmisére a helyi hatóságok és egyletek szokott módon meghívandók. Kalocsa, 1900. augusztus 30. 4410. sz. Erzsébet királynéért gyászmise s az örökimádás templomára gyűjtés tartandó. Hivatkozással 1898. évi jan. 12-én 275. sz. a. kelt körrendeletemre, tudomására hozom a T. cz. Papságnak, miszerint a Szentségimadó Papok társulatának egyházmegyei igazgatójává Fáncsy Antal helyébe dr. Povischil Rikárd t. kanonokot az iskolanénék ált. lelkiigazgatóját neveztem ki. Kalocsa, 1900. szept. 3. 4429. sz. A Szentségimádó papok társulatának egyházmegyei igazgatója. A vallás- közoktatásügyi m. kir. ministertől. 2698. sz. — A magyar iparnak a hazai tanintézetek által való pártolása tárgyában f. évi márczius hó 3-án, 5069/99. eln. szám alatt kelt intézvényemre hivatkozva, van szerencsém a Főtiszt. Főhatóságot felkérni, méltóztassék saját hatáskörében utasítani a tanintézetek vezetőit, hogy amennyiben az intézetek tanszer- és egyéb szükségleteinek beszerzése alkalmával azt tapasztalnák, hogy egy vagy más ,oly ezikk, mely Magyarországban a kellő minőségben lenne előállítható, tényleg nem, vagy nem oly minőségben állíttatik elő, amint kívánatos volna és amint azt a külföldi iparosok előállítják, ezen észrevételeiket orvoslás végett hozzák azon iparos tudtára, akinél az illető intézetek tanszer- és egyéb szükségleteiket fedezni szokták, vagy fedezni kívánnák — vagy esetleg jelentsék be tapasztalatukat az orsz. iparegyesületnek; — jelentősebb esetekben pedig a kereskedelemügyi minister úrnak is. Ezen eljárás arra fogja buzdítani a hazai iparosokat, hogy a tanintézetek szükségleteinek mindenben megfelelő czikkeket állítsanak elő, ami egyaránt előnyére fog válni a hazai iparnak és közoktatásügynek. Fogadja a Főtiszt. Főhatóság kiváló tiszteletem őszinte nyilvánítását. — Budapest, 1900. julius hó 25-én. A minister helyett: Zsilinszky s. k. államtitkár. Kalocsa, 1900. augusztus 30. 4411. sz. A hazai ipar pártolásáról ministeri intézvény. György s. k. érsek.